De elhatároztam, hogy ma ha bejön, tudomást sem fogok róla venni.
Mire beértem a melóhelyemre (még mindig fura volt, hogy lett munkám), a felhőn viharfelhők kezdtek gyülekezni, azt a benyomást keltve, hogy pillanatokon belül elázhatok.
Hát majdnem sikerült, de szerencsére szárazon értem be a tékába. Andrew frissen vasalt ingjében és tengerészkék nadrágjában már a kietlen üzlet, pultja mögött ücsörgött. Valami eszméletlenül béna vígjáték társaságában.
Annyira belemerült, hogy csak arra figyelt fel, ahogy a táskámat lecsapom - szándékosan - mellé.
Felhúzta a szemöldökét.
- Szia - köszörülte meg a torkát, majd bizonytalanul kinézett. - Odakint nem esik? - ezt úgy mondta, mintha idebent esne. Gúnyosan ránéztem, mire visszafordult.
- De. Esik. Csak én tudod már előtte beértem és itt vagyok egy ideje. Szóval heló. - láthatólag megfontolta mit mondjon, de végül, úgy dönthetett. figyelmen kívül hagyja szarkazmusomat, mert ezt mondta:
- Ma még nem volt senki. - szólt. Na mintha meglepett volna.
- Azt mindjárt gondoltam. Nem kapcsolnád ki? - böktem a tévészerűség felé.
Válasza meglepett.
- Nem. - ezen máskor felhúztam volna magam, de ma valószínűleg az idő is befolyásolt, mert csak legyintettem.
- Nekem tök mindegy. - azzal bekászálódtam a helyemre és, csakhogy ne kelljen azt a borzalmas filmet bámulnom, elkezdtem a pénztárgéppel szemezgetni.
Egy idő után meguntam és elindultam a filmekkel téli polcok felé.
Hirtelen megfordultam, mert úgy éreztem, hogy Andrew néz. Megérzésem beigazolódott. Ráadásul vigyorgott.
- Mit vigyorogsz? - förmedtem rá.
- Nem tudsz egyhelybe maradni igaz? - mostmar nevetett. - Fogadjunk, hogy nem bírnál ki egy órát, hogy mélyebb levegőt ne vegyél vagy unalmadat ne jelezd valahogyan. - Erre összehúztam a szemem.
- Látom nemcsak én unatkozok.
- Komolyan beszélek. - előrenyújtotta a kezét. Félrelöktem. - Tudtam, hogy nem lennél...... - félbeszakítottam.
- Mit nyerek ha kibírom? - vettem egy mélyebb levegőt. Ő megint elnevette magát.
- Azt hiszem emiatt nem kell izgulnunk. Mikor nyerek, akkor azonban lehet három kívánságom tőled. - felfigyeltem, hogy a "ha" helyett "mikor" - t használt. Ennyire biztos volt benne, hogy nyer. Nem jó jel. De nem hagyom magam, határoztam el.
- Éspedig? - kérdeztem.
- Ezt majd hagy döntsem el én a játszma végén.
- S mi lesz ha én nyerek?
- Ugyanmár....
- Akkor nekem is lehet három kívánságom. - nyújtottam felé a kezem. Elfogadta.
- Rendben.
Elindultunk a pult felé. Észre sem vettem, hogy idáig visszatartottam a lélegzetemet, s sóhajtanom kellett, viszont akkor vesztek. Vékony hangon megszólaltam.
- Andrew. - visszafordult.
- Miaz?
- Előtte hagy vegyek egy nagy levegőt légyszi. - elnevette magát. Valószínűleg láthatta a kékülő fejem.
- Vegyél Lina, vegyél. - megkönnyebbülten sóhajtottam egy mélyet, felkészülve a győzelemre. Léptem egyet, aztán megrorpantam. Lina?
- Már bocs de a nevem Lena. Mintha nem tudnád.
- A Linát könnyebb kimondani. - a szemembe nézett - Lina. Amúgy is nem mindegy, hogy Lina, vagy Lena? Olyan egyforma mindkettő.
- Dehogy egyforma. Engem Lenaként kereszteltek nempedig Linaként, világos?
- Azt hagy döntsem el én. Ha nyersz ez lehet az egyik kívánságod.
- Ó, szóval szerinted már van esélyem a nyerésre? - csodálkoztam. Megfogtam. Legalábbis azt hittem.
- Én ilyet nemmondtam - kis szünetet tartott majd megfordult és a válla fölött eleresztette: - Lina.
- Na start! - szólt mikor leültem mellé. - Ez élvezetes lesz.
- Azt te csak hiszed - már épp felnyögtem volna, de rájöttem az is számít.
Negyed óra múlva világossá vált számomra, mit kellett volna tennem a nyereségem érdekében. Leváltani a filmet. Ugyanis még mindig az ment, amit berakott legelőször. Igen halálra untam magam, de próbáltam legalább annyira belemélyedni a sztoriba, mint ahogy azt Andrew is tette. Néha néha felém pillantott, de nem foglalkozott különösebben velem. Azt tudtam, hogy észrevenné, ha jelét adnám unalmamnak, így meg sem próbálkoztam kisebb dolgokkal. Köhögni sem mertem pedig, már nagyon kellett.
Ehhez az sem segített hozzá, hogy prüszkölnöm is kellett, amit még szabad is lett volna, de elnyomtam és néha megugraltama széken ettől, mire Andrew vigyorogva felémfordult. Feltartottam a hüvelykujjam jelezve, hogy kibirom, ne örüljön és ráadásként mosolyogni próbáltam.
Körülbelül két ásítást nyomtam el, ami bosszúból most emésztett.
Nemtudom mikor telt le az egy óra, de mikor kikapcsolta Andrew a tévét, akkorát ásítottam, hogy a számba belefért volna, akár egy labda is.
Fogadópartnerem csak állt előttem és vigyorogva figyelte magánprodukciómat. Mikor végeztem megszólalt.
- Másfél órát is kibírtál.... Csak egyszer bóbiskoltál el. - elbóbiskoltam volna? Észre sem vettem. Akkor nyert? Várjunk csak mivan?
- Másfél órát? - pattantam fel, teljesen felrázva.
- Igen, kicsit hosszabb volt a film, de nyertem szóval...
- Ohohohoho-ohohohoho. Álljunk meg egy szóra. Nem nyertél. Érvénytelen ha nem tartod be a szabályt. Jelenesetben az egy órát.
- Már megbocsáss, de az órára te is nyugodtan figyelhettél volna. A nyereségem nincs eltörölve. Majd értesítelek, ha megvan az első kívánságom. - elkezdett készülődni.
- Te mégis hova mész? - álltam ott totál kómásan.
- Haza, hiszen vége van a műszaknak. Te is készülődhetnél, mert nálam vannak a kulcsok. - nem kellett több, bár totál elkeseredve a vesztésem miatt, de összecuccoltam.
Kimenünk, majd én sokkal hátrébb mentem, hogy Andrew bezárhasson. Nem rá vártam, hanem Jessicára, csakhogy sehol nem láttam.
Mikor Andrew végzett, nem csodálkozott, hogy még mindig ott vagyok, hanem meglepő fordulattal, lendült a keze és már röpítette felém a kulcsokat.
Jó reflexeimnek köszönhetően azonnal elkaptam, csakhogy mivel ezzel együtt figyelmetlen is vagyok, hátraléptem, megbotlottam a járdaszegélyben és elestem.
Feljajdultam, mire Andrew odasietett hozzám, és kezetnyújtott.
- Nehogy megsérülj itt nekem - mielőtt azonban komolyan vehettem volna aggodalmát, hozzátette: - Hát hogyan fogom, elhasználni a kívánságaimat?
- Nevetve megfogtam a kezét, mire valami átfutott az arcán, s felsegített. De lehet, hogy képzelődtem.
Leporoltam a ruhámat, majd megpödülve Jessicával találtam szembe magam.
Biztos voltam benne, hogy tanúja volt az előbbi jelenetnek. Na és? Csak elestem, mármint ugyanolyan béna voltam, mint mindig.
Jessica nevetett.
- Jolvan Lena... Nem csalódtam.
Hazamenet eszembe jutott, hogy ma nem is láttam Daemont.
Ma már mennem kellett suliba is. Mostantól délutáni műszakban dolgoztam csakúgy, mint Andrew. De ő nem ugyanabba a suliba járt, mint én.
Néha néha eszembe jutott Jacob, de ilyenkor jött a világ legjobb figyelemelterelő barátnőm, Jessica. Hihetetlen volt, hogy rá mindig számíthattam.
Jövőhéten lesz a Cloud Nap, ami annyit tesz, hogy valószínűleg az ünnepség miatt, szabadságot fogok kivenni. De lehet, hogy nem is megyek. Egy buliba, ami jóformán bál? Annyi lehetőségem lehetett volna Jacobbal...... Ajj gyorsan meg kell keresnem Jessicát.
A sulit túlélve - szerencsére vagy nem... - dolgozni mentem. Ezúttal én nyitottam, és ezt a zsebemben lapuló kulcscsomó is megerősítette. Azt nem tudtam, hogy fogunk kinyitni, ha nyolc vagy annál több óránk lesz, véletlenül egybe talán?
Elhúztam a fémes rácsot, kizártam az ajtót, majd a pult mögé lepakoltam.
Kezdődhetett a nap ezen része.
A tegnapi semmi forgalomhoz képest a mait nevezhetjük csúcsforgalomnak.
Sorba igazítottam útba az embereket, eleinte egyedül, mire betoppant Andrew csekély félóra késéssel. Tudtommal ma nem volt neki nyolc órája.
- Téged is látni? - kérdezte köszönés helyett, ahogy tegnap ő. Andrew sem fáradt a köszönéssel.
- Ja gond volt a kocsival.
- Nem is tudtam, hogy kocsival jársz ide - próbáltam kipillantani a sok vendég mögött.
- Hát ma kaptam egyet - felnevettem.
- És máris baj van vele?
- Úgy néz ki. - felsóhajtott. - Olcsó vacak.
Eszembe jutott valami.
- Na mi az első kívánságod?
-Mi? - kérdezett vissza. - Jaaa. Hát Lina tudod, azt én döntöm el mikor kérem az elsőt. Türelem. - Minden voltam csak türelmes nem. Már épp szóra nyitottam, volna a szám, de ekkor megérkezett Daemom.
Becsuktam a szám és ezentúl senkiről nem vettem tudomást. Elfogott a végtelen elkeseredettség. Elvonultam a pulttól és Andrewnak leesett, hogy most nem akaródzik nekem Daemonnal beszélnem. Odasétált elé és megszólalt:
- Miben segíthetek? - ha nem lettem volna a sírás szélén, akkor bizonyára felnevetek, azon mennyire figyelmen kívül hagyja a tényt, hogy Daemon hozzám jött. Úgy csinál, mint minden más vendég esetében.
- Lenához jöttem. Csak beköszönök és már ittsem vagyok. - hallottam Daemon hangját, de nem néztem rá. Úgy meredtem az előttem heverő teáscsészére, mintha valami varázslat alatt állnék. Éreztem, hogy néz és kénytelen voltam felnézni. Elkaptam a fejem, mihelyt a szemembe próbált belenézni és elmentem mellette. Pechemre karonragadott. Nem tudtam kiszabadulni.
- Már korábban is észrevettem, de Lena mi bajod van? - Andrew próbált közbeszólni.
- Szerintem nem szeretne most veled beszélgetni...
- Te maradj ki ebből - szólt rá Daemon. Visszafordult hozzám. - Mi miatt vagy ilyen letört? Miattam? Mit tettem? Válaszoljál már, az isten szerelmére! - már sírtam, de erre elfogott a düh, s végre sikerült kiszabaditanom magam. Ezzel együtt felszínre törtek az indulataim. Kiabálni kezdtem.
- IGEN TE VAGY A BAJOM! - kiáltottam. - HOGY HAZUDTÁL! HOGY AZ EGÉSZ KAPCSOLATUNK KAMU VOLT! HOGY KÉNYSZERBŐL VOLTÁL CSAK VELEM! JESSICA KÉNYSZERÉBŐL!! - erről eszembe jutott, hogy rá is haragudnom kéne. Itt már berekedt a torkom és Daemon ezt az időt kihasználta area, hogy megszólaljon. Miután kiesett döbbenetéből. Andrew szintén meg volt lepődve. Gondolom nem az állitásomon lepődött meg, mintsem amiatt, hogy kitörtem.
- Lena miről beszélsz? - tette fel a kérdést Daemon. Begurultam.
- HOGY MIRŐL BESZÉLEK??? AZT HISZED NEM HALLOTTAM, MIKOR NÁLAM VOLTATOK FILMNÉZÉSKOR, HOGY RÓLAM BESZÉLTEK??? HIDD EL JESSICA NEM LESZ EZ ÍGY JÓ. SOSEM FOGOM SZERETNI!!! HA EDDIG NEM SZERETTEM, EZUTÁN SEM FOGOM!!!! - idéztem mostmar zokogva. - Meg azt is mondtad, hogy nem fog összehozni megint a barátnőcskéjével mármint velem. - ezt a részt suttogtam, immár a padlón ülve.
Felnéztem és az ajtónál megláttam a döbbent Jessicát.
- Lena szerintem itt tévedés lesz - meglepetésemre ezt Andrew mondta. De hát mi köze lehet neki ehhez. Semmi az ég világon.
- Lena én ilyeneket nem mondtam. - kifelé menet, motyogtam még olyasmit, hogy "persze tagadd csak" míg Jessica megnem állított.
- Lena ezeket nem......
Kifutottam a zuhogó esőre, s nem érdekelt semmi, még az se, hogy nem fejeztem be a műszakom. Sírtam, zokogtam egész úton hazafelé.
Nagyon jó lett ez a rész is! Már várom a következőt! :D
VálaszTörlésKöszi nemsoká hozom csak most sok a dolgom de ígérem minél előbb megérkezem az új résszel nagyon köszi, hogy megírtad a véleményed :-)
Törlés