- Jacob? - néztem fel rá. El sem hittem, amit láttam. Ő, itt? Nem számítottam rá. Pont rá... Mondjuk eszembe juthatott volna - hiszen Daemon rokona -, hogy egyszer összefuthatok vele. Pedig direkt kerültem az idejöveteleket.
- Mit keresel itt, Lena? - vonta fel a szemöldökét. Nem mondom kedvesebb fogadtatásra vártam, na de nem is miatta jöttem ide.
- Daemonhoz jöttem, beengednél? - kérdeztem, s válaszra sem várva elindultam mellette. Megfogta a karom, s nem engedett. Lenéztem a karomra, ahol fogott. Majd fel rám.
- Mit akarsz? - hangom élesre sikeredett. De ez van. Csak az időmet húzta.
- Én... Figyelj... Hallottam, hogy kisebb vitátok volt Daemonnal...
- Aha, felmehetek hozzá bocsánatot kérni vagy ragaszkodsz a karomhoz? - megfordultam, hogy továbbmenjek. Ezután elengedett.
- Menj csak. Hagyj itt. De tudd, nem éppen így szokás fogadni egy olyan embert, akit rég láttál már. - szólt.
- Még engem tartasz udvariatlannak, miután szinte kinéztél a házból? Na én mentem. - azzal felbaktattam a lépcsőn.
Elindultam a folyosón, s megálltam Daemon ajtaja előtt. Bekopogtam, majd rögtön bementem. Szokás szerint.
Daemon az ágyon ült és olvasott. Elcsodálkoztam, hogy mióta olvas, de emlékeztettem magam, hogy nem emiatt jöttem most ide.
Felnézett, sóhajtott majd gúnyosan - gúnyosan? - elmosolyodott. Feltámaszkodott és becsukta a könyvét.
- Tudtam, hogy előbb - utóbb benézel. Ide mindenki visszajön. Talán az a ficsúr nem... De tudtam, hogy te igen. - mondta. Felvontam a szemöldököm.
- Ficsúr?
- Ja, az az Andy vagy ki.
- Andrew... - javítottam ki, s mondtam volna tovább, mire közbeszólt.
- Nem mindegy? Gondolom nem ezért jöttél.
- Igaz. - mély levegőt vettem.
- Jajj Lena nem kell ezt bonyolítani, bocsánatkérés elfogadva. Mindenki hibázik, méltányolom, hogy eljöttél.
- Tényleg, ne haragudj, nagyon sajnálom, hogy félreértettem a helyzetet és neked estem, semmi jogom nem volt hozzá, legközelebb....
- Azért reméljük nem lesz legközelebb. - vigyorodott el.
- Ezen nincs semmi mosolyogni való. - hajtottam le a fejem. Feltérdelt felém nyúlt, majd magához vont. Végül én is Daemonnal együtt az ágyon ültem. Pontosabban az ölében.
- Istenem Lena megőrülök, olyan dilis vagy sokszor. - szólt. Erre felemeltem a fejem. Durcás képet vágtam.
- Hé! Azért nem olyan sokszor... Csak néha - mosolyogtam vissza. Lenézett rám.
- Biztos vagy ebben? - közelebb hajolt. Rápislogtam.
- Egészen.. - suttogtam. Felémhajolt, közelebb. Száját már majdnem az enyémen éreztem, mikor berontottak az ajtón. Rögtön visszaejtettem a fejem, viszonylag normális pozícióba.
- Jacob mit akarsz? - mordult rá Daemon.
- Bocs, valamit megzavartam? - kérdezte nyersen.
- Nem! - vágtam rá. Aztán észbekaptam. - Mit szeretnél?
- Anyu hív - nézett Daemonra. Daemon összehúzta a szemét.
- Mit mondott, mit akar?
- A papírokat vidd el Miss Jacksonhoz. - jelentőségteljes pillantással nézett. Daemon morcosan kiment a szobából. Jacobbal kettesben maradtunk. Elég kényelmetlen volt a helyzet. Eléggé.
Jacob fújtatva az ágyra borult - szó szerint, akkorát zökkent, hogy csak na - mellém. Sóhajtott, majd felém fordult.
- Rég beszéltünk. - kezdte. Na itt jön a kiselőadás, gondoltam de meglepő dologgal állt elő. - Hallom egy videótékában dolgozol...
- Aha. - csak ennyit bírtam kinyögni.
- S úgy látom kibékültetek Daemonnal is. - ezen a mondaton felvontam a szemöldököm.
- Te tudtál a veszekedésünkről? - néztem rá.
- Persze de hagy mondjam el, hogy Daemon nagyon jó barát, s soha nem használt ki téged. Rá mindig számíthatsz. Most mennem kell. Majd még beszélünk. - mondta, majd felállt.
- Szia - nyögtem ki. Miután kiment, megengedtem magamnak, hogy kinyissam a szám elcsodálkozásomban.
Még csak nem is azt mondta, hogy ő reá számíthatok, mert itt lesz barátként, hanem egyenesen Daemont hozta fel. Megáll az ész. Nem ezt szokás mondani, ilyen helyzetekben. Tudtam, hogy mostmár sose lesz olyan a viszonyunk Jacobbal, mint régen.
- És képzeld egy étterembe vitt, ahol bevallotta, hogy szeret. Hát nem édes?
Jessica szobájában voltunk , ahol barátnőm épp mesélte legújabb "Rich" - ről szóló sztoriját. Elmosolyodtam őszintén. Örültem Jessica boldogságának.
- Akkor most gondolom jártok. - löktem pajkosan oldalba. Barátnőm rámnézett.
- Pontosan. Hiszen szeretjük egymást. - közelebb jött. - Tudod... - itt lenézett, majd vissza emelte tekintetét rám - ő törődik velem. Nagyon megszerettem. Annyira aranyos és vele... egészen biztos vagyok benne, hogy vele boldog leszek. - elmosolyodott. Itt elhomályosultak a szemeim. Mi a fene? Csak nem sírok itt, miközben Jessica örömtáncot ejt meg lassan? Kizárt! Megtöröltem a szemem és megöleltem.
- Én meg... Annyira örülök, hogy boldog vagy. Igazán. Hiszen még sose láttalak senkivel ennyire boldognak téged.
- Oh, szívecském... Veled vagyok a legboldogabb. - mondta, majd rögtön egyszerre felnevettünk.
Megszólalt a telefonja. Barátnőm a készülékre meredt, majd bosszúsan felvette.
- Ünneprontó - morogta, majd felém mutatta a mutatóujját, jelezvén, hogy csak egy perc az egész.
Beszéd közben erősen artikulált, felvonta gyakran a szemöldökét és... olaszul válaszolt a telefonban lévő személynek. Én is húzogattam a szemöldököm, hiszen eddig nemigen hallottam Jessicát az - úgymond- anyanyelvén beszélni.
Mikor letette, csodálkozó volt az arca.
- Na, mi az? Ki volt? Valakit lekapcsoltak? - vetettem fel nevetve. Barátnőm sápadtan válaszolt.
- Attól tartok i-igen. - hangja remegett. Hitetlenkedve néztem rá.
- Komolyan? Ennyire ne legyek jó tippelő! - de már én sem mosolyogtam. Mivel Jessica nem mozdult, dühösen felálltam.
- A francba is Jessica, kit és miért? Érte kell mennünk és ki kell hoznunk onnan. Biztosan nem is követett el semmit... Ugye? - felemeltem az ágyról és a ajtó felé húztam. Nem szólalt meg. A jó büdös...
- Izé... Andrew...
- Andrew? - meresztgettem a szemem. Legszívesebben felnevettem volna. Na ne. - Mit követett el?
- Nem - rázta meg a fejét. - Majdnem elütötték. Lena, ha bármi történt vele... úgy értem annak ellenére, hogy biztosított róla, hogy kutya baja.. - láttam mindjárt elsirja magát. Magamhoz szorítottam.
- Jessica nyugodj meg, ha ő hívott, hogy semmi baja, akkor az úgy is van. Hiszen legalább értesíteni tudott, akkor ott nem lehet nagy baj. - elhúzódtam.
- Na vedd a kabátod. Hol is van?
Jessicával szerencsére biztonságosan, szinte egyből megtaláltuk a rendőrőrst, ahol kihallgatták Andrewt. Jessica azt mondta, hogy egy kamionsofőr azt állítja, Andrew szabálytalanul eléfutott, és tekintve, hogy a rakomány fele az úton landolt, nem zárták ki a rendőrök, hogy a pasas igazat mondd.
Miután rohanva baktattunk a másodikra, ahol zajlott az egész - mint ahogy azt a szöszi recepciós volt szíves elárulni nekünk - végül Jessica hosszas drámai játékának köszönhetően, beengedtek minket az előtérbe, hogy végignézzük a kihallgatást, tudva, hogy mindketten a "kihallgatott" rokonai vagyunk.
Mondhatjuk azt, mostmar ennyi hazudozás után, hogy Andrew sosevolt húga lettem.
- Nem. Nézzék, maguk talán azt állítják, hogy nem láttam, hogy piros volt a lámpa? Ezredjére is elmondom, hogy nem működött! - tagolta lassan az utolsó két szót - a látszólag sértetlen - Andrew a vele szemben ülő rendőrnek.
- Én ezt értem - biztosította a rendőr. - Viszont a rakománynak a fele nem véletlenül borult le arról a teherautóról.
- De hiszen nekem van elsőbbségem vagy nem? A sofőrt ki se hallgatják?
- A sofőr kihallgatása folyik jelenleg egy másik helységben, erről biztosíthatlak. Azonban igen hihetetlen, hogy nem láttad, amint közelít feléd egy teherhordó jármű nagy sebességgel. - erősködött a rendőr. Ez ilyenkor mit szeretne bizonyítani? Láthatólag Andrew - nak is fogytán volt a türelme mert így szólt :
- Teljes sebességgel? Hiszen - állítom - alig ment harminccal! - nevetett fel kínosan.
- Szóval - kezdte a rendőr, olyan hangon, ami semmi jót nem sejtet. Andrew is észrevette, mert előrébbhajolt - mégiscsak láttad, hogy megy feléd. Miért nem engedted el? Ha már ő nem olyan szívélyes, hogy elsőbbséget ad, akkor - ha már láttad, hogy nem áll szándékában megállni- miért nem adtál neki, te elsőbbséget? - fejezte be.
- Na de kérem! - emelkedett fel ültében a "kihallgatott". - Hiszen nem láttam, hogy nem akar megállni!
- Oké. - mondta a rendőr, fáradtan. Hát igen Andrew-val láthatólag nem könnyű. Oldalra pillantottam Jessicára és megkönnyebbülten vettem észre, hogy ő is hozzám hasonlóan fuldokol a visszatartott nevetéstől. Ez tényleg nevetséges volt már. - Viszont nem hathatjuk figyelmen kívül a tényt, miszerint a teherautó sofőrje be is perelhet téged, mivel jelentős mennyiségű tejet szállított és annak közel a fele az úttesten landolt. - Itt kész volt! Jessicával egymásra néztünk és elnevettük magunkat. Nane! Csak szerintünk hangzott ez ennyire viccesen? Tej? Egy rakomány tej miatt hallgatják ki?
- Ő baja! Eleve nem is szabadott volna kiborulnia annak a jelentős mennyiségű tejnek egy szimpla fékezéstől. Biztos nem volt jól rögzítve... - itt félbeszakadt a mondatja, mert egy egyenruhás - gondolom rendőrnő... kimás? - nő szaladt be a terembe és így szólt :
- Jó hírem van fiacskám! A sofőr bevallotta, hogy rosszak voltak már napok óta a kerékgumijai és az lehetett az oka a hirtelen meglendülésnek. Hazamehetsz. - közölte a rendőrnő, ami annyi tesz : ,,Bocs, hogy zavartuk a drága idődet, tedd hát meg nekünk, hogy te nem pazarlod a miénket."
- Na végre! - sóhajtott fel Andrew. - Köszönöm, viszlát.
- Inkább ne! - morogta válaszul a rendőr mosolyogva. Milyen vicces. Haha!
Mihelyt Andrew kijött, Jessica a nyakába ugrott. Mivel elég szerencsétlennek éreztem magam ott egyedül állva ezért, mikor elengedték egymást csak biccentettem Andrew- nak.
- Tudjátok - kezdte- cseppet sem volt vicces. Úgyhogy nem ér nevetni. - az utolsó mondatnál összekócolta húga haját.
- Talán egy köszönöm, hogy eljöttünk? - hangsúlyoztam. Aztán felnevettem.
- Talán....
- Elmész a fenébe! - szólt rá Jessica. - Végig izgultam az egész utat. - Andrew kérdi tekintetére megmagyaráztam.
- Azt hitte, hogy elütöttek, vagy hogy bajod esett. Igen! Annak ellenére, hogy megmondtad, kutya bajod.
- Aranyos vagy hugi, de még igyekszem nem eltorzítani tökéletes férfias testalkatomat. - Jessicával egyszerre horkantunk fel.
- Most mivan? Mondjátok, hogy nincs igazam!
-Oké te akartad! - figyelmeztette Jessica. - Nincs igazad. Nemigaz Lena? - fordult felém. Én ilyenkor mégis mit mondhatnék?
- Hát persze, hogy nincs! Tudod Andrew! Barátnők mindig összetartanak. Mindenbe egyezik a véleményük. Hogy nézett volna ki, ha egyetértek veled hm? - néztem rá. Ez elég frappánsra bizonyult nem?
- Szóval, ha jól értem, csak azért értettél egyet a húgommal, mert barátnők vagytok, de mélyen legbelül, elismered férfias mivoltomat.
- Nem. Nem jól érted. Mit nem értesz azon, hogy egyezik a véleményünk? Ez az én véleményem is. Határozottan. Ez van sajnálom. - voltam meg a vállam, nemtörődömséget színlelve.
Andrew összehúzott szemmel nézett rám, majd elmosolyodott.
- Mit mosolyogsz? - gyanakvóan méregettem.
- Tudod Lina, már megvan az első kívánságom...
