13. Rész - Barátok ~

Rokonok bejöhetnek' ez volt azaz a pillanat, mikor valamennyien beléptünk a kórházi terembe. Természetesen egyikőnk sem volt Jessica rokona. Odaléptem Daemonhoz.
- Te mit mondtál, kije vagy Jessicának? - súgtam a fülébe.
- Azt mondtam a bátyja vagyok, te?
- A húgának vallottam magam. - ránéztem. - Te! - szólítottam meg mire visszanézett rám - Szerinted ő mit mondhatott? - böktem, az ötperce megismert Andrew felé. Daemon megrántotta a vállát.
- Fogalmam sincs róla, de nem is érdekel. - válaszolta.
Mikor megláttam, az ágyon fekvő, gyenge Jessicát, könnyek szöktek a szemembe. Mire az ágyához értem, és esetlenül megöleltem, már zokogtam.
Jessica erőt vett magán és megveregette a vállam.
- Jajj, Lena nehogy itt nekem bőgjél, mert esküszöm én is elsírom magam.
- Ne merészelj mégegyszer így rámijeszteni, megértetted? - böktem meg a mutató ujjammal.
- Hidd el édesem jól vagyok, ne aggódjatok itt nekem, mert szólok a nővéreknek, hogy lelkileg legyengítetek. - nevetett fel. Na! Jó. Legalább jó kedve van.
- Látom a kedved ugyanolyan, mint volt - mosolyodtam el halványan.
- Rám se merj mégegyszer így rámijeszteni világos? - szólalt meg mögülem egy mély férfihang. - Tudod mit át nem aggódtam, mikor megtudtam, hogy behoztak? Örülj, hogy nem fenekellek el.
- Remek! Hát így kell bánni egy beteggel? Itt ordítotok, meg fenyegettek, miközben én itt fekszem betegen. Könyörgöm, egy kis tiszteletet! - csattant fel Jessica. De nem értette komolyan.
- Egyenlőre neked kéne az idősebbet- vagyis engem - tisztelned. Itt vagyok már hónapok óta, te meg mióta ígérgeted, hogy belátogatsz. Hugi, nem így értettem a látogatást. - mondta Andrew. Várjunk csak?!!
- Hugi? - néztem hol az egyikükre, hol a másikukra. - Ti......
- Jah én vagyok Jessica bátyja, gondolom már hallottál rólam...... - elgondolkozva nézett rám. - Bár, ahogy látom a meglepetést az arcodon...... Hugi, hogy hogy nem meséltél rólam a barátaidnak?? - nézett tettetett haraggal Jessicára. Az említett ártatlan arccal felelt : Én megemlítettelek Lenának....... - mondta majd rámnézett - Elfelejtetted Lena? - visszapörgetem az agyamban az elmúlt tizenvalahány évet...... Gondolkozz! Jah igen említette Jessica valamilyen rokonát, hogy beteg és kórházba van, de nemsokára felépül..... Nos lehet, hogy elraktároztam a nem fontos adatok közé...... Szerintem azt hittem, hogy felgyógyult már. Vagy valami ilyesmi. Zavartan néztem rá.
- Jah igen már emlékszem, meséltél egy rokonodról, aki........ Ahogy te mondtad... Nem képes leszállni rólad és nyaggat, hogy....... - de nem fejezhettem be a mondatot mert Jessica kivette a feje alól a párnát és nevetve, megdobott vele :- Lena!
- ártatlanul néztem vissza rá - Miaz te hoztad fel - immár nekem is jobb kedvem lett. Daemon is odajött, s megölelte óvatosan Jessicát.
- Kell neked autók előtt rohangálnod.....
- Egyszer élünk - nézett rá barátnőm.
- Gyógyulj fel minél hamarabb, mert a dolgozatokat te sem úszhatod meg -kacsintott, mire Jessica felnyögött.
- Kösz, hogy emlékeztetsz, talán nem is olyan rossz itt a kórházba...... Távol a sulitól- ábrándozott, mire megütöttem a karját.
- Au- szisszent fel és elkezdte dörzsölgetni, a helyét.
- Ne hagyjatok magamra, nagyon unatkozom..... - sikoltotta, mikor a nővérke, kitessékelt minket a folyosóra. Leültem Daemon mellé egy székre. Daemon másik oldalára odaült Andrew Jessica bátyja. Mikor ránéztem mélységes szomorúság fogott el. Milyen lehet úgy élni, hogy minden egyes nap azon aggódsz, mi lehet épp a testvéreddel, milyen vizsgálati eredmények készülnek, és meggyógyul e. Bár Jessica azt mondta - még régebben -, hogy Andrew (bár akkor még nem tudtam a nevét) fel fog épülni, mivel már annyi kezelésen átesett, és a javulását kilencvenkilenc százalékosra biztosították. De akkor is nehéz lehet, egy ilyen aggódási teherrel együtt élni. Én nem tudom, milyen ez, mert még nem volt ilyenbe részem, s remélem nem is lesz. Hiszen mindenki ezt reméli nem?

Másnap azt ígérték Jessicának, hogy következő nap ha minden jól megy hazaengedik. Hatalmas megkönnyebbülés ment át mindkettőnkön.
Aznap ismét bejött Daemon, meg Jessica anyukája - és én is bementem látogatóba. Vittem Jessicának unaloműző magazinokat, amiket szeret, meg a kórházi koszt mellé, csokikat, meg különböző csipeszeket. Jessica a sok kaja láttán felnyögött.
- Jesszusom Lena el akarsz hizlalni?
- Nyugodj meg nem fogsz te sehova hízni. - hallottam meg a bátyja hangját. Jessica hála a bátyjának, nem teljesen unatkozik míg én suliba vagyok, s nincs egyedül. Hátrafordultam. Andrew azok közé a betegek közé tartozott, akik nem a kórházi hálóinget hordják hanem saját - bár lenge- ruhájukat. Ez ilyen melegítőt takar persze. De lehet, hogy azt is a kórház adja neki. Nem tudhatom.
Jobban megnéztem, és láttam, hogy nagyon sokan hasonlít Jessicára. Jessicáért oda vannak a fiúk. És irigylik a lányok. Szerintem Andrewért is oda lehetnek a lányok rendesen. Tökéletes bőre van akárcsak a húgának, és..... Kék szeme, szintúgy, mint a barátnőmnek. Irigylésre méltók azok a szemek, mindkettőjüknél.
- Lena? - ébresztett fel Jessica hangja. Már értem miért irigylik a lányok...
Úgy fordultam oda, mint aki eddig is odafigyelt, csak a rágóját köpte ki.
- Ha?
- Épp most mondtam Andrewnak milyen jó barát vagy, hogy mindig ott vagy ha baj van meg ilyenek.. - büszkén kihúztam magam.
- Teljes mértékben. Hiszen tudod, hogy szeretlek - guggoltam le hozzá, mert láttam "aha persze" pillantásával jutalmazta mondatom, célozva arra, hogy nem figyeltem az előbb. Andrew felnevetett. Bejött egy nővér s visszahívta a szobájába mondván, hogy pihennie kell. Aztán a nővér kiment a fiú meg elkáromkodta magát, amin Jessica nevetett.
- Hugi ez nem vicces. Egész nap nincs egy normális látogatóm, csak anya, és halálra unom magam.
- Hidd el én mennék hozzád, ha nem lennék ideszögezve ehhez az ágyhoz. - mondta Jessica.
- Mindenen lehet segíteni - húzta ravasz mosolyra a száját a bátyja.
- Nem ajánlom, ha bármit is előmozdítasz onnan- mutattam a gépek felé - sípolni kezd és az kiakasztó, meg jönnek az orvosok meg.......
- Hidd el tudom mi a rendszer, vagy azt hiszed nem? Elég sok ideje benne dekkolok ahhoz, hogy tanulmányozzam ezeket, meg hogy mit hogyan csinálnak, úgyhogy nem kell az okítás. Na szia- azzal kiment, becsapva maga mögött az ajtót. Elcsodálkozva Jessicára néztem.
- Ne szívd mellre, nem rád mérges, csak már hosszú ideje bennt tartják, és alig van látogatója. - kinézett az ablakon, mintha töprengene. - Kérhetek tőled valamit?
-Persze bármit! - néztem rá kedvesen. - Mit szeretnél?
- Bemennél hozzá? Tényleg ritkán jönnek be hozzá a barátai, jó mondjuk egy héten háromszor de az neki kevés, mert a többi napon nincs mellette senki.
- De... - kezdtem.
- Kérlek...
- Jó rendben - sóhajtottam. - Mégis mit mondjak neki?
- Az igazat. Én küldtelek, hogy meg nézd mi van vele, s hogy van. A kedvemért léci, próbáld meg szórakoztatni..
- Jó rendben - ismételtem, kifele menet. Még utolért Jessica hangja, mire megfordultam.
- De azt is mondhatod, hogy te voltál kíváncsi arra, hogy mi van vele, hogy ne tűnjön úgy, mintha a rabszolgám lennél - mosolyodott el sejtelmesen. Magam sem értem de elvörösödtem.

Andrew kórterménél

Kopogtam, mire hallottam, egy 'gyere be' fajta morgást. Benyitottam. Jessica bátyja felém fordult, és pislogott egyet. Szemében kíváncsiságot láttam. Odament az ágyához és leült rá. Azon nyomban kezdett egyre több kétségem lenni Jessica ötletének okosságán. Mégis mivel lehetne lekötni ezt a fiút? De Jessica szemében láttam, hogy bízik bennem. Csakis Jessica miatt jöttem ide be.
- Szia - szólaltam meg.
- Hello- mondta, de többet nem volt képes mondani, s rájöttem ennél szerencsétlenebb helyzetbe nem is kerülhettem volna.
- Jessica mondta, hogy nézzek be hozzád, mert láttuk, hogy milyen mérgesen jöttél onnan ki.
- Ja igen. Bocs, hogy rádtörtem, csak hosszú napom volt. - mégcsak dél van és nincs más dolga, minthogy feküdjön. Szóval....
- Semmi gond. Fáj valamid?
<>Nem dehogy egyáltalán nem mondta - makk egészséges vagyok.
- Dehiszen rákos vagy- zavarodtam össze.
- Ahha de van egy jó hírem.
- S mi lenne az? - érdeklődtem.
- Egy hónap múlva kiengednek.
- Ez nagyszerű - válaszoltam. - Hogy-hogy?
- Néha majd be kell járnom vizsgálatokra meg ilyenek. Gyere látogassuk meg Jessicát. Biztos örülni fog nekünk.

Bementünk, de Jessica nemcsak nem látszott rajta, hogy örülne nekünk, de még boldognak sem lehetett nevezni. Daemont láttam meg az ágya mellett.
- Mi történt? - rohantam oda hozzá. - fáj valamid?
<>Nem.... Hanem.. Jacobról van szó.... - hófehér lett az arca. Daemon segített volna neki elmondani. De közbevágtam: Igen én is akartam róla beszélni. Mi a fenéért nem látogatott meg eddig téged? Ez lenne tőle a minimum. - felszínre jöttek az iránta érzett vágyaim, amit elnyomott a düh.
- Kiaz a Jacob? - kérdezte Andrew. De Daemon még mindig nem tudta befejezni.
- Jacob kiiratkozott a Cloud Gimiből.. - szólt közbe. Fordult velem egyet a világ. Hogy micsoda? Miért? Hirtelen keserű ízt éreztem a számban. Akármennyire is dühös voltam rá fel kellett tennem egy kérdést mindannyiunk nevében.
Milyen lesz az élet Jacob nélkül? Na persze még mindig találkozhatunk vele suli után, de mi lesz velünk? Hiszen akár bevallom akár nem valami elkezdett alakulni köztünk. Érzek még valamit iránta.
Miért iratkozott ki? Elhatároztam, hogy kideritem. Nem mehet másik iskolába... Azt nem bírnám ki. Hiszen ha más nem is, de egy nagyon jó barátom.