- A nyelvtanban vannak átvitt értelmű szavak. Például mikor azt, mondjuk, hogy nem azt lehet, hogy tényleg nemként értjük de lehet, hogy bizonyos helyzetben, szövegkörnyezetben a nem szót igazából, úgy értjük , hogy igen...- mondta az anyagot nyelvtan órán, Jody tanárnő.
- Tanárnő! - vágott közbe Erik - ha például azt mondjuk mérgünkben, hogy nem szeretjük a sulit, akkor lehet, hogy valaki azt fogja hinni, hogy szeretem? Vagy ha valaki nem érti az iróniát és én ironikusan azt, mondom, hogy szeretem a sulit akkor lehet, hogy azt, fogja hinni, hogy tényleg szeretem?
- Nos Erik, ezek igazán jó kérdések és példák. Az első esetben nem hinném, hogy mást hinnének,mint amit mondtál, viszont a második eset elôfordulhat. Arra viszont felhívnám a figyelmeteket, hogy az sem mindegy, hogy milyen hangsúlyt, hangnemet ütöttetek meg a másikkal szemben, ugye az is nagyon fontos.. ....- folytatta volna de kicsöngettek.
Mellettem Jessica majdnem bealudt az órán, én viszont nagyonis figyeltem. Mielőtt azonban elmélázhattam volna ezen, a padtársam végre ,,felébredt" megszólalt:
- Ugye ez az utolsó óra volt, mert haza akarok menni- mondta Jessica.
- Igen az volt - nyomott egy puszit a fejére Jacob.
- Jólvan akkor Lena gyere, mert elkésünk!
- Mégis honnan - sóhajtottam fel.
- Hát a boltból! Nemondd, hogy elfelejtetted! - kiáltott.
Egy ideig értetlenül néztem rá , aztán leesett.
- Úristen tényleg, de figyelj csak ...- közelebb hajoltam hozzá, hogy csak ő hallja, és suttogva folytattam - szerintem én nem megyek...
- Dehogynem jössz - csattant fel - csak lesz valaki, aki elhív - nézett rám mosolyogva. Na igen. Khm...
Ha eddig nem említettem volna, Jessicának nem szóltam a kis...incidensről, ami köztem és Daemon között történt. Mellesleg azóta - ha nem mondtam volna - már nem emós. Bizony! Emellett viszont ha reménykedtem is benne valaha, hogy minden más lesz vagy megváltozik, hát akkor rosszul hittem. De legalább egy lépcsőt előre haladtunk. Ha! Köszönünk egymásnak. Ha mást nem is. Brü- hü . Tudom mit hisztek . Gyáva egy alak vagyok de ez van. Legalább van szabad akaratom. Valahol.
De nagyon nem oké , hogy a kedélyállapotától függ, hogy emós e vagy éppen nem. De rendben van, nem foglalkozok vele, hiszen nem az én ügyem. Csak összezavar.
- Kösz, de akkor sem megyek - jelentettem ki.
- Miről van szó ?- érdeklődött Jacob.
Délután elmentünk Jessicának ruhát nézni, ha nem említettem volna, a tavaszi bálra.
- Nézd, ez milyen? - egy sárga egyberuha volt rajta, amin alul az egyik fele hosszabb, mint a másik.
- Ez csodálatos? Pont kiemeli az alakodat.
- Á szerintem még felpróbálok egy másikat - nézte a kirakatot...
- Na és ez, hogy áll rajtam? - elakadt a szavam, ugyanis egy pont ilyen ,,Jessica" fajta ruha volt rajta. Komolyan. Nos akkor részletezem. Khm....felül félvállas, a középrészén egy cikk-cakk minta van és alul olyan, mint a másik.
- Ez lesz az - mondtam csodálattal a hangomban.
- Oké most te jössz - mondta gyorsan.
- Mi? Én? Nem! - tiltakoztam.
- De légyszi Lena kérlek legalább....
- Mondtam, hogy nem megyek és így is lesz, kész. A vita után kimentünk az üzletből ahonnan egyenesen hozzánk mentünk át.
Már épp nyitottam volna az ajtót, mikoris a hátam mögül egy hang szólít:
- Sziasztok, hé Lena tartanád az ajtót én is jövök - megfordultam, és Daemont pillantottam meg. Jessica értetlenül nézett aztán, feladva sóhajtott és elköszönt.
- Na kinyitod még ma? - mutatott Daemon az ajtó felé. Én hebegtem aztán, szépen lassan készültem kinyitni az ajtót de előtte megkérdeztem tőle, hogy mit keres itt. Vállat rándított és csak ennyit mondott.
- Anyukám megkérte a tiédet, hogy segítsen neki bizonyos papírok kitöltésében, és azokért jöttem.- mondta.
Igen emlékeztem, hogy anya beszélt valami ilyesmiről. Megadóan bólintottam.
- Rendben gyere. - azzal kinyitottam az ajtót, köszöntem, és hogy ne zavarjam őket bocsánatkérően felmentem a szobámba. Tíz perc múlva kopogtak. Betessékeltem, aztán mikor megláttam, hogy ki az megfogadtam, hogy soha többé nem engedek be senkit csak lányokat, először Jacob a zavarbaejtő kérdéseivel, most meg Daemon...
Mikor ezt szóvá tettem neki szó nélkül kiment. Hupsz. Ezt elszúrtam, gondoltam én aztán csörgött a telefonom. Ismeretlen szám, hm.
- Halló? - vettem fel és mikor egy ismerős hang visszaköszönt ösztönösen felnevettem.
- Most mentél el , miért hívsz? - kérdeztem Daemontől.
- Nem te mondtad, hogy hívjalak ha be akarok menni?
Erre beengedtem.
- Én ilyet nem mondtam - morogtam.
- De gondoltad...
- Ez nem igaz- mostmár mérges lettem, velem ne szórakozzon, a-a - na mondd mit akarsz?!
- Csak gondoltam feljövök ahhoz a lányhoz, akit az anyukám annyira kedvel.
- Tényleg kedvel az anyukád? - kérdeztem. Ezt jó tudni.
- Aha nagyon bír . - ült le az én (!) ágyamra. Mondjuk a szobában ki máséra ült volna. A takarómra szegezte a tekintetét .
Aztán egyszer csak kiböktem ami már régóta a számon volt.
- Te bírsz engem? - erre már rám nézett összeráncolt homlokkal.
- Következő kérdés!
- Hé nem kérdezz- feleleket játszunk - háborodtam fel.
- Pedig eddig nekem nagyon úgy tűnt .
- Ha igen akkor kötelezlek rá , hogy válaszolj.
- Jó akkor nem. Következő kérdés ! - válaszolta monoton hangon.
Ez ledöbbentett. Mivan ?
- Mi? Miért nem bírsz? Hiszen......khm....... megcsókoltál.....
- Na látod ebben nincs igazad. Te csókoltál meg, aztán rohantál ki az ajtón, nem én. És ez még nem azt, jelenti, hogy bírlak...
- Mivan ? Ez tökre nem így volt. A második állításod még stimmel, de aztán nem igaz .....
- Figyelj szívesen folytatnám ezt a vitát, de el kell halasztanunk máskorra, mert most, mennem kell haza, na szia, jó éjt, vitakirálynő. - köszönt el majd kiment.
Letaglóztam. Vitakirálynő?
Aztán lefeküdtem, mert észre sem vettem, hogy mielőtt Daemon bejött volna átöltöztem és egész beszélgetés alatt, a csillagmintás pizsamámban voltam. Jujj. Erre a szörnyű emlékre álomba merültem. Szeretném azt mondani, hogy jól aludtam, de az nem fedné az igazságot. Szörnyű álmom volt. Egy pizsamás fickó kergetett és azt kérdezgette, hogy mért nem látom a fától az erdőt. Erre nem tudtam mit mondani, csak sikítoztam és kiabáltam, hagyjon békén. Brr . Nem volt kellemes épp.
Hangulatomhoz illően öltözök fel, határoztam el. Tudom, hogy megszólnak majd, mert az előszaggatott nadrágomban és a hosszú ujjú fekete-piros blúzomban nem nézhettem ki kifejezetten happy-n. Inkább mint egy gót. Jessica az új külsőmet riadt pillantással fogadta.
- Jesszusom, Lena mi történt veled?
- Gondoltam ideje változtatni - mosolyogtam rá .
- Te tudod - vont vállat. - amúgy a piros tetszik benne.
- Kösz. A suliban mindenki, aki persze ismer, érdeklődő pillantást vetett rám . Én meg kezdtem örülni annak, hogy változtattam. Jól éreztem magam az új külsômben , egészen addig amíg az osztályba érve meg nem láttam Kenau Reevs - t (a mátrixból ). Másképpen eltalált ámor nyila.
Szemében meglepődést véltem felfedezni. Aztán kíváncsiságot. Hm.
Lehet, hogy triplán megérte változtatni.Ebben azonban nem lehetek biztos. Sok mindent jelenthet az a tekintet . Remek, már megint elbizonytalanodtam. Erről le kéne lassan szokni. Odaértem a padunkhoz és leültem Jessicával egyetemben. Aztán szokás szerint néztem ki a fejemből, amiből egy csodás jegy nőtt ki. Pff . Néha hátra-hátra nézegettem ahol Daemon ült. Mily meglepő. Abba a pillantásába, amely azt suggalta, hogy kíváncsi - rám , vagyis, arra, gondolom, hogy miért váltottam - teljesen belepirultam. Ellenben, felcsigázott. Ezzel a gondolattal, fordultam vissza a helyemre, miközben tudtam, hogy suli után érdekes beszélgetésnek leszek a részese.
Legalábbis azt hittem. De kimentem és semmi nem történt. Legalábbis azon kívül, hogy a matek tanár elbeszélgetett velem a folyosón a ,,csodálatos" jegyeimről. Pff. Említésre sem méltó. Aztán...... najó most ez is egy olyan szappanoperás jelenség de mit tehetnék ellene hm? Szóval nekemjött egy bunkó állat és elsöpört engem a könyveimmel együtt. Odajött Daemon és felszedte a könyveimet velem együtt a földről.
- Legközelebb jobban vigyázz melyik folyosón akarsz lépkedni. - mondta. Felnéztem rá . Mosolygott.
- Neked is szia, és köszi. - mosolyogtam rá hálásan.
- Amúgy klassz külső.
- Jah - néztem végig magamon. - kösz. Szerintem nem annyira változtatott meg.
- Á, nem csak mindenki furán néz rád vagy megdícsér .- vigyorgott.
- Jó talán egy kicsit. -adtam meg magam.
- Amúgy miért változtattál?
- Nemtudom pontosan, talán rosszat álmodtam, mindenesetre jól érzem magam ebben .- mondtam aztán eszembe jutott valami - Hé ! Te nem állhatsz szóba velem!
- Miért nem? - húzta fel a szemöldökét.
- Mert te nem bírsz engem - jelentettem ki.- Mielött azzal jössz, hogy honnan veszem elmondanám, hogy te magad mondtad.
- Tudom. - már egészen előttem volt de közelebb lépett . Te jószagú atyaúristen ! - de ha figyeltél volna nyelvtanon , ahol azt mondták, hogy a nem a legtöbb esetben átvitt értelmű szó azaz jelenthet néha igent is akkor tudnád , hogy hogy értettem. Csak tudod néha oda kéne figyelni. - koppintotta meg a homlokomat. Mivel azonban még mindig nagyon közel állt és a hatása alatt voltam, gondoltam egyet felpipiskedtem és megcsókoltam. Éreztem, hogy közben vigyorog így nem hagytam abba. Mire elszakadtunk egymástól, kifújtam a levegőt és megszólaltam.
- Szóval ... bírsz ? - kérdeztem. Mosolygott.
- Elfordulhat...... - erre kitört belőlem a nevetés. Egymást átkarolva tettük meg a következő lépéseket, mire Jessica elénk ugrott és látszott rajta, hogy ki van akadva.
- Lena mindenhol téged kerestelek . Hol voltál? El tudod képzelni... -itt elállt a szava ugyanis észrevette Daemont. Nameg azt is, hogy a keze a derekamon van. Akaratkanul is elmosolyodtam. Persze ő is. Aztán nem szólt többet hanem Daemonhöz fordult.
- Khm. ..hello bocsi majd holnap látjátom egymást, de most haza kell mennünk. Azzal kihúzott Daemon karjai közül és hazáig meg sem álltunk. Felmentünk a szobájába - ma ugyanis ő volt a soros - becsukta az ajtót majd hozzám fordult.
- Na akkor most elmondasz szépen mindent. De a legelejéről.- huppant le mellém az ágyra és kezdetét vette a hosszú fárasztó mesélés. Persze az én részemről. Úgyhogy elmondtam neki az egész sztorit. Ő meg figyelmesen és izgatottan végighallgatott, mint mindig.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése