Már egy hét eltelt és Daemon nem jött suliba. Az osztályfőnök, azt állítja, hogy azért nem jön, mert a szüleivel el kell intéznie még a fontos ügyeket és ki kell tölteniük a fontos papirokat, majd a többit elmondja ő ha akarja. Ezenkívül ma is kellett mennem suliba. Jessicával együtt mentünk be, mikor valaki a nevemet kiáltotta.
- Lena várj - szólt Nate.
Nate az egyik végzős, aki asszem udvarol nekem. Legalábbis Jessica, ezt mondta.
- Szia- mondta mikor beért.
- Szia
- Figyelj Lena- dörzsölte meg az állát - a hétvégén lesz nálunk egy házibuli eljössz velem?
- Dehát te leszel a házigazda, neked ott kell lenned- ráncoltam össze a homlokom.
- Ez igaz, de legalább ígérd meg, hogy jössz.
Jessica megszorította a kezem. Jajj ne, ez most tényleg elhívott engem.
- Ööö... oké, elmegyek - ígértem.
- Király akkor ott találkozunk - puszilt volna meg de én elfordultam.
- Khm, náthás vagyok bocsi - köhögtem rá.
Miután elment Jessica megszólalt:
- Na miért nem engedted , hogy megpuszljon?
-Mondjuk mert már tavaly óta le sem száll rólam - fújtattam dühösen.
- De olyan cuki. ...
- Figyi én nem vagyok olyan, mint te.. .
- Hé én , úgy szeretem a barátomat, ahogy van.
- Jah olyan ,, még a mini szoknyát is megkedvelem ha ő akarja" stílusban? - röhögtem fel.
- Aha ha továbbra is hoz ajándékokat akkor miért ne? - nevetett- najó ez genyó volt tőlem.
- Te szerinted engem is meghívtak? - sóhajtott fel.
- Mért volt már olyan buli ahova nem hívtak meg? - Vagy ha nem is hívtak meg akkor eljöttél magadtól - röhögtem fel. Viszont ez tényleg , így volt ha nem hívták meg és eljött, olyankor mindig be engedték,mivel kiöltözött, de úgy , hogy nem lehetett neki ellenállni.
Másnap reggel mikor felkeltem, arra lettem figyelmes, hogy a szomszéd házba, ami már vagy öt-hat éve üresen áll, most beköltöztek.
Gyorsan felöltöztem és lementem anyuhoz, hogy megkérdezzem kik a mellettünk lakó emberek.
- Ők a Headly család. Nemrég költöztek ide. - Headly. De ismerős ez a név. Sajnos nemolyan jó a névmemóriám. Csöngettek.
- Hagyd csak majd én - mondta anya. Apa épp újságot olvasott a konyha asztalon.
- Ki az Sam? - nézett föl.
- Nocsak a Headly család. Üdvözlöm én Samantha Morgan vagyok.
- Suzannah Headly és ő itt a férjem Chuck Headly. A fiam otthon maradt , de mi gondoltuk, hogy ha már ideköltöztünk akkor megismerkednénk a lakossággal - szólt egy fiatal, selymes nőies hang.
- Ezt nagyszerű ötletnek tartom - mondta anya.
-jöjjenek be.
Erre bejött egy magas nő és mellette gondolom a férje, akit Chuck néven mutatott be.
- Ő itt a lányom Lena és a férjem Patrick Gray - fogott kezet apámmal is.
Leültek az asztalhoz mind a négyen és mielőtt elkezdtek volna beszélgetni, apám észrevett.
- Jajj Lena gyere ülj le ide hozzánk.
- Öhm... oké - miután leültem véletlenül belehallottam a beszélgetésükbe.
- Szóval Lena 17 éves? - kérdezte a Suzannah néven bemutatkozott nő.
- Igen - válaszolt anyu - és tizenegyedikes.
- Mi a helyzet a fiúkkal.....ööö...
- Daemon - segítette ki Chuck, apát - ő is egyidős Lenával.... - aztán elgondolkozott - te, Lena nem találkozott már véletlenül vele? Ugyanabba a suliba jár ő is.
Headly. Daemon Headly. Jesszusom ő az az emós srác, akit csak az első napon láttunk. Ez eddig, hogy nem jutott eszembe.
- Hallod Lena? Lena? - csettintett az ujjával anya el előttem - Nem találkoztál már véletlenül vele?
<>Mi? Ja de. Ő volt az az új fiú akiről beszéltem. kapcsolódtam be a beszélgetésbe.
- Aha ő az, akit fura emós srácnak tituláltál - mosolygott apa.
- Pat! - szólt rá anya.
- Semmi baj - mondta Daemon anyukája - a fiúnk fura.
De hagyjuk, mert ha tetszik neki ez a stílus akkor...
- De nagyon engedetlen és ezért szigorúnak kell néha lennünk vele. Aztán még elbeszélgettek a kamaszok ,,problémáiról" amire mem nagyon figyeltem míg Daemon anyukája azt nem mondta:
- Mindjárt felhívom és szólok neki, hogy jöjjön át mégiscsak az osztálytársa szüleiről van szó.
Jajj nekem. Erre nem voltam felkészülve. Mármint egy emós fiúra itt az otthonba. Ellenben anya briliáns ötletnek tartotta.
- Hallo - szia figyelj csak gyere át most - mondta a telefonba Suzannah - oké...nem ide a szomszédba... aha, na szia - tette le.
- Öt perc és itt van - közölte - csak nemrég kelt fel. - Dehát péntek van - szóltam közbe. Azonban nincs suli, jutott rögtön az eszembe, amire ő is rávilágított.
Csöngettek ismét csak ezúttal tudtam, hogy kiaz.
És belépett. Már szinte meg sem lepődtem. Ő viszont annál inkább, amin mosolyognom kellett. Valószínűleg olyan volt a feje, mint nekünk, mikor először megláttuk az osztályban. Nem nagyon készült fel rá, hogy itt lát.
- Jó napot - köszönt a szüleimnek - szia - köszönt nekem.
- Szia - köszöntünk vissza.
Ugyanolyan fekete ruhába volt, mint az első napon.
Amíg elbeszélgettek a szüleink ( mi nem nagyon kapcsolódtunk be) addig én a szüleinkkel ellenben meg hallottam, amint megnyikordul az ajtó. Ismerősen csengett.
és már tudtam, hogy ki jött meg, mire kétségbeestem. Jessica az. Mit gondol majd mikor meglátja Daemont és a szüleit itt? Hiszen jóformán már el is felejtette őt. Jajj. Már jön.
Elémugrott.
- Á. -kiáltottam.
- Szia csajszi már megint sikerült megijesztenelek -tapsikolt, mire már a szüleim is ideszóltak:
- Szia Jessica gyere ismerkedj meg a vendégeinkkel.
- Vendégek?- csodálkozott.
Ha lett volna időm elmondtam volna neki, vagy legalábbis figyelmeztettem volna, de addigra ő már a nappaliba volt, ahol szembetalálta magát a négy szülővel és az emós fiúval Daemonnal. Reagálni nem tudott, komolyan. Csak nézett, hahóztam mire felnézett és annyit mondott:
- Jó napot, sziasztok.- köszöntötte a fiú szüleit, őt és az én szüleimet.
Sajnos Jessica nem sokáig maradt nálunk, mivel még mindig meg volt lepődve és nem nagyon szólalt meg, ami tőle szokatlan. Így olyan tizenegy körül elment haza.
A hétvége lazán telt. Szombaton Jessicával elmentünk volna Nate bulijára, de sajnos Jessica megfázott és így le kellett mondanunk. Egész délelőtt Jessicáéknál voltam, aztán hazamentem és anyunak segítettem. Egyszercsak megszólalt.
- Apáddal átmennénk Headly-ékhez , te jössz?
- Aha oké, úgyis csak unatkoznék itthon egyedül - mosolyogtam rá.
Odaérve a szomszédba, kopogtunk az ajtón, mire Suzannah nyitott ajtót.
- Jajj micsoda meglepetés Samantha - ragyogott fel a szeme.
Erre bementünk a fantasztikus házukba. Olyan volt, mint George Clooneynak csak kevesebb szobával, amik az emeleten vannak.
- Jajj drágám, Daemon az emeleten van menj csak fel hozzá.
Vajon miért hiszik a szülők , azt, hogyha egy gyerek szülők között van akkor fel akar menni a másik házban élő gyerek Szobájába? Mindegy, felmentem és odaértem egy ajtóhoz, amin egy focista ember van. Automatikusan kopogtam és benyitottam.
Azonban erre nem voltam felkészülve. Daemon lepett arcával találtam szembe magam, amin még nem volt egy árva smink sem. Nem számítottam arra, hogy ilyen... szép arcot takar az emós smink. A haja még kócosan lógott az arca mellett, ugyanis nem fésülködött még meg. Hihetetlen de mindkét szeme kék. Na nem mintha azt gondoltam volna, hogy félszemű csak...
- Te meg, hogy kerülsz ide? - kérdezte köszönés helyett.
- Úgy, hogy anyuék meglátogattak titeket és én is jöttem. Amúgy neked is szia.
- Jah szia - megvársz? Lezuhanyozok.
- Oké menj csak addig leülök ide - mutattam a kanapéra.
Aztán kiment, én pedig körülnéztem. Olyan aminek egy tipikus fiú szobát elképzeltem; ruha a földön, poszterek a falon és videójáték a polcokon. Mire körülnéztem Daemon kész is lett. Sajnos újra átvedlett az eredeti stílusára az emóra.
- Sétálunk? -kérdezte.
- Tessék?
- Mondom sétálsz velem egyet a környéken? Bólintottam.
Szóltunk anyáéknak és kimentünk.
Már jó ideje mentünk mire megtörtem a csendet:
- Hogy választottátok, ezt a sulit?
- Költözés miatt kerültem ide.
- Hol laktatok ezelőtt?
- New York - nézett a szemembe - de utáltam ott lakni
- Nem lehetett olyan szörnyű... mégiscsak New York - szóltam de rosszul tettem.
- Én nem, ott nem volt semmi ami a természethez köt. - Miért itt van?
-Már hogyne lenne nézz körül csupa erdő veszi körül a várost.
Erre elhalgattam.Elgondolkodtatott. Aztán eszembe jutott valami.
- Az első napon- kezdtem - Erikkel beszélgettél.....
- Igen? - nézett rám kíváncsian, várta, hogy fejezem be.
- Rólam kérdeztél.... miért ?
- Miért? Nem inkább az érdekelne, hogy elhiszem-e azt amit mondott?- nevetett fel. Hű.
Vállat vontam.
- A kérdésedre válaszolva... - hezitált - mert téged láttalak meg legelőször mellesleg a te szemedbe láttam azt, hogy nem az lep meg, hogy emós vagyok, hanem inkább az, hogy év közben jövök - fejezte be.
Hát szerintem mindegy milyen a stílusod, ha jófej vagy - mosolyogtam rá.
- Jah, szerintem is.
Most egymással szemben álltunk, mire lépett egyet felém. Már egészen közel állt , azt hittem meg akar csókolni, mire a fülemhez hajolt.
- Viszont a barátnőd nem csíp engem. Látszik rajta , hogy el van szállva magától- suttogta Erik szavait idézve, én pedig elnevettem magam.
- A gondolatbeli kérdésedre válaszolva - elhajolt a fülemtől- nem, nem hiszem el, hogy olyan lennél, mint ő.
Levegőt is alig kaptam. Tök közel volt hozzám, de komolyan. Nem mintha elbűvölt volna, hiszen mégiscsak egy emósról beszélünk, csak nem szoktam meg, hogy ilyen közel legyenek hozzám, főleg ha fiúról van szó.
Otthon egész végig azon gondolkoztam, hogy elmondjam-e Jessicának, aztán úgy döntöttem, hogy minek úgysem fontos, majd ha kérdezi...majd. ....ha...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése