Egy kerek hétig volt berekedve a torkom, a múltkori kitörésem miatt. Furamód le is betegedtem, így otthon ültem és kortyolgattam a tűzforró teámat, amit anyu készített.
Egész héten nem kaptam leckét, mivel Jessica nem hozta ki. Nem csodálom. Hiszen már nem vagyunk barátnők. Más meg amúgy sem jár hozzánk.
Következő hét keddre kicsit jobban lettem, de otthon maradtam pechemre, mivel apu most tartott valamilyen üzleti partit.
'Hát ez még mindig jobb a sulinál... ' , gondoltam. Kissé rosszul gondoltam, mert mihelyt becsöngettek, én épp a fotelban ültem pattogatott kukoricával az ölemben egy filmet bambulva. Ez nem is lett volna rossz, csakhogy kényelmes volt a fotel, de a közelben egyik szülőm sem volt (mert mért is.,,), így fel kellett állnom, hogy kinyissam az ajtót nekik.
Sorba özönlöttek be a derűs fickók és nők, alig várva a szórakozást. A mi házunkban. Szuper.
A depis kamaszlánnyal azonban nem számoltak. Amúgy a depim, kábé senkit sem érdekelt, mindenki befáradt a nappaliba, apa meg tanácstalan pillantást vetett rám. Tudtam most jön az a "tudom, hogy szarul vagy de nem mennél fel a szobádba? Tudod nem akarom, hogy elrontsd a partim. Kösz" című szemezgetés, így sóhajtva felálltam, és felbaktattam a lépcsőn a szobámba.
Egyedül apám tudta, hogy mi bajom. Azért szeretem inkább vele megosztani a problémáimat, s nem anyuval, mert apu lazán kezel minden helyzetet, mégis együttérző. Egyszóval nem kezd el lelkizni túlzottan. Csak ad egy ölelést, egy hátbaveregetést, aztán ellát pár tanáccsal, s agyő!! Máris jobban érzi magát az ember. Legalábbis én. Apás lány vagyok ez van.
Körülnéztem a szobámba, hogy mit tudnák csinálni. Kedden. Ránéztem az órára pontban délután hármat mutatott. Ötkor kezdődik a műszakom a tékában. Előre beszóltam és betegségre hivatkozva szabadságot kértem ki az előző és a mostani hétre. Azonban ugyebár nem ülhettem ezen a héten is végig itthon, ezért elhatároztam, hogy bemegyek mától.
Nem akartam szólni, mert mégis, hogy hat az a szöveg, hogy "bocs tudom, hogy azt mondtam, hogy nem jövök de most mégse vagyok beteg". Najo valszeg ezt fogom mondani ha beérek, de telefonon mégis másképp hangzik nem?
Elvileg előző héten Rose - a kegyetlen főnököm, dehát melyik főnök nem az? - helyettesítette a műszakom, de ezen a héten hétfőn Andrew levitte egészbe egyedül, mert Rose nem ér rá. Mégsem hagyhatom szegényt a pácban. Mégha a leghazugabb és legárulóbb volt barátnőmnek a bátyja akkor sem.
Tehát elképzelhetitek a megdöbenését Andrewnak, mikor meglátott. De nemcsak döbbenet tükröződött az arcán, hanem megkönnyebbülés is.
Nekem meg tátva maradt a szám, mikor körülnéztem. Ugyanis a heteken át tök nyugodt, kihalt vendégtelen videótékában, most egy egész seregnyi ember özönlött.
Odaszlalomoztam - komolyan ennyire nem volt hely, nem nagy helységről van szó, azonban egy kisebb népségről igen - a pulthoz. Becsúsztattam magam Andrew mellé, ahol volt már valami hely, s csodálkozva ránéztem.
- Reméltem, hogy nem filmért jöttél, hogy aztán itt hagyhass a pácban ezekkel. - hajolt a fülemhez.
- De mégis kik ezek? - próbáltam túlkiabálni a zajt. Igen, zajt egy csöndes videótekában. Még ilyet!
- Ma van valamilyen film világnap, úgyhogy pont jókor jöttél. Tudod ez a téka bevételének előnyös, de nekünk nem amíg itt maradunk. Ráadásul jött egy csomó új film. - bökött a sarokban elhelyezkedő dobozokra. Egek! Nekem is ezt a napot kellett választanom, hogy bejöjjek. Köpni nyelni nem tudtam.
- S miért nem pakoljuk ki őket? Nem azt kéne csinálnunk?
- A nagyját még előttük kiraktam, - intett a vendégek felé - de a többivel nyugodtan megpróbálkozhatsz ekkora tömegben. Ha elviseled, hogy kábé mindegyik a lábadra fog lépkedni, sűrű bocsánatkérések közepette, te meg egy ideig bírod, majd már megsem szólalsz, nehogy valami ki ne csússzon a szádon.
- Ennyire tájékozott vagy? - erre előre mutatott, ahol némely vendég idegesen megfordult és haragos pillantással jutalmazta a háta mögött állót, aki feltartott kézzel, feltételezem bocsánatot kért, s hátrálni próbált, de beleütközött másba. Ööö... Inkább hagyjuk. Felejtős.
- S még nem figyeltük azt a tényt, hogy több filmmel a kezedben rohangálnál, azzal a szándékkal, hogy a polcokra helyezd őket. Tippelj meddig jutsz? - körbenéztem.
- Oké, szerintem se próbáljuk meg. Konkrétan semeddig nem jutnák el. - nevettem fel. A héten először. Úgylátszik jót tesz egy kis környezetváltozás. - De még sose láttam ekkora tömeget egy videótékában.
- Mielőtt kórházba kerültem, volt pár ilyen alkalom. - mondta.
- Te mégis mióta dolgozol tékában? - kérdeztem gondosan kihagyva a kórházas részt.
- Két éve.
- Dehát ez diákmunka. Sose érdekelt más szak?
- Nemigazán, miután az első tulaj, az első alkalom után visszavárt nyár után. Aztán már nyáron is várt. Persze nem akartam teljesen szétcseszni a nyaramat, így megalkudtunk, hogy alkalmanként benézek.
- Azta ezekszerint te szereted ezt a munkát. - tájékozódtam. Felsóhajtott, majd vállat vont.
- Nem rossz. Igazából tök nyugis, jól ellehet lenni ezalatt az idő alatt és a filmek is klasszak. A pénz nemigazán izgat, mert elszalad az idő és ez a munka olyan mint egy suli utáni kikapcsolódás. - fejezte be. Elámultam. Hogy ez mennyire más szemszög! A munkát szinte szórakozásnak tekinti.
- Szóval a jó oldaláról közelíted meg. Értem.
Mindezután felpörgött minden, ugyanis annyi ember jött oda segítségért, hogy mit ajánlunk neki, így pont ezen a napon, hogy meg sem tudom számolni két kezemen.
Záráskor Andrew felémnézett. Addig nézett zsebretett kézzel, hogy kezdett kényelmetlen lenni a helyzet.
- Miaz? - kérdeztem. Felnevetett.
- Semmi. Rendes tőled, hogy bejöttél. Remélem holnap sem hagyod ki. - pislogtam egyet, mert belement valami porszemféleség a szemembe, csak utána tudtam válaszolni.
- Semmiképp sem. - mosolyogtam a sötétben, szóval aligha láthatta. Közelebb lépett.
- Hogy vagy? - először nemtudtam, mire érti, így zavartan még mindig csak pislogtam. - Tudod... A múltkori...
- Jaa-leesett - Hát jobban. Sokkal. De nekem most haza kell...- megfordultam, mire megfogta a kezem.
- Tisztázni szeretném, hogy amit hallottál és Daemonnak tulajdonítottál... Tudod a szöveg, hogy sose fog szeretni, meghogy ne hoza össze vele megint egy barátnőjét... - tudtam. De nem akartam emlékezni rá. Le is hajtottam a fejem. Nem mondhatja végig. Tudom milesz a szöveg vége. Mennyire sajnálja stb...
Azonban amit ezután mondott álmomban sem hittem volna.
- ...Én mondtam. - hadarta el. Erre rekordgyorsasággal felkaptam a fejem. Ugye nem azt mondta, amit hallottam?
Hirtelen rosszullét fogott el. Szédültem. Hátráltam és meg akartam fordulni, de a lábam összecsuklott, a világ pedig elsötétült, Andrew-val együtt.
Selymes anyagot éreztem magam alatt. Kinyitottam a szemem, mire Jessica aggódó tekintetével találtam szemben magam. Rendkívül gyenge voltam.
Visszacsuktam a szemem, mert túlságosan is forrónak éreztem.
- Lena! Úristen jól vagy? - ismét ráemeltem tekintetem Jessicára, aki tartózkodóam viselkedett, mert nemtudta hányadán állunk. Látszott rajta, hogy a legszívesebben megölelne. Nem keslekedtem. Felültem erősen átkaroltam, talán hosszú idők óta a legerősebben, és zokogtam, csakúgy mint Jessica. Felváltva kértünk egymástól bocsánatot, a sok félreértés miatt.
- Annyira sajnálom Jess. Hogy lehettem ilyen hülye? Tisztáznom kellett volna. Sose tisztázom és nézd meg mindig, hogy hova jutunk. Kérlek bocsáss meg. - zokogtam.
- Nem Lena, nem kellene a hátad mögött intézkednem. Mostmár tudom. Hiszen elég helyes vagy ahhoz, hogy magadnak szerezz fiút. Nem kellett volna Andrew-t is belevonnom, hiszen neki sem tesz jót és.... - megdermedtem, amit Jessica is észrevett. Tudta, hogy rosszat szólt.
- Várj. Akkor igaz? Tényleg össze akartál hozni a bátyáddal? - húztam össze a szemem.
- Igen, de...
- Nincs de. Jessica nem kavarhatsz a hátam mögött. Ahogy mondtad egyedül is remekül boldogulok, akár így, akár másképp. Ez az én életem és nem szeretném, ha beleavatkoznál főképp a szerelmi életembe. - Jessica azonnal elnémult. Voltaképpen mindketten csendben maradtunk. Volt mit emésztenünk. Kellőképpen megsértettük egymást, s rajtunk múlt, hogy végződik.
Egészen addig míg Andrew be nem nézett hozzánk.
- Hogy van.... - elhalgatott ő is mikor meglátta a két szótlan lányt a szoba közepén. Mindketten ültünk Jessicával. Három szótlan arc. Andrew törte meg.
- Ki éhes? - kérdezte. Szégyenemre, erre akkorát kordult a hasam, hogy mindenki hallotta.
- Mióta nem ettél? Lehet, hogy emiatt ájultál el.
- Jézusom Lena azonnal le a konyhába! - tolt ki Jessica. Mire lassan elkezdtem felállni, azon kaptam magam, hogy Andrew felránt, feltesz a vállára és elkezd vinni.
-Hé tegyél le! - kiáltottam. - Van saját lábam, tudok menni.
- Aha, persze, de mire te kijössz addigra nekem is elkezd korogni a hasam. Nem várhatjuk meg azt a pillanatot. - jelentette ki Andrew.
- Na, ja. Azt nem akarom hallani. - horkant fel Jessica. - Egyszer mozi alatt kordult meg, síri csöndben. Elképzelheted. Nem győztem arrébb telepedni szégyenemben.
- De hát nem is te égtél be. - tájékoztatta Andrew.
- De tudod milyen égő volt, tudva, hogy tudják, hogy veled mentem? - elnevettem magam. Szórakoztató volt hallgatni a testvérpár veszekedését. A legjobb barátnőm és... Nos... Andrew veszekedését.
Aztán eszembe jutott, hogy fejjel lefelé nem valami előnyös nevetni.
- Tegyél le? - ütöttem rá Andrew hátára.
- Na jobban vagy? - kérdezte miután letett.
- Hát mit ne mondjak, nem éppen a legjobb megoldás a hányinger elállítására. - vágtam egy grimaszt.
Aztán eszembe jutott, hogy van még egy elintézni való ügyem.
Hazaszaladtam a biciklimért és elcangáztam Daemonékhoz.
Két percig álltam csak az ajtó előtt majd becsengettem. Ajtót nyitottak.
Azonban nem voltam felkészülve arra, ami odabent várt. Pontosabban az ajtó előtt. Leesett, s döbbent állal álltam ott teljesen elfelejtve, miért jöttem tulajdonképpen ide.
- Lena? - kérdezte egy ismerős hang...
