26. Rész - Ágynak dőlve és a többi...

Sziasztok meghoztam a kövi részt. 
Sajnálattal közlöm, hogy hétfőtől... Avagy keddtől nem leszek három hétig :((((, mivel nem lesz netem.
Szeptember 12.-én térek csak vissza szóval 12-13.-án kint lesz az új rész. 
Nemsokára itt a vége ennek a történetnek is, de még vár sok meglepetés :-) 
Szívem szakad meg de próbálom kibírni. Csak három hét! :'(
Mindenkinek kellemes illetve kibírható sulikezdést kívánok :-) 

By. : Tyna ~

Hideg levegőt éreztem a testemen. Tompa hangok hallatszottak a távolból. A torkom fájt és nem éreztem a végtagjaim. A szememet próbáltam kinyitni, de hirtelen elnehezült a szemhéjam. Nem értettem az egészet. Biztos voltam benne, hogy fázom.
Biztos, hogy csak egy álom, gondoltam, azonban végtelenül kimerültnek éreztem magam.
Kezek fogtak, valami vagy valaki vitt. Hm... Milyen fura álom.
Fájt a fejem, eszméltem rá. A világ még csukott szemmel is forgott.
Aztán magával rántott a sötétség.

***

- Mikor ébred fel? - hallottam egy hangot.
- Azt nem lehet biztosan tudni. Kemény ütés érte a fejét, lehet, hogy egy kis ideig memóriazavarban szenvedhet, de nem kell aggódni vissza fognak térni az emlékei. - szólt egy másik hang.
- Jajj istenem, kicsim. - síró hang volt. Jajj ne! Miattam aztán ne sírjon senki. Kérlek!
De bármennyire is erőlködtem, hogy kinyissam a szemem nem ment.
Egy kéz érintette meg a karom, aztán az arcom.
- Lena!!! - kiáltotta valaki - Ébredj fel! Feltudsz ébredni! Gyerünk. - Az utolsó szónál elcsuklott a hangja. - Kérlek - zokogta.
Egy test nehezedett rám. Átölel, gondoltam.
Szerettem volna felébredni. Nem tudtam visszaidézni, hogy mit történt velem, de attól még nem adhattam fel. Tudtam, hogy ez nem a halál.
Bár eléggé kétségbeejtő, hogy nem tudom kinyitni a szemem.
Oké, akkor emlékezzünk.
Lena Gray vagyok.
17 éves.
Kedvenc színem a piros.
A  legjobb barátom... A... Legjobb.... Ööö...
Ebben a pillanatban kipattant a szemem és szélsebesen felültem, amitől a mellettem levő gépek örült sípolásba kezdtek.
- Kisasszony jól van? - kérdezte egy nővér. Nővér!! Kórházban voltam!
- Hát ööö...
- Emlékszik a történtekre? - kérdezte. Bólintottam, amitől várakozva rámnézett.
- Hát... Najo talán még se. Mi történt?
- Mi a neve?
- Lena Gray, de mi...
- Jolvan, most pihenjen - döntött hátra az ágyra. Lenéztem a ruhámra. Kórházi hálóing volt rajtam. Grimaszoltam. A fejemhez kaptam, mert az elkezdett fájni.
- MI TÖRTÉNT??? - kiabáltam. Egy orvos szaladt be.
- Kérem nyugodjon le Ms. Gray.
- Lena! - mondtam.
- Lena. A vizsgálatok alapján, megsérült a feje. Nehéz tárgy tehette, mint például egy szörfdeszka.. - rámnézett, reakciót várva. Semmi. Nem rémlik.
- Egy vízből mentette ki egy fiatalember, ájultan.
- Elájult a pasi? - szóltam cinikusan. Az orvos nemvette fel.
- Nem. Ön volt ájult állapotban. Szörfözik?
- Nem tudok róla.
- Nos, hát nemrégiben megpróbálkozott vele.
- Jó tudni.
- Mit érez? - tudakolta az orvos nyilván az állapotom felől érdeklődve.
- Fáj a fejem, fáj a fejem, fáj a fejem, ja és igen! - itt az orvos reménykedve felnézett- Fáj a fejem! - sajnos szegényben minden reményt elfoszlattam.
Az orvos fejcsóválva válaszolt.
- Lena ez nem vicces, csak hogy tudja.
- Értem. Doktorúr!
- Hm? - kérdezte.
- Van még egy tünetem.
- Mi lenne az?
- Fáj a fejem.

***

"Migrén gyanúja lépett fel, ezért megemelem a gyógyszeradagot"

Na igen. Visszatértem. Teljes valómba. Vagy talán mégse...
Egy lány robogott be az ajtón, érezni lehetett a szelet.
- Lena!!! - az ágyamhoz lépett és bizonytalanul átölelt. Szőke rövid haja volt és gigázi nagy szempillái. Őrülten vékony volt.
- Khm.. Bögygrrr.... - ezt tudtam csak kinyögni, mert nagyon szorított. Elhajolt.
- Jajj bocsánat nem akartam, csak... Annyira örülök, hogy magadhoz tértél.  - Én is örülök, hogy eljöttél... Izé.... - zavartan ránéztem, amitől tágra nyílt a pupillája. Addigra bejött egy srác, az anyukám és egy másik srác.
Rémlett valami, de nem tudtam volna megmondani a nevüket.
- Jessica! Lena, Jessica vagyok! - kiáltotta rémülten a lány. Megfagyott a levegő. Erre senki sem számított. Görcsbe szorult a gyomrom.
- Orvost!! - ordította az egyik srác. Magas volt és szőke hajú. Rémlett valami.
- Hát persze!! Jessica! - próbáltam oldani a feszültséget, de mindenki dermedten állt.
- Anya!! Rád emlékszem! - mondtam megkönnyebbülve. Ő sírva csoszogott el a ágyamig.
- O, istenem kicsim.
- Rám emlékszel? - lépett oda a szőke hajú srác. Mondjuk mindkettő az volt.
- Sajnálom - hunytam le a szemem, miközben megráztam a fejem. Addigra a doktor berobogott.
- Lena! Nézzen rám. - követelte. Ránéztem.
- Miaz?
- Ugye engem nem felejtett el.
- Hát tekintve, hogy fehér köpenyben van és berobogott ide a doktorúr megszólításra... Hm és percekkel ezelőtt találkoztunk...
- Amikor megpróbált hülyének nézni... - szúrta közbe.
-... Nem könnyű magát elfelejteni.
- Ennek örülök. Lena most nagyon figyeljen. Ez az emlékezetkiesés, hogy nem emlékszik a történtekre és ismerőseire, ez csak átmeneti. Valószínűleg holnapra visszatér az összes emléke és a feje is szépen gyógyul. Ehhez azonban szükséges a sok-sok pihenés! Szóval most kérem távozzanak! - az utolsó mondatot az újdonsült vendégeimhez intézte.
A lány szemlesütve szomorúan botorkált ki a helységből, csakugyan, mint a többiek.


 Reggel, mikor kinyitottam a szemem egy fiú ült az ágyam mellett és aludt. Annyira megijedtem tőle, hogy megfordultam és leestem az ágyról. Hangos puffanással értem földet, amire vendégem felriadt. Utálom a kórházakat.
- Miért nem lepődöm meg!? - nevetett fel a fiú. Odajött hozzám és a kezét nyújtotta. Engedtem, hogy segítsen felállni.
- És én miért nem lepődöm meg, hogy pont a közeledben történik ilyesmi? - szóltam vissza.
- Emlékszel rám? Amúgy jól vagy?
- Igen jól vagyok köszi. Amúgy igen emlékszem rád. Már hogyne emlékeznék? Andrew! - abban a pillanatban, hogy ezt kimondtam átölelt szorosan. Nagyon meglepődtem. Viszonoztam az ölelést és hozzábújtam, beszippantva csodás illatát.
- Örülök, hogy rendben vagy - súgta a fülembe. Beleborzongtam. Eltolt magától, körülbelül két centire voltunk egymástól. Egymás szemébe néztünk. Elakadt a lélegzetem is.
- Khm! Lena! - megfordulva Jessicát pillantottam meg. Dagadt, kisírt szemmel nézett rám. Bátyjára meg szemrehányóan.
- Jessica! - rohantunk egymáshoz és szorosan zokogva megöleltük egymást.
- Annyira hiányoztál! Te lustaság! Csak te vagy képes öt napig aludni.
- Hogy mi? - hitetlenkedtem. Én azt hittem két napja vagyok bent.
- Bizony. Ezek a görények annyira begyógyszereztek, hogy visszatérjen az emlékezeted, hogy öt napig beájultál- tájékoztatott Andrew.
- Elméletileg holnap hazaengednek - kísért az ágyhoz barátnőm.

A délutánt azzal töltöttem, hogy vagy pihentem vagy látogatóim voltak. Anya, apa, Daemon...
- Annyira sajnálom, hogy elrontottam a nyaralásotokat! - szabadkoztam neki.
- Semmi gond. Egy nappal több vagy kevesebb mit számít. Te fontosabb vagy - felelte Daemon.
- Magyarország tényleg olyan szép, mint amilyennek leírtad és amilyennek mondják?
- Oh! Még annál is szebb. Csupán egy nap volt rossz időnk de imádtam. A Balaton nagyon jó hőmérsékletű volt.
- Ennek örülök. És sajnálom.
- De mondom, hogy ne sajnáld! Hogy érzed magad? Hallom holnap kiengednek. - mondta.
- Igen holnap már hazaengednek. Hazamehetek. Végre!
- Lena ezért nem kell szörfözni! - oktatott. Fejbe csaptam egy párnával.
- Hagyjál békén - nevettem. Hihetetlen, hogy mindig felvidított.
- Jolvan Jolvan! Módosítok. Ezért nem kell próbálkozni azzal, ami nem megy! - erre válaszul kapott még egy fejbecsapást.
- Gonosz vagy.
- Nem is.
- De igen.
- De nem.
- Mondom, hogy igen.
- Mindig a tiéd az utolsó szó?
- Szeretem ha igen.
- Le kéne szoknod a rossz szokásaidról -  mondta.
- Miféle rossz szokásaimról? Nincsenek is rossz szokásaim.
- Az öntelt!
- Nem vagyok öntelt - háborodtam fel.
- Mindenre van válaszod? - nevetett fel.
- Igen. A szavak kifogyhatatlanok.
- Nem igaz.
- Miért ne lenne igaz? - tettem keresztbe a kezem.
- Egyszer biztos elfogynak a szavak.
- Nem igaz. A számok is végtelenek. Ez biztos. Ne sodrodj a bizonytalan felé.
- Okos vagy.
- Köszi. - fejeztem be.
- Dilibogyó. - tette hozzá.
- Hé! - szünet. Aztán elnevettük magunkat.
Addig nevettünk, amig be nem jött egy nővér megnézni, hogy nincs e bajom. Megnyugtattuk, hogy kezdek gyógyulni.
Másnap hazaengedtek. Anya nagyon aggódott, hogy mi lesz, ellenben apával.
- Lena kemény. Bírja ő! - majd rámnézett és kacsintott.
Nagyon aggódtam az állatmenhely miatt, hiszen így nem tudtam rögtön kezdeni a megbeszélt időben.
Felhívtam őket, mire egy férfi vette fel a telefont és tájékoztatott, hogy Melinda - aki becserkészett a melóra - beteg. Influenzás. Hurrá.
Mondtam, hogy jobbulást neki és érdeklődni szeretnék, hogy mi lett a munkámmal, amit tegnap kezdtem volna, de nem tudtam bemenni, mert kórházban voltam.
Közölte a férfi, hogy semmi baj, majd ha teljesen egészségesnek érzem magam jelentkezzek. Megköszöntem a kedvességét és elköszöntem.
A következő pillanatban csengettek. Jessica!
Eszembe jutott, hogy megtréfálom, így - mivel Jessica mindig megijed tőle - elővettem apu trombitáját, amikor újra csengettek.
Magamban felnevettem, úgy rohantam a lépcsőn.
Közben véletlenül megbotlottam és előre estem magammal rántva a trombitát.
Abbamaradt a csengetés.
Hurrá! Ennél jobban nem is lehettem volna hangosabb.
De a cél érdekében kizártam az ajtót, majd kinyitva azt minden lélegzetemet beleadva belefújtam a trombitába.
Azonnal vérvörös lett az arcom, amikor megláttam Andrew kikerekedett szemét. Aztán elröhögte magát, én meg az arcába csaptam az ajtót, mielőtt beröhögte volna magát a lakásba.
Ennél megalázóbb dolog még sosem történt velem!
Pillanatokkal később rájöttem, hogy nem hagyhatom szegény Andrew - t odakint ácsorogni, így lesütött, dühös szemmel újra ajtót nyitottam.
Vidám fejjel nézett rám.
- Mindenkit így köszöntesz, aki átjön hozzátok? - nevetett fel.
- Képzeld nem - ránéztem komor arccal, de nem bírtam tovább, egyszerre robbant ki belőlünk a nevetés.
- Megtiszteltetésnek veszem akkor, hogy engem igen.
- Miért jöttél? - kérdeztem.
- Megnézni egyben vagy e - vigyorgott.
- Nem vagy vicces -  mondtam elfojtott nevetéssel.
- Aha, azért nevetsz mindjárt.
- Csak ráng a szám. Orvosok mondták, hogy lehetnek tünetei a gyógyszereknek - mondtam fapofával a szemébe nézve.
- Ez most gyenge volt Lena - torkollt le.
- Nem baj - vigyorogtam. - Na láthatod, hogy egyben vagyok, szóval akár el is mehetsz.
- Akár - felelte -, de akár maradhatok is - belépett a helységbe és leült a kanapéra. Felvontam a szemöldököm.
- Ki mondta, hogy maradhatsz?
- Én - mondta szórakozottan.
- Ez az én házam és...
- A szüleidé - vágott szavamba.
- Tökmindegy - legyintettem. - Mi van ha én nem akarom, hogy itt legyél?
Andrew nem felelt, csak feltápászkodott és másodpercek alatt már előttem is állt.
Olyan közel jött, hogy önkéntelenül is tettem hátrafele egy lépést. A derekam az ajtóhoz ért. Nem volt menekvés.
Andrew is lépett egyet. Csakhogy felém, nem pedig hátra.
A gondolataim összezavarodtak. Megakartam szólalni. Megakartam mondani, hogy menjen el de nem tudtam még lélegezni sem.
Andrew szája széle mosolyra húzódott.
- Na mi az? - kérdezte. Szemét! Megnyaltam az ajkam, aztán krákogtam egyet és megszólaltam.
- Mi lenne? - szinte suttogtam.
- A belépőkártyám.
Értetlenül összeráncoltam a homlokom.
- Hogy?
- Nem akarsz elküldeni... Mást viszont akarsz... - erre a mondatra elvörösödtem. Tudtam mit akar mondani de megelőztem.
- Tényleg nem akarlak elküldeni.
- Akkor mit szeretnél? - jött közelebb kihívóan. Nem tudtam kimondani.
Felsóhajtottam. Erőlködtem, hogy tekintetem maradjon a szemén és még véletlenül se tévedjen...máshová.
- Én tudom mit szeretnék.. - suttogta egészen halkan. Szívem immár dübörgött, talán ő is hallotta. Kezét végigsimította a fülem mögött egészen a nyakamig, majd tovább vándorolt a vállamra és megállt.
Lehunytam kicsit a szemem de már ki is nyitottam, mert kezét az arcomra tette.
Óvatosan megfogtam a karját az én kezemmel - nem is máséval.. - és felnéztem rá, amikor leengedte a kezét maga mellé.
Utána sóhajtott egyet, lehajolt, majd megcsókolt.

25. Rész - Csak nyugisan!

Sziasztok! Sajnálom a késésért, igazából már egy nappal a legutóbbi rész után megírtam a részt csak a netem akkor döntött úgy, hogy lelassul, így idegeskedtem, hogy nem töltötte be az oldalt. 
De ne aggódjatok már vagyok. A következő rész is félig kész van, csak mire hazaérek megint nem lesz net, így azzal is késni fogok kicsit ne haragudjatok :'(
De amint tudom hozom a következőt is. 
Jó olvasást! Ne felejtsetek el nyomot hagyni magatok után! 

Köszi <3 Tyna~











- Te tényleg megpofoztad? - hitetlenkedett barátnőm.
- Aha.
- Sikerült véglegesen meggyűlöltetned magad velük - toldotta meg Andrew.
- Kit érdekel? - mondta Jessica. - Legalább megkapta a magáét.
- Hát tény, hogy nem hagyja magát a Lina. - nevetett fel Andrew. Nem igaz, hogy nem tudja megtanulni a nevem..., sóhajtottam egyet.
- Ő kötözködött - vágtam vissza.
Jessica levette a jeget a hátamról. Azóta pólóra és farmerre váltottam, barátnőm ruhatárából gazdálkodva.
Persze neki volt annyi esze, hogy pólón keresztül jegelt. Már kevésbé fájt, azonban a hideg marta a bőröm.
Már kissé lenyugodtam, mikor Jessica megszólalt.
- De legalább mindjárt itt a nyár - csapta össze a kezét.
Bizony. Mindjárt kezdődik a hatvan napos őrület.


A videótéka bezárt. Anyuval otthon ültünk és ő próbált nekem valami nyári munkát találni.
- Anya? Tényleg nem muszáj dolgoznom - vigyorogtam. Anya megsemmisítő pillantást vetett rám.
- Márpedig muszáj. Igazán örültem, amikor megkaptad azt az állást a videókölcsönzőbe - nézett rám.
- Igen, te örültél.
- Szívesen dolgoztál ott, ne tagadd! - Elgondolkodva ablak felé fordította tekintetét. - Mit szólnál ha az egyik nyári nyaralónknál besegítenél apádnak? -  vetette fel, a már nem először elhangzott ajánlatot. Apa taxisofőr. Ne tévedjetek el, nem taxiznák, hanem egy irodában poshadnák helyette papírokat darálva. Semmi kedvem a nyarat négy fal között tölteni.
- Anya kérlek! - könyörögtem. - Már elmondtam, hogy nem fogok papírokat darálni. Ha ennyire megakarsz tőlem szabadulni csak szólj és átcuccolok Jessicáékhoz!
- Jajj ne hülyéskedj már! Nem akarsz egy kis zsebpénzt? - kérdezte.
- Van zsebpénzem ígyis elég, hidd el.


Az úgynevezett "hatvan napos őrület" kezdetén éppen az utcán tartottam hazafele. Mindenki örült, hogy vége van az iskolának és lazulhat most sokáig. Én is örültem viszonylag. Jessica úgyis majd talál valami bulihelyet nekünk. Anyám nem örül ennek, apám meg igyekszik kimaradni a veszekedéseinkből - apák!
Az utca furcsán nyugis volt. Az ember azt hinné, hogy a nyár kezdetén mindenki őrült tempóban szervezkedik akár nyaralás végett akár más miatt. Anya idén nem tudott szerezni semmilyen helyet sajnos. Apa már intézkedik elvileg, hogy keressen valami jó nyaralót de én kételkedek, hogy bármit sikerül összehoznia.
Az időjárás alkalmazkodott az évszakhoz, így a tavaszi meleg helyett jött a nyári napsülés..hurrá!
Jessica állandóan elakar menni strandra és én örömmel osztanám az ötletét, ha letenne arról a makacs szándékáról a bátyja társaságát nem hanyagolhatja.
Tessék! Itt a nyár pörög mindenki, de ez a utca üres. Néhány kutyát sétáltató emberke lődörög a környéken de ennyi. Idősebbek és fiatalobbak egyaránt sétáltatják házikedvenceiket... Nem is tudtam, hogy a körülbelül velem egyidősöknek van ennyi idejük főképp nyáron...
Továbbmentem figyelve az előttem összegereblyézett levélkupacra.
Egyszercsak egy harmincas nő rohan hozzám, húzza a kis spánielgyanús kutyája.
Oldalra fordítom a fejem s tágra nyílt szemekkel veszem észre, hogy rossz utcába fordultam be. Már fordulnék vissza, amikor a nő megáll előttem. Érdeklődve nézek rá.
- Segithetek? - kérdem kedvesen.
- Remélem - sóhajt a nő. Fekete top van rajta és egy szürke térdnadrág. Napszemüveg a feje tetején és mosolyogva folytatja. -  Nincs kedved pénzt keresni?
Már automatikusan megráznám a fejem, mikor folytatja.
- Kutyasétáltatás - mutatja az igazolványát. - Hetente háromszor kéne jönnöd, nem nagy feladat, csak kiviszel egy állatot megsétáltatod, aztán visszaviszed a helyére. Kérlek! - Esedezik. - Egy hónapig és ötvenezerrel a kezedben távoznál.
- Ötvenezerrel? - hitetlenkedek. Ilyen nincs...
- Pontosan. Ha most bejössz velem abba a sárga épületbe - mutatott a háta mögé - a részleteket megbeszélnénk.-fejezte be. A lábánál a kutya ugatni kezdett.
- Oh, majd elfelejtettem! - kiáltott a nő - Ő itt Suzy. - mutatta be a kis vakarcsot.- Én pedig Melinda vagyok, de szólíts csak Melnek.
Lehajoltam Suzyhoz és megsimogattam. Válaszul a kezemhez bújt.
- Ezek menhelyi kutyák igaz? - kérdeztem immár az épületben. Pontosabban a menhelyen.
Szívszorító volt látni, hogy mennyi kutya van itt. Magára hagyva. A menhelyre bízva.
Melinda vagyis Mel, biztosított róla, hogy tökéletes ellátásban részesül mindahány.
Új munkahely egy hónapig a vadiúj és kedves főnökömmel. Anyu kifog ugrani a bőréből örömében.

- Lena ez annyira jó - ugrált örömében Jessica. Igazam lett, anyu is majd kibújt a bőréből, de barátnőm is osztozott ebben az örömben. -  Bárcsak én is aranyos kiskutyákat sétáltathatnék, ahelyett a hülye pultos meló helyett.
- Ennyire rossz? - nevettem.
- Nem is tudod mennyire. Múltkor bejött egy tök macsó olasz csávó és a haverja. Leültek és durva akcentussal kértek egy-egy sört. Aztán az olasz elkezdi mondani az anyanyelvén a haverjának, hogy milyen kis döngetni való bige vagyok, szívesen befektetne a pincérkedésembe, ha érted -  elszántan bólogattam, várva a folytatást.
- Aztán letettem eléjük a sörét, rá az olasz kezére csapva, amitől megijedt és felnézett azzal a ,, mégis mit képzelek magamról, hogy így bánok egy vendéggel " nézéssel. Eléhajoltam, amivel felkeltettem rögtön az érdeklődését, s olaszul visszaválaszoltam, hogy ő ugyan nem fog semmibe befektetni, mert egyrészt foglalt vagyok, másrészt úgy kipenderíteném onnan, hogy a lába sem érné a földet. - fejezte be.
- Erre mit lépett? - kérdeztem kíváncsian. Jessica bizony tüzes.
- Hát eltátotta a száját és onnantól szúrós szemmel nézett egyfolytában.
Na most vagy azon lepődött meg, hogy tudok olaszul, vagy tényleg ráijesztettem.
- Hát Jessica nem csalódtam. Büszke vagyok rád. Nem kell téged felteni.
- Azért téged sem. - nevetett.
Ezek után eldöntöttük, hogy elmegyünk egy kajáldába, bekapni valamit. A legközelebbi gyorséttermet választottuk.
Barátnőm habozott a kínálatok sorát látva. Marhapörkölt, csülök krumplival...
Ezek után megegyeztünk a közeli McDonald's-ban.
Én kértem a szokásos sajtburgert, karamellás mcfreeze-szel és kólával. Jessica hamburgert kért szintén kólával.
- Egyszer meg kéne kóstolnod a McFreeze-t. - mondtam. Elkezdtem felfalni a sajtburgerem.
- O-ó! - kerekedett el Jessica szeme. Átnézett a vállam fölött. Összevont szemöldökkel meredtem rá. Aztán hátranéztem.
Rob, Jack, Andrew és az édes kis Cassie lépett be a helységbe.
- Nemár. - sütöttem le a szemem. - Most akkor tényleg visszalépett?
- Nagyon úgytűnik - vonta le a következtetést Jessica. - Amúgy komolyra fordítva a szót, igen. Jövőhéten versenyezni is fognak.
- Jövőhéten? - csodálkoztam. - Hiszen Andrew csak most csatlakozott. Mi van, ha valami baj történik vele?
- Igen ebben a témában volt egy-két vitánk a kedves konok bátyussal. De hát tulajdonképpen ez a szenvedélye. - mondta.
Tudtam, hogy az embert az álmától nem lehet elriasztani, eltántorítani, de Andrew késleltethette mondjuk még egy kicsit ezt.
Andrew és a Cloud - club. Milyen durva egy mondatba rakni.
- Cassie-t rendesen kiboríthattad. Amint észrevett, azóta nézeget errefelé gyilkos pillantásaival. Hátad mögötti harmadik asztal. - tájékoztatott Jessica. Igaza volt. Hátrafordultam és észrevettem kicsivel arrébb, hogy a kis vörös tényleg engem vizslat. Észrevett. Francba. Már nyugodtan kajálni sem szabad?
- Jessica? - fordultam kétségbeesetten felé.
- Hm?
- Pisilnem kell!
- Ja hát ezzel a papírral kitudsz menni - adta oda a blokkot. A fejemmel a hátam mögé böktem, hátha veszi az adást. Ugyanis a wc-hez el kellett mennem a Cloud-rémek mellett.
- Ó! - sóhajtott Jessica, amint megértette. - Ne félj biztos nem fognak lekaszabolni.
- Ja persze, kösz - azzal fogtam a blokkot és egy mély lélegzet kíséretében elindultam a mosdó felé.
Ahogy közeledtem az asztal felé Cassie és Rob érdeklődve néztek rám, mintha oda tartanék. Elfordítottam a fejem és megcéloztam a mosdó ajtaját. Valóságos turbó üzemmódba kapcsolva léptem be az ajtaján és csuktam magamra. Odabent kifújtam a levegőt.
Kifelé menet megfordult a fejemben, hogy inkább teszek egy kört és úgy közelítem meg az asztalunkat, de amint balra fordultam egy pincér elsietett előttem és csiga tempóban folytatta útját. Mióta vannak egy mekiben pincérek?
Amint ezen töprengtem sikeresen nem vettem észre az újabb kiszolgáló emberkét, így sikeresen össze ütköztünk. Persze ő rögtön elejtette a kezében hordozott tálcát, ami baromi nagy robajt csapott. Az egész helység egy emberként fordult felém.
De kínos!
 Hirtelen minden csendes lett, kivéve a helyenként elejtett nevetéseket.
Sűrű bocsánatkérések közepette segítettem összeszedni a tálcát és a maradványokat, mire a pincér megelégelte, hogy már ígyis sok mindent tettem - rosszul, jegyzem meg - így utamra bocsátott.
Szemlesütve haladtam el Andrew-ék asztala mellett és idegesen leültem a helyemre.
- Lena! - köszöntött Jessica. -  Miért nem lepődöm meg - nevetett, aminek hatására belőlem is kibukott a nevetés.
- Ez kész. Hivatalosan is közveszélyessé nyilvánítalak! - rázta meg a kezem. Szinte már fájt a hasam a nevetéstől.
- Azért köszönhetett volna nem?
- Ki? - érdeklődött Jessica.
- Hát Andrew.
- Múltkor haragban váltunk el, szóval azon nem akadok fenn, hogy nekem nem köszönt. De azért neked mondjuk tényleg köszönhetett volna. - letette a kóláját és rámnézett. Ettől a nézéstől semmi jóra nem számíthattam.
- Lena - kezdte.
- Mi van?
- Ja ez itt a kérdés - nevetett. - Mi van köztetek?
- Jessica nem hinném, hogy egyes szám harmadik személyben kéne beszélned magadról - mondtam szórakozottan. - Köztünk barátosném, barátság van - adtam puszit a arcára. -  Nem tudtam, hogy te többet akarsz... Igazán megleptél most ezzel.
- Tudod, hogy nem így értettem. - dorogált. De azért megmosolyogtatta a viccem. Megcsörrent a mobilom.
- Daemon - tátogtam Jessica felé, miközben felvettem.
- Hálllo?
- Na halo Lena. Hogy van az én barátnőm? - kezdte.
- Gondolom a barátnőd jól van. Nem tudom miért tőlem kérdezed - vigyorogtam bele a kagylóba.
- Hallom jó kedvedbe vagy.
- Inkább csak szórakozott - válaszoltam.
- Én épp Magyarországon vagyok.
- Hogy hol?? - ordítottam. -  Mit keresel te ott?
- Hát nyaralok. Jacob is itt van, átadjam köszönsz neki?
- Kösz nem. De pontosan hol vagy?
- A Balatonon. Épp egy gumimatracon fekszek. - Balaton. Hallottam már róla.
- Jó nyaralást. Azért szólhattál volna.
- Igazán sajnálom Lena, hogy nem előtted lehetek félmeztelen.
- Gondolom - nevettem fel. A vonal másik felén csönd lett. - Daemon!
- Most mennem kell Lena, majd beszélünk. Szia!
- Szia! - raktam le. Felsóhajtottam.
- Na mi az? - érdeklődött barátnőm.
- Tudtad, hogy Daemon a Balatonon van? -  De jó neki. Nyaral, semmire sincs gondja. Nekem meg itt van a félig befejezett háborúm egy cicamacával, Andrew iránti érzéseimet is takarékra kéne vennem, mert máris sikerült megutáltatnom magam a Cloud-clubbal. Hurrá nyár!
- Nem. Jó neki. - válaszolta menet közbe Jessica. - Azért fura, hogy nem kötöttek még beléd - bökött a csipet csapat felé.
- Valószínűleg jól kiszórakozták magukat az ügyetlenkedésemen - mondtam.

- Szörfözni akarok! - jelentettem be Jessicának otthon. Most ő jött át hozzánk.
- Akkor menjünk szerezzünk cuccokat.
Jessicával elhatároztuk, hogy mivel itt a nyár és ő is hetente háromszor dolgozik csak, így új dolgokba vágunk bele.
Sajnos csak olyan partrészt találtunk, ahol a Cloud-club szokott lenni.
Szereztünk szörfös ruhát és kiválasztottam egy piros - narancssárga deszkát Jessicával egyetemben.
Amikor megláttam, hogy melyik részen van hely felnyögtem. Könyörgök, miért kell ennek a nyamvadt bagázsnak még külön partrész?
Sötét hajamat felfogtam lófarokba, megfogtam a deszkámat és Jessica felé fordultam.
- Na mi lesz? - kérdeztem
- Hogy érted, hogy mi lesz?
- Nem jössz? - látszott barátnőmön, hogy vívódik magában.
- Nem hinném, hogy jó ötlet lenne.
- Már miért ne lenne az? Hiszen úgy sincsenek itt. Biztos gyakorolnak a pályán - válaszoltam. Abban a pillanatban, hogy pechemre megjelent több, fiú és lány szörfdeszkával a kezükben, gyanítottam, hogy nem volt igazam.
- Francba!
- Nyugi Jessica. Menjünk. Sehol máshol nincs hely szóval... - csak megengedik, tettem hozzá magamban. És mennyire naivan.
- De hiszen nem is tudunk szörfözni. - bosszankodott barátnőm.
- Ők is az alapoktól kezdték - mutattam rá. Megfordultam és ahogy megláttam a bagázs kíváncsi tekintetét, ahogy ránk néztek kedvem támadt visszakozni.
- Igazad van! - kiáltott barátnőm. -  Menjünk. - azzal megindult a víz felé. Nagy hullámok vergődtek a partra, a szél csak úgy süvített, és Jessicának pont akkor lett bátorsága, amikor az enyém elment. Hurrá!
Felnéztem az égre és észrevettem, hogy az eget sötétszürke felhők takarják, és borítják el a napot. Világosság kábé nulla, szél sebesség viszont annál több.
Amikor letettük volna a deszkánkat a vízre, odajött hozzánk egy hosszú hajú srác és megérdeklődte, hogy mit csinálunk.
- Hát nem látod? Szörfözni próbálunk! - kiáltotta túl a szelet Jessica. - Most ha megengeded... - azzal Jessicával együtt letettük a deszkánkat vízre.
- Szörföztetek már valaha? - kérdezte a vinetu-ra emlékeztető fiú.
- Persze! - vágta rá Jessica.
- Kétszer is! Tavaly nyáron! - csatlakoztam.
- Veszélyes a víz!
- De csak ilyenkor lehet szörfözni nemdebár? - néztem rá. A srác kétkedően ránk pillantott.
Azzal ráfeküdtem a deszkára és hajtottam magam egyre beljebb a kezemmel. Lassan haladtam egyelőre, mert nem akartam, hogy a víz felborítson. Oldalt Jessica már beleborult a vízbe és nevetve a felszínre evezett. Felnevettem. Csoda, hogy én még nem estem bele. Karjával elmutogatta, hogy kimegy a partra menjek én is. Megráztam a fejem és jeleztem, hogy menjen csak.
A víz rettentően hideg volt, de én hajtottam magam előre. Kis idő múlva feltérdeltem és majdnem elvesztettem az egyensúlyom, amikor tapsolni akartam örömömben ettől.
Gyorsan felguggoltam, amitől a deszka megpördült és a víz alá vitt. Annyira törekedtem rá, hogy maradjak guggolva a deszkán és ne kelljen elölről kezdenem, hogy nem akartam elengedni, de aztán a víz kisodorta a kezemből. Utána már nem nagyon érdekelt a deszka, hanem hogy minél kevesebb vizet nyeljek le.
   Mikor felakartam menni a felszínre egy újabb hullám ismételten a víz alá vitt. Újra megpróbálkoztam a felszínre jutással immár sikerrel kapálóztam a kezemmel, lábammal, mikor megpillantottam a deszkám kicsivel messzebb tőlem.
Köhögve úsztam érte - még szerencse, hogy tudtam úszni -  és belekapaszkodtam. Kis ideig csak hagytam hagy sodorjon a víz, aztán felguggoltam ismét a deszkára. Körülnéztem; a part elég távol esett tőlem, amitől kétségbeestem.
Miért én kerülök mindig ilyen helyzetekbe? Tehetetlenül guggoltam a deszkán talán öt percig, amikor jött egy olyan nagy hullám, amilyet életemben nem láttam.
Felsikítottam. Próbáltam guggolásból inkább lefeküdni a deszkára, de akkor már lecsapott.
A víz alatt merültem, a víz kavargott körülöttem mikor valami közelített, s mikor rájöttem, hogy mi az már fejbe is vert, előttem a világ pedig elsötétült.