19. RÉSZ - Tisztárzásra váró ügy(ek)

- Jacob? -  néztem fel rá. El sem hittem, amit láttam. Ő, itt? Nem számítottam rá. Pont rá... Mondjuk eszembe juthatott volna - hiszen Daemon rokona -, hogy egyszer összefuthatok vele. Pedig direkt kerültem az idejöveteleket.
- Mit keresel itt, Lena? - vonta fel a szemöldökét. Nem mondom kedvesebb fogadtatásra vártam, na de nem is miatta jöttem ide.
- Daemonhoz jöttem, beengednél? - kérdeztem, s válaszra sem várva elindultam mellette. Megfogta a karom, s nem engedett. Lenéztem a karomra, ahol fogott. Majd fel rám.
- Mit akarsz? - hangom élesre sikeredett. De ez van. Csak az időmet húzta.
- Én... Figyelj... Hallottam, hogy kisebb vitátok volt Daemonnal...
- Aha, felmehetek hozzá bocsánatot kérni vagy ragaszkodsz a karomhoz? - megfordultam, hogy továbbmenjek. Ezután elengedett.
- Menj csak. Hagyj itt. De tudd, nem éppen így szokás fogadni egy olyan embert, akit rég láttál már. -  szólt.
- Még engem tartasz udvariatlannak,  miután szinte kinéztél a házból? Na én mentem. - azzal felbaktattam a lépcsőn.
Elindultam a folyosón, s megálltam Daemon ajtaja előtt. Bekopogtam, majd rögtön bementem. Szokás szerint.
Daemon az ágyon ült és olvasott. Elcsodálkoztam,  hogy mióta olvas, de emlékeztettem magam, hogy nem emiatt jöttem most ide.
Felnézett, sóhajtott majd gúnyosan - gúnyosan? - elmosolyodott. Feltámaszkodott és becsukta a könyvét.
- Tudtam, hogy előbb - utóbb benézel. Ide mindenki visszajön. Talán az a ficsúr nem... De tudtam, hogy te igen. - mondta. Felvontam a szemöldököm.
- Ficsúr?
- Ja,  az az Andy vagy ki.
- Andrew... - javítottam ki, s mondtam volna tovább,  mire közbeszólt.
- Nem mindegy? Gondolom nem ezért jöttél.
- Igaz. - mély levegőt vettem.
- Jajj Lena nem kell ezt bonyolítani,  bocsánatkérés elfogadva. Mindenki hibázik,  méltányolom, hogy eljöttél.
- Tényleg, ne haragudj, nagyon sajnálom, hogy félreértettem a helyzetet és neked estem, semmi jogom nem volt hozzá, legközelebb....
- Azért reméljük nem lesz legközelebb. - vigyorodott el.
- Ezen nincs semmi mosolyogni való. - hajtottam le a fejem. Feltérdelt felém nyúlt, majd magához vont. Végül én is Daemonnal együtt az ágyon ültem. Pontosabban az ölében.
- Istenem Lena megőrülök, olyan dilis vagy sokszor. - szólt. Erre felemeltem a fejem. Durcás képet vágtam.
- Hé! Azért nem olyan sokszor... Csak néha - mosolyogtam vissza. Lenézett rám.
- Biztos vagy ebben? - közelebb hajolt. Rápislogtam.
- Egészen.. - suttogtam. Felémhajolt, közelebb. Száját már majdnem az enyémen éreztem, mikor berontottak az ajtón. Rögtön visszaejtettem a fejem, viszonylag normális pozícióba.
- Jacob mit akarsz? - mordult rá Daemon.
- Bocs, valamit megzavartam? - kérdezte nyersen.
- Nem! - vágtam rá. Aztán észbekaptam. - Mit szeretnél?
- Anyu hív - nézett Daemonra. Daemon összehúzta a szemét.
- Mit mondott, mit akar?
- A papírokat vidd el Miss Jacksonhoz. - jelentőségteljes pillantással nézett. Daemon morcosan kiment a szobából. Jacobbal kettesben maradtunk. Elég kényelmetlen volt a helyzet. Eléggé.
Jacob fújtatva az ágyra borult - szó szerint, akkorát zökkent,  hogy csak na - mellém. Sóhajtott, majd felém fordult.
- Rég beszéltünk. - kezdte. Na itt jön a kiselőadás, gondoltam de meglepő dologgal állt elő. - Hallom egy videótékában dolgozol...
- Aha. - csak ennyit bírtam kinyögni.
-  S úgy látom kibékültetek Daemonnal is. -  ezen a mondaton felvontam a szemöldököm.
- Te tudtál a veszekedésünkről? - néztem rá.
- Persze de hagy mondjam el, hogy Daemon nagyon jó barát, s soha nem használt ki téged. Rá mindig számíthatsz. Most mennem kell. Majd még beszélünk. - mondta, majd felállt.
- Szia - nyögtem ki. Miután kiment,  megengedtem magamnak,  hogy kinyissam a szám elcsodálkozásomban.
 Még csak nem is azt mondta, hogy ő reá számíthatok,  mert itt lesz barátként, hanem egyenesen Daemont hozta fel. Megáll az ész. Nem ezt szokás mondani, ilyen helyzetekben. Tudtam, hogy mostmár sose lesz olyan a viszonyunk Jacobbal, mint régen.


- És képzeld egy étterembe vitt, ahol bevallotta,  hogy szeret. Hát nem édes?
      Jessica szobájában voltunk , ahol barátnőm épp mesélte legújabb  "Rich" - ről szóló sztoriját. Elmosolyodtam őszintén. Örültem Jessica boldogságának.
- Akkor most gondolom jártok. -  löktem pajkosan oldalba. Barátnőm rámnézett.
- Pontosan. Hiszen szeretjük egymást. - közelebb jött. - Tudod... - itt lenézett, majd vissza emelte tekintetét rám - ő törődik velem. Nagyon megszerettem. Annyira aranyos és vele... egészen biztos vagyok benne, hogy vele boldog leszek. - elmosolyodott. Itt elhomályosultak a szemeim. Mi a fene? Csak nem sírok itt, miközben Jessica örömtáncot ejt meg lassan? Kizárt! Megtöröltem a szemem és megöleltem.
- Én meg... Annyira örülök, hogy boldog vagy. Igazán. Hiszen még sose láttalak senkivel ennyire boldognak téged.
- Oh,  szívecském... Veled vagyok a legboldogabb. -  mondta, majd rögtön egyszerre felnevettünk.
Megszólalt a telefonja. Barátnőm a készülékre meredt, majd bosszúsan felvette.
- Ünneprontó - morogta, majd felém mutatta a mutatóujját,  jelezvén,  hogy csak egy perc az egész.
Beszéd közben erősen artikulált, felvonta gyakran a szemöldökét és... olaszul válaszolt a telefonban lévő személynek. Én is húzogattam a szemöldököm,  hiszen eddig nemigen hallottam Jessicát az - úgymond- anyanyelvén beszélni.
Mikor letette, csodálkozó volt az arca.
- Na,  mi az? Ki volt? Valakit lekapcsoltak? - vetettem fel nevetve. Barátnőm sápadtan válaszolt.
- Attól tartok i-igen. - hangja remegett. Hitetlenkedve néztem rá.
- Komolyan? Ennyire ne legyek jó tippelő! - de már én sem mosolyogtam. Mivel Jessica nem mozdult, dühösen felálltam.
- A francba is Jessica,  kit és miért? Érte kell mennünk és ki kell hoznunk onnan. Biztosan nem is követett el semmit... Ugye? - felemeltem az ágyról és a ajtó felé húztam. Nem szólalt meg. A jó büdös...
- Izé... Andrew...
- Andrew? - meresztgettem a szemem. Legszívesebben felnevettem volna. Na ne. - Mit követett el?
- Nem -  rázta meg a fejét. - Majdnem elütötték. Lena, ha bármi történt vele...  úgy értem annak ellenére, hogy biztosított róla, hogy kutya baja.. - láttam mindjárt elsirja magát. Magamhoz szorítottam.
- Jessica nyugodj meg, ha ő hívott, hogy semmi baja, akkor az úgy is van. Hiszen legalább értesíteni tudott, akkor ott nem lehet nagy baj. - elhúzódtam.
- Na vedd a kabátod. Hol is van?


Jessicával szerencsére biztonságosan, szinte egyből megtaláltuk a rendőrőrst,  ahol kihallgatták Andrewt. Jessica azt mondta, hogy egy kamionsofőr azt állítja, Andrew szabálytalanul eléfutott, és tekintve,  hogy a rakomány fele az úton landolt,  nem zárták ki a rendőrök, hogy a pasas igazat mondd.
Miután rohanva baktattunk a másodikra, ahol zajlott az egész - mint ahogy azt a szöszi recepciós volt szíves elárulni nekünk - végül Jessica hosszas drámai játékának köszönhetően,  beengedtek minket az előtérbe,  hogy végignézzük a kihallgatást, tudva,  hogy mindketten a "kihallgatott" rokonai vagyunk.
Mondhatjuk azt, mostmar ennyi hazudozás után, hogy Andrew sosevolt húga lettem.
- Nem. Nézzék, maguk talán azt állítják, hogy nem láttam,  hogy piros volt a lámpa? Ezredjére is elmondom, hogy nem működött! - tagolta lassan az utolsó két szót - a látszólag sértetlen - Andrew a vele szemben ülő rendőrnek.
- Én ezt értem -  biztosította a rendőr. - Viszont a rakománynak a fele nem véletlenül borult le arról a teherautóról.
- De hiszen nekem van elsőbbségem vagy nem? A sofőrt ki se hallgatják?
- A sofőr kihallgatása folyik jelenleg egy másik helységben,  erről biztosíthatlak. Azonban igen hihetetlen, hogy nem láttad, amint közelít feléd egy teherhordó jármű nagy sebességgel. - erősködött a rendőr. Ez ilyenkor mit szeretne bizonyítani? Láthatólag Andrew -  nak is fogytán volt a türelme mert így szólt :
- Teljes sebességgel? Hiszen - állítom -  alig ment harminccal! - nevetett fel kínosan.
- Szóval - kezdte a rendőr, olyan hangon, ami semmi jót nem sejtet. Andrew is észrevette, mert előrébbhajolt - mégiscsak láttad, hogy megy feléd. Miért nem engedted el? Ha már ő nem olyan szívélyes, hogy elsőbbséget ad, akkor - ha már láttad, hogy nem áll szándékában megállni- miért nem adtál neki, te elsőbbséget? - fejezte be.
- Na de kérem! - emelkedett fel ültében a "kihallgatott". - Hiszen nem láttam, hogy nem akar megállni!
- Oké. - mondta a rendőr, fáradtan. Hát igen Andrew-val láthatólag nem könnyű. Oldalra pillantottam Jessicára és megkönnyebbülten vettem észre, hogy ő is hozzám hasonlóan fuldokol a visszatartott nevetéstől. Ez tényleg nevetséges volt már. -  Viszont nem hathatjuk figyelmen kívül a tényt, miszerint a teherautó sofőrje be is perelhet téged, mivel jelentős mennyiségű tejet szállított és annak közel a fele az úttesten landolt. - Itt kész volt! Jessicával egymásra néztünk és elnevettük magunkat. Nane! Csak szerintünk hangzott ez ennyire viccesen? Tej? Egy rakomány tej miatt hallgatják ki?
- Ő baja! Eleve nem is szabadott volna kiborulnia annak a jelentős mennyiségű tejnek egy szimpla fékezéstől. Biztos nem volt jól rögzítve... - itt félbeszakadt a mondatja,  mert egy egyenruhás - gondolom rendőrnő... kimás? - nő szaladt be a terembe és így szólt :
- Jó hírem van fiacskám! A sofőr bevallotta, hogy rosszak voltak már napok óta a kerékgumijai és az lehetett az oka a hirtelen meglendülésnek. Hazamehetsz. - közölte a rendőrnő, ami annyi tesz : ,,Bocs, hogy zavartuk a drága idődet, tedd hát meg nekünk, hogy te nem pazarlod a miénket."
- Na végre! - sóhajtott fel Andrew. - Köszönöm, viszlát.
- Inkább ne! - morogta válaszul a rendőr mosolyogva. Milyen vicces. Haha!
Mihelyt Andrew kijött, Jessica a nyakába ugrott. Mivel elég szerencsétlennek éreztem magam ott egyedül állva ezért, mikor elengedték egymást csak biccentettem Andrew- nak.
- Tudjátok - kezdte- cseppet sem volt vicces. Úgyhogy nem ér nevetni. - az utolsó mondatnál összekócolta húga haját.
- Talán egy köszönöm, hogy eljöttünk? - hangsúlyoztam. Aztán felnevettem.
- Talán....
- Elmész a fenébe! - szólt rá Jessica. - Végig izgultam az egész utat. - Andrew kérdi tekintetére megmagyaráztam.
- Azt hitte, hogy elütöttek,  vagy hogy bajod esett. Igen! Annak ellenére, hogy megmondtad, kutya bajod.
- Aranyos vagy hugi, de még igyekszem nem eltorzítani tökéletes férfias testalkatomat. - Jessicával egyszerre horkantunk fel.
- Most mivan? Mondjátok, hogy nincs igazam!
-Oké te akartad! - figyelmeztette Jessica. - Nincs igazad. Nemigaz Lena? - fordult felém. Én ilyenkor mégis mit mondhatnék?
- Hát persze, hogy nincs! Tudod Andrew! Barátnők mindig összetartanak. Mindenbe egyezik a véleményük. Hogy nézett volna ki, ha egyetértek veled hm? - néztem rá. Ez elég frappánsra bizonyult nem?
- Szóval, ha jól értem, csak azért értettél egyet a húgommal,  mert barátnők vagytok, de mélyen legbelül, elismered férfias mivoltomat.
- Nem. Nem jól érted. Mit nem értesz azon, hogy egyezik a véleményünk? Ez az én véleményem is. Határozottan. Ez van sajnálom. - voltam meg a vállam, nemtörődömséget színlelve.
Andrew összehúzott szemmel nézett rám, majd elmosolyodott.
- Mit mosolyogsz? - gyanakvóan méregettem.
- Tudod Lina, már megvan az első kívánságom...

13. Rész - Barátok ~

Rokonok bejöhetnek' ez volt azaz a pillanat, mikor valamennyien beléptünk a kórházi terembe. Természetesen egyikőnk sem volt Jessica rokona. Odaléptem Daemonhoz.
- Te mit mondtál, kije vagy Jessicának? - súgtam a fülébe.
- Azt mondtam a bátyja vagyok, te?
- A húgának vallottam magam. - ránéztem. - Te! - szólítottam meg mire visszanézett rám - Szerinted ő mit mondhatott? - böktem, az ötperce megismert Andrew felé. Daemon megrántotta a vállát.
- Fogalmam sincs róla, de nem is érdekel. - válaszolta.
Mikor megláttam, az ágyon fekvő, gyenge Jessicát, könnyek szöktek a szemembe. Mire az ágyához értem, és esetlenül megöleltem, már zokogtam.
Jessica erőt vett magán és megveregette a vállam.
- Jajj, Lena nehogy itt nekem bőgjél, mert esküszöm én is elsírom magam.
- Ne merészelj mégegyszer így rámijeszteni, megértetted? - böktem meg a mutató ujjammal.
- Hidd el édesem jól vagyok, ne aggódjatok itt nekem, mert szólok a nővéreknek, hogy lelkileg legyengítetek. - nevetett fel. Na! Jó. Legalább jó kedve van.
- Látom a kedved ugyanolyan, mint volt - mosolyodtam el halványan.
- Rám se merj mégegyszer így rámijeszteni világos? - szólalt meg mögülem egy mély férfihang. - Tudod mit át nem aggódtam, mikor megtudtam, hogy behoztak? Örülj, hogy nem fenekellek el.
- Remek! Hát így kell bánni egy beteggel? Itt ordítotok, meg fenyegettek, miközben én itt fekszem betegen. Könyörgöm, egy kis tiszteletet! - csattant fel Jessica. De nem értette komolyan.
- Egyenlőre neked kéne az idősebbet- vagyis engem - tisztelned. Itt vagyok már hónapok óta, te meg mióta ígérgeted, hogy belátogatsz. Hugi, nem így értettem a látogatást. - mondta Andrew. Várjunk csak?!!
- Hugi? - néztem hol az egyikükre, hol a másikukra. - Ti......
- Jah én vagyok Jessica bátyja, gondolom már hallottál rólam...... - elgondolkozva nézett rám. - Bár, ahogy látom a meglepetést az arcodon...... Hugi, hogy hogy nem meséltél rólam a barátaidnak?? - nézett tettetett haraggal Jessicára. Az említett ártatlan arccal felelt : Én megemlítettelek Lenának....... - mondta majd rámnézett - Elfelejtetted Lena? - visszapörgetem az agyamban az elmúlt tizenvalahány évet...... Gondolkozz! Jah igen említette Jessica valamilyen rokonát, hogy beteg és kórházba van, de nemsokára felépül..... Nos lehet, hogy elraktároztam a nem fontos adatok közé...... Szerintem azt hittem, hogy felgyógyult már. Vagy valami ilyesmi. Zavartan néztem rá.
- Jah igen már emlékszem, meséltél egy rokonodról, aki........ Ahogy te mondtad... Nem képes leszállni rólad és nyaggat, hogy....... - de nem fejezhettem be a mondatot mert Jessica kivette a feje alól a párnát és nevetve, megdobott vele :- Lena!
- ártatlanul néztem vissza rá - Miaz te hoztad fel - immár nekem is jobb kedvem lett. Daemon is odajött, s megölelte óvatosan Jessicát.
- Kell neked autók előtt rohangálnod.....
- Egyszer élünk - nézett rá barátnőm.
- Gyógyulj fel minél hamarabb, mert a dolgozatokat te sem úszhatod meg -kacsintott, mire Jessica felnyögött.
- Kösz, hogy emlékeztetsz, talán nem is olyan rossz itt a kórházba...... Távol a sulitól- ábrándozott, mire megütöttem a karját.
- Au- szisszent fel és elkezdte dörzsölgetni, a helyét.
- Ne hagyjatok magamra, nagyon unatkozom..... - sikoltotta, mikor a nővérke, kitessékelt minket a folyosóra. Leültem Daemon mellé egy székre. Daemon másik oldalára odaült Andrew Jessica bátyja. Mikor ránéztem mélységes szomorúság fogott el. Milyen lehet úgy élni, hogy minden egyes nap azon aggódsz, mi lehet épp a testvéreddel, milyen vizsgálati eredmények készülnek, és meggyógyul e. Bár Jessica azt mondta - még régebben -, hogy Andrew (bár akkor még nem tudtam a nevét) fel fog épülni, mivel már annyi kezelésen átesett, és a javulását kilencvenkilenc százalékosra biztosították. De akkor is nehéz lehet, egy ilyen aggódási teherrel együtt élni. Én nem tudom, milyen ez, mert még nem volt ilyenbe részem, s remélem nem is lesz. Hiszen mindenki ezt reméli nem?

Másnap azt ígérték Jessicának, hogy következő nap ha minden jól megy hazaengedik. Hatalmas megkönnyebbülés ment át mindkettőnkön.
Aznap ismét bejött Daemon, meg Jessica anyukája - és én is bementem látogatóba. Vittem Jessicának unaloműző magazinokat, amiket szeret, meg a kórházi koszt mellé, csokikat, meg különböző csipeszeket. Jessica a sok kaja láttán felnyögött.
- Jesszusom Lena el akarsz hizlalni?
- Nyugodj meg nem fogsz te sehova hízni. - hallottam meg a bátyja hangját. Jessica hála a bátyjának, nem teljesen unatkozik míg én suliba vagyok, s nincs egyedül. Hátrafordultam. Andrew azok közé a betegek közé tartozott, akik nem a kórházi hálóinget hordják hanem saját - bár lenge- ruhájukat. Ez ilyen melegítőt takar persze. De lehet, hogy azt is a kórház adja neki. Nem tudhatom.
Jobban megnéztem, és láttam, hogy nagyon sokan hasonlít Jessicára. Jessicáért oda vannak a fiúk. És irigylik a lányok. Szerintem Andrewért is oda lehetnek a lányok rendesen. Tökéletes bőre van akárcsak a húgának, és..... Kék szeme, szintúgy, mint a barátnőmnek. Irigylésre méltók azok a szemek, mindkettőjüknél.
- Lena? - ébresztett fel Jessica hangja. Már értem miért irigylik a lányok...
Úgy fordultam oda, mint aki eddig is odafigyelt, csak a rágóját köpte ki.
- Ha?
- Épp most mondtam Andrewnak milyen jó barát vagy, hogy mindig ott vagy ha baj van meg ilyenek.. - büszkén kihúztam magam.
- Teljes mértékben. Hiszen tudod, hogy szeretlek - guggoltam le hozzá, mert láttam "aha persze" pillantásával jutalmazta mondatom, célozva arra, hogy nem figyeltem az előbb. Andrew felnevetett. Bejött egy nővér s visszahívta a szobájába mondván, hogy pihennie kell. Aztán a nővér kiment a fiú meg elkáromkodta magát, amin Jessica nevetett.
- Hugi ez nem vicces. Egész nap nincs egy normális látogatóm, csak anya, és halálra unom magam.
- Hidd el én mennék hozzád, ha nem lennék ideszögezve ehhez az ágyhoz. - mondta Jessica.
- Mindenen lehet segíteni - húzta ravasz mosolyra a száját a bátyja.
- Nem ajánlom, ha bármit is előmozdítasz onnan- mutattam a gépek felé - sípolni kezd és az kiakasztó, meg jönnek az orvosok meg.......
- Hidd el tudom mi a rendszer, vagy azt hiszed nem? Elég sok ideje benne dekkolok ahhoz, hogy tanulmányozzam ezeket, meg hogy mit hogyan csinálnak, úgyhogy nem kell az okítás. Na szia- azzal kiment, becsapva maga mögött az ajtót. Elcsodálkozva Jessicára néztem.
- Ne szívd mellre, nem rád mérges, csak már hosszú ideje bennt tartják, és alig van látogatója. - kinézett az ablakon, mintha töprengene. - Kérhetek tőled valamit?
-Persze bármit! - néztem rá kedvesen. - Mit szeretnél?
- Bemennél hozzá? Tényleg ritkán jönnek be hozzá a barátai, jó mondjuk egy héten háromszor de az neki kevés, mert a többi napon nincs mellette senki.
- De... - kezdtem.
- Kérlek...
- Jó rendben - sóhajtottam. - Mégis mit mondjak neki?
- Az igazat. Én küldtelek, hogy meg nézd mi van vele, s hogy van. A kedvemért léci, próbáld meg szórakoztatni..
- Jó rendben - ismételtem, kifele menet. Még utolért Jessica hangja, mire megfordultam.
- De azt is mondhatod, hogy te voltál kíváncsi arra, hogy mi van vele, hogy ne tűnjön úgy, mintha a rabszolgám lennél - mosolyodott el sejtelmesen. Magam sem értem de elvörösödtem.

Andrew kórterménél

Kopogtam, mire hallottam, egy 'gyere be' fajta morgást. Benyitottam. Jessica bátyja felém fordult, és pislogott egyet. Szemében kíváncsiságot láttam. Odament az ágyához és leült rá. Azon nyomban kezdett egyre több kétségem lenni Jessica ötletének okosságán. Mégis mivel lehetne lekötni ezt a fiút? De Jessica szemében láttam, hogy bízik bennem. Csakis Jessica miatt jöttem ide be.
- Szia - szólaltam meg.
- Hello- mondta, de többet nem volt képes mondani, s rájöttem ennél szerencsétlenebb helyzetbe nem is kerülhettem volna.
- Jessica mondta, hogy nézzek be hozzád, mert láttuk, hogy milyen mérgesen jöttél onnan ki.
- Ja igen. Bocs, hogy rádtörtem, csak hosszú napom volt. - mégcsak dél van és nincs más dolga, minthogy feküdjön. Szóval....
- Semmi gond. Fáj valamid?
<>Nem dehogy egyáltalán nem mondta - makk egészséges vagyok.
- Dehiszen rákos vagy- zavarodtam össze.
- Ahha de van egy jó hírem.
- S mi lenne az? - érdeklődtem.
- Egy hónap múlva kiengednek.
- Ez nagyszerű - válaszoltam. - Hogy-hogy?
- Néha majd be kell járnom vizsgálatokra meg ilyenek. Gyere látogassuk meg Jessicát. Biztos örülni fog nekünk.

Bementünk, de Jessica nemcsak nem látszott rajta, hogy örülne nekünk, de még boldognak sem lehetett nevezni. Daemont láttam meg az ágya mellett.
- Mi történt? - rohantam oda hozzá. - fáj valamid?
<>Nem.... Hanem.. Jacobról van szó.... - hófehér lett az arca. Daemon segített volna neki elmondani. De közbevágtam: Igen én is akartam róla beszélni. Mi a fenéért nem látogatott meg eddig téged? Ez lenne tőle a minimum. - felszínre jöttek az iránta érzett vágyaim, amit elnyomott a düh.
- Kiaz a Jacob? - kérdezte Andrew. De Daemon még mindig nem tudta befejezni.
- Jacob kiiratkozott a Cloud Gimiből.. - szólt közbe. Fordult velem egyet a világ. Hogy micsoda? Miért? Hirtelen keserű ízt éreztem a számban. Akármennyire is dühös voltam rá fel kellett tennem egy kérdést mindannyiunk nevében.
Milyen lesz az élet Jacob nélkül? Na persze még mindig találkozhatunk vele suli után, de mi lesz velünk? Hiszen akár bevallom akár nem valami elkezdett alakulni köztünk. Érzek még valamit iránta.
Miért iratkozott ki? Elhatároztam, hogy kideritem. Nem mehet másik iskolába... Azt nem bírnám ki. Hiszen ha más nem is, de egy nagyon jó barátom.