20. RÉSZ - Kívánságok hegyen-háton

- Na ne! Ezt én nem veszem fel. - méregettem magam a tükörben. - Járni nem tudok benne!
- De fel kell venned! Csak ez illik a ruhához! - tiltakozott Jessica makacsul. Feléfordultam a közel tíz centis sarkakon és igyekeztem nem elesni.
- Komolyan? Mi van a piros szandálommal?
- Az már régi és nekem nem tetszik. - legyintett.
- Neked?? De hiszen nekem kell, hogy tetszen! - világosítottam fel.
- Meg Andrew-nak. - felvontam a szemöldököm erre a mondatára.
- Ezalatt mit értesz Jessica!? - húztam össze a szemem.
- Hát csak nem maradhatsz kísérő nélkül! Múltkor is megismerkedtél egy anonim taggal és lásd mi lett.
- Tökéletesen megvagyok kísérő nélkül is, nem kell kerítőnőt játszanod. Egyébként meg, - kezdtem - mikor hagyod abba a próbálkozást, hogy összehozz a bátyjáddal? Szerintem ezt már ő is halálosan unja. Ha nagyon akarsz kísérőt mellém, felhívhatom Daemont.
- Na de kérlek! - állt fel az ágyról. - Daemonnak is megvan a saját élete. Ne zaklasd őt folyton.
- Én?? Jessica jelenleg te vagy az, aki nem elégszik meg azzal, hogy egyedül megyek egy buliba. Eddig is tökéletesen megvoltam.
- Jó - mondta - de mit nem értesz abból, hogy baromira nem akarom, hogy egyedül maradj és valaki levadásszon?
- Mivan Jessica? Először az a bajod, hogy nincs fiúm,  utána meg nem akarod hagyni, hogy bárki esetleg táncra hívjon? Mi ütött beléd? -  hitetlenkedem.
- Tudod mit? Semmi. Hagyjuk. Vedd csak fel azt a régi szandált. Hajrá! -  mondta majd elviharzott. Feltehetően a konyhába ment le. Ugyanis csak nem fog elmenni a saját házából, nem?
Megáll az ész, mi ütött ebbe a lányba?
Ezen filoztam, miközben Jessica visszatért a szobába kezében egy doboz fagyival. Felragyogott a szemem.
- Ne örülj annyira ebből nem kapsz. - már nyitottam volna a szám, hogy megszólaljak,  mire leintett. Leintett! - Nem azért, mert undok vagyok,  csak egyszerűen menned kell, mert Daemon lent vár rád. Lehet mégiscsak vele mész.. -  ezen felnevetett. Hm... Fura...
Végignéztem magamon. Az élénkvörös combközépig érő ruhám volt rajtam, amit Jessica rámakasztott,  hogy vegyem meg.
Most komolyan báli ruhában menjek le?
Miután nagy nehezen úgy döntöttem, hogy mégis lemegyek, a konyhában senkit nem találtam.
- Keresel valakit? - megpördültem, mire Andrew-t láttam meg a konyha közepén. Végigmért, én meg ösztönösen elpirultam. Talán nem a legokosabb ötlet volt ebbe a ruhába lejönni...
- Én... - kezdtem, de irtó zavarban voltam, így nem tudtam befejezni. Andrew lenézett, majd közbeszólt.
- Stílusos szandál nélkül menni egy bálba. - erre én is lenéztem. Én hülye, mezítláb voltam. Bakker! Ilyen szerencsés is csak én lehetek.
- Hm... Ez inkább sulibuli féleség. - eléggé feszengtem ebbe a helyzetbe. Hol lehet Daemon?
- Tudod már épp beiktattam a kívánságaim közé a ,, Linát szandál nélkül csini ruhába látni " de úgylátszik beelőztél. - csettintett egyet. -  Francba! - felnevetett.
Ó a minap rengeteget gondolkoztam, ezen a fogadásunkon. Vajon mikor áll elő az elsővel? Vajon mit kér? Egy kicsikét izgultam miatta.
Lány lévén szerintem nem meglepő, hogy feltűnt, hogy azt mondta hogy ,, csini ruhában ", s nem azt, hogy ,, csinin".
Bár ennek nincs különösebb jelentősége ugyebár.
- Ennek igazán örülök - motyogtam. Lépteket hallottam, majd Jessicát láttam meg a szembenlevő lépcsőnél. Látszólag meglepetten meredt ránk.
- Ó! - jött közelebb - látom, hogy... Izé... Itt vagy... - Andrewra majd rámnézett, de rajtam láthatta, hogy nem vagyok oda a boldogságtól, ugyanis rájöttem, megint miben mesterkedik - Lena... És... - akadozott, s felfoghatta hogy nem éppen az évszázad ötletét tervelte ki, mert nem merte folytatni. Talán attól félt, hogy elszaladok mérgesen, ahogy mindig. De azóta megváltoztam. Ó igen! Ha nagyon szeretné részt veszek a játékában. Odasétáltam elé, mire tartózkodóan elkezdett hátrálni. Oldalról láttam, hogy Andrew lassan elvigyorodik. Igen bizonyára őt is meglepte, hogy nem futottam el.
-Hagy segítsek egy kicsit. A neve Andrew.
- Értem.. Köszi. - mondta szaggatottan barátnőm. Láthatta, hogy valamiben mesterkedek, mert hirtelen irtóra engedékeny lett. - Figyelj Lena, akkor nyugodtan maradhatsz... - Andrew láttán megrázta a fejét - vagy inkább menj csak haza, majd elmondom mi volt oké? - kényszeredetten elmosolyodott, majd lehervadt, amint meglátta, hogy az utolsó mondatára feljebb emelem a fejem.
- Jessica igen kedves dolog tőled ez. - vigyorogtam, Jessica pedig lassan kifújta a levegőt. - De köszi nem. Igenis elmegyek a bálba, mégpedig partnerrel. - a bátyja felé intettem, aki pukkadozott a visszatartott nevetéstől mostanra.
- Ugye Andrew? - meresztettem cinkos pillantást rá.
- Persze, hogyne. - húzta ki magát Andrew. Barátnőmre néztem. Jessica addigra elsápadtan meredt ránk.
- De... Biztos vagy benne? - kérdezte.
- Nemértem Jessica. Hiszen ezt akartad vagy nem?
- Nem... Mármint figyelj Lena. Rájöttem, hogy...
- Na mennünk kéne nem? Andrew készülj el. Ebbe mégse jöhetsz. - nevettem fel. Végignézett magán.
- Miért nem? Talán nem tetszem? - nevetett fel. Jessica megmentésemre sietett.
- Kérlek bátyus, ebbe tényleg nem mehetsz.
- Azt nem gondolhatod komolyan, hogy szmokingba állítok be egy buliba!!!! - erre elviharzott.
Barátnőm rámnézett.
- Mi történt veled? - szóra nyitottam a számat, de közbevágott. Új szokása idegesített. - Egyik pillanatban még halálosan tiltakozol az ellen, hogy a bátyámmal menj erre a hülyeségre, utána meg szinte te kéred meg. Mármint kijelented, hogy veled megy és kész.
- Nemtudom miről beszélsz - tagadtam.
Andrew jelent meg az ajtóban.
- Nem mondom bátyus de többet is tehettél volna az ügy érdekében. Legalább végre leborotválhattad volna azt a fránya szőrzetet az arcodról.
- Hé hugi! Hiszen ez az imidzsem! - simitott végig az állán.
Végül nevetve elindultunk.

-Tudom Lena, hogy ez csak bosszú a szemétkedésemért,  ezért eldöntöttük Richel, hogy rátok nézünk néha-néha jó? - fogta meg a vállam. Leszedtem magamról a kezét és megöleltem.
- Köszi Jessica de nem kell elleszek.
- Ahogy téged ismerlek, nélkülem a pultnál maradsz.
- Jóbarátom a csapos - nevettem fel. -  Ne aggódj megleszek.
- Hé hamár velem jött az én felelősségem is szóval igyekszem kordában tartani kirobbanni vágyó táncolhatnékját. - kacsintott ránk Andrew.
- Hé! Nem vagyok a felelősséged! Oda megyek nélküled ahova csak akarok. Látod? Viszlát. - azzal elviharzottam. Andrew nevetve mellém ért.
- A viszláttal beletrafáltál. Táncolunk?- hitetlenkedve ránéztem.  Beértünk, s kiabálnom kellett, hogy meghallja válaszom. Azonban ő beelőzött. Egészen a fülemhez hajolva megszólalt.
- Tudod, hamár olyan ügyesen kijátszottad Jessicát, talán megmutathatjuk, hogy már nem a pultnál iszogatsz egymagadban, hamár jöttél valakivel. - felemelkedett, s nevetve folytatta. - Najo, ezt a tanácsot sürgősen vesd el! Ez az, amit hallani akartál, s ez az,  ami inspirál téged, de ideje hogy egyvalami inspiráljon!
- Mégpedig micsoda?
- Hát. A szórakozás. Ne akarj folyton megfelelni, hanem mulass. Szórakozz. Ne azt nézd, hogy melyik ismerősöd mulat jobban nálad. Ideje befejezni az önsajnálatot!! Két emberre szabad figyelni egy partin. - kérdőn néztem rá. - Magadra és a partneredre! - kacsintott.
- Táncoljunk! - kiáltottam. Andrew megragadta a kezem, s a táncparkett felé vezetett. Éppen egy partizene ért véget. Magamba imádkoztam, hogy ne lassúzós legyen. Úgylátszik imáim meghallgatásra találtak, csak nem a megfelelő formában, ugyanis meg kellett fognunk hozzá egymást.
   Azt hittem kínos lesz, de Andrew ismét meglepett. Pörgetett, vidáman mozgott velem egészen a szám végéig. Utána annyira kifáradtam,  hogy egyenes utam vezetett a pulthoz.
Kértem egy üveg kólát. Andrew is láthatólag szereti a kólát, mertt ő is azt kért. Nem bírtam ki, hogy meg ne szólaljak.
- Semmi szesz? Fura, azt hittem a pasik imádnak berúgni.
- Á, én nem alkoholizálok. - mosolygott rám.
- Jó kis tánc volt - mondtam, csak, hogy oldjam a csöndet kettőnk között. Nem válaszolt, ezért a partizók felé fordultam,  s némán figyeltem őket. Nem telt bele egy perc sem, mire Andrew megbökött.
- Hé! - fordult felém. Megfordult a fejemben, hogy a bökdösés miatt én is mondhattam volna ezt. - Mi oka a nagy változásnak?
- Miféle változásnak? - tettettem, hogy nemtudom. Pedig tudtam, hogy arra érti, ami Jessica és köztem történt.
Felsóhajtott.
- Hogy hogy nem futottál el? Mikor rájöttél,  mit tervelt ki Jessica?
- Nemtudom miről beszélsz. - vontam meg a vállam.
- Ugyan Lena. Mindketten tudjuk miről beszélek. Nézz rám. - Ránéztem, majd azt mondtam.
- És te Andrew? Végül miért kísértél el a bálba? - elvigyorodott.
- Lena neked van többféle éned. Valamiért azt az énedet jobban kedvelem, amilyen velem vagy. Olykor olyan ésszerűen zakkant vagy.
- Te ezt érted, amit mondasz? Mert nem hangzik értelmesen. -  felnevettem, mire kilöttyent a kólám
- Mi az csak nem berúgtál máris? - megfogta a kezem és a másik kezével kivette belőle a kólám. Okos ötlet. Magamba gratuláltam neki.
- Nem szerintem nem.
- Hát kólától igen furcsa lenne. De semmi sem lehetetlen csak bele kell keverni egy kis bort! - állt elő az ötlettel. Ezért már nem gratuláltam, hanem felháborodtam.
- Ne merészeld!
- Azt állítod nem merem? - vonta fel szemöldökét. - Hé! Tom! Kérnénk ebbe egy kis bort.
- Máris. - engedelmeskedett Tom. Tágranyílt szemmel szemléltem, hogy töltik tele a poharam. Talán ha más pasival lettem volna itt, reménykedhettem volna benne, hogy könyörületesen megissza helyettem, de itt állt mellettem "Mr. Alkoholmentes Andrew" szóval nekem kellett lehajtanom. Tom elém rakta a poharat s egészséget kívánt hozzá. Jessica hol lehet? Ő iszik alkoholt. Most bezzeg nemtud idejönni. Eddig a fiúknál ő mentett ki mindig. Szinte.
- Na. Fenékig! - szólt rám Andrew. - Nincs menekvés.
- Ugyan kérlek. Ezt így nem iszom meg. Nem iszok alkoholt.
- Oké. Akkor hát, úgylátszik csak akkor iszod meg a tétje van. - rémülten néztem arcára. Andrew és a fogadás? Neeeeeeeeeeeeeeee. Tuti vesztek.
- Ha megiszod eljöhetsz a hétvégi kirándulásunkra, ha nem iszod meg, akkor a szomszédunk Miss Greanley társaságában kell töltened a hétvégét és ott leszek veled, hogy figyeljelek megcsinálod e. -  Aztaa. A nagy kirándulás. Oda még sose hívott meg Jessica mondván, hogy csak ő és a bátyja mennek oda. Persze mióta megtudtam, hogy van egy bátyja.
- Viszont ha nem iszom meg akkor lemaradsz a nagy kirándulásról és neked is Miss Greanleynél kellene lenned.
- Lena biztos vagyok benne, hogy megiszod, mivel Jessica mesélte, hogy mennyiszer akartál már a részese lenni. Húgom ebben nagyon makacs tud lenni, mivel neki fontosak ezek a hétvégék de biztos vagyok benne, hogy kibír egyet úgy, hogy te is ott vagy. Ja, és ajánlom, hogy megidd, mivel rühellem Miss Greanley-t. -  mondta. Nevetve a számhoz emeltem a poharat. Szagától majdnemhogy elájultam, de emlékeztettem magam a célra.
    Egy hétvége a legjobb barátnőmmel és Andrew-val. Pontosabban A Hétvége!
    Istenem, hogy mi fog kisülni ebből...
    Azzal fölhörpintettem az italt.

19. RÉSZ - Tisztárzásra váró ügy(ek)

- Jacob? -  néztem fel rá. El sem hittem, amit láttam. Ő, itt? Nem számítottam rá. Pont rá... Mondjuk eszembe juthatott volna - hiszen Daemon rokona -, hogy egyszer összefuthatok vele. Pedig direkt kerültem az idejöveteleket.
- Mit keresel itt, Lena? - vonta fel a szemöldökét. Nem mondom kedvesebb fogadtatásra vártam, na de nem is miatta jöttem ide.
- Daemonhoz jöttem, beengednél? - kérdeztem, s válaszra sem várva elindultam mellette. Megfogta a karom, s nem engedett. Lenéztem a karomra, ahol fogott. Majd fel rám.
- Mit akarsz? - hangom élesre sikeredett. De ez van. Csak az időmet húzta.
- Én... Figyelj... Hallottam, hogy kisebb vitátok volt Daemonnal...
- Aha, felmehetek hozzá bocsánatot kérni vagy ragaszkodsz a karomhoz? - megfordultam, hogy továbbmenjek. Ezután elengedett.
- Menj csak. Hagyj itt. De tudd, nem éppen így szokás fogadni egy olyan embert, akit rég láttál már. -  szólt.
- Még engem tartasz udvariatlannak,  miután szinte kinéztél a házból? Na én mentem. - azzal felbaktattam a lépcsőn.
Elindultam a folyosón, s megálltam Daemon ajtaja előtt. Bekopogtam, majd rögtön bementem. Szokás szerint.
Daemon az ágyon ült és olvasott. Elcsodálkoztam,  hogy mióta olvas, de emlékeztettem magam, hogy nem emiatt jöttem most ide.
Felnézett, sóhajtott majd gúnyosan - gúnyosan? - elmosolyodott. Feltámaszkodott és becsukta a könyvét.
- Tudtam, hogy előbb - utóbb benézel. Ide mindenki visszajön. Talán az a ficsúr nem... De tudtam, hogy te igen. - mondta. Felvontam a szemöldököm.
- Ficsúr?
- Ja,  az az Andy vagy ki.
- Andrew... - javítottam ki, s mondtam volna tovább,  mire közbeszólt.
- Nem mindegy? Gondolom nem ezért jöttél.
- Igaz. - mély levegőt vettem.
- Jajj Lena nem kell ezt bonyolítani,  bocsánatkérés elfogadva. Mindenki hibázik,  méltányolom, hogy eljöttél.
- Tényleg, ne haragudj, nagyon sajnálom, hogy félreértettem a helyzetet és neked estem, semmi jogom nem volt hozzá, legközelebb....
- Azért reméljük nem lesz legközelebb. - vigyorodott el.
- Ezen nincs semmi mosolyogni való. - hajtottam le a fejem. Feltérdelt felém nyúlt, majd magához vont. Végül én is Daemonnal együtt az ágyon ültem. Pontosabban az ölében.
- Istenem Lena megőrülök, olyan dilis vagy sokszor. - szólt. Erre felemeltem a fejem. Durcás képet vágtam.
- Hé! Azért nem olyan sokszor... Csak néha - mosolyogtam vissza. Lenézett rám.
- Biztos vagy ebben? - közelebb hajolt. Rápislogtam.
- Egészen.. - suttogtam. Felémhajolt, közelebb. Száját már majdnem az enyémen éreztem, mikor berontottak az ajtón. Rögtön visszaejtettem a fejem, viszonylag normális pozícióba.
- Jacob mit akarsz? - mordult rá Daemon.
- Bocs, valamit megzavartam? - kérdezte nyersen.
- Nem! - vágtam rá. Aztán észbekaptam. - Mit szeretnél?
- Anyu hív - nézett Daemonra. Daemon összehúzta a szemét.
- Mit mondott, mit akar?
- A papírokat vidd el Miss Jacksonhoz. - jelentőségteljes pillantással nézett. Daemon morcosan kiment a szobából. Jacobbal kettesben maradtunk. Elég kényelmetlen volt a helyzet. Eléggé.
Jacob fújtatva az ágyra borult - szó szerint, akkorát zökkent,  hogy csak na - mellém. Sóhajtott, majd felém fordult.
- Rég beszéltünk. - kezdte. Na itt jön a kiselőadás, gondoltam de meglepő dologgal állt elő. - Hallom egy videótékában dolgozol...
- Aha. - csak ennyit bírtam kinyögni.
-  S úgy látom kibékültetek Daemonnal is. -  ezen a mondaton felvontam a szemöldököm.
- Te tudtál a veszekedésünkről? - néztem rá.
- Persze de hagy mondjam el, hogy Daemon nagyon jó barát, s soha nem használt ki téged. Rá mindig számíthatsz. Most mennem kell. Majd még beszélünk. - mondta, majd felállt.
- Szia - nyögtem ki. Miután kiment,  megengedtem magamnak,  hogy kinyissam a szám elcsodálkozásomban.
 Még csak nem is azt mondta, hogy ő reá számíthatok,  mert itt lesz barátként, hanem egyenesen Daemont hozta fel. Megáll az ész. Nem ezt szokás mondani, ilyen helyzetekben. Tudtam, hogy mostmár sose lesz olyan a viszonyunk Jacobbal, mint régen.


- És képzeld egy étterembe vitt, ahol bevallotta,  hogy szeret. Hát nem édes?
      Jessica szobájában voltunk , ahol barátnőm épp mesélte legújabb  "Rich" - ről szóló sztoriját. Elmosolyodtam őszintén. Örültem Jessica boldogságának.
- Akkor most gondolom jártok. -  löktem pajkosan oldalba. Barátnőm rámnézett.
- Pontosan. Hiszen szeretjük egymást. - közelebb jött. - Tudod... - itt lenézett, majd vissza emelte tekintetét rám - ő törődik velem. Nagyon megszerettem. Annyira aranyos és vele... egészen biztos vagyok benne, hogy vele boldog leszek. - elmosolyodott. Itt elhomályosultak a szemeim. Mi a fene? Csak nem sírok itt, miközben Jessica örömtáncot ejt meg lassan? Kizárt! Megtöröltem a szemem és megöleltem.
- Én meg... Annyira örülök, hogy boldog vagy. Igazán. Hiszen még sose láttalak senkivel ennyire boldognak téged.
- Oh,  szívecském... Veled vagyok a legboldogabb. -  mondta, majd rögtön egyszerre felnevettünk.
Megszólalt a telefonja. Barátnőm a készülékre meredt, majd bosszúsan felvette.
- Ünneprontó - morogta, majd felém mutatta a mutatóujját,  jelezvén,  hogy csak egy perc az egész.
Beszéd közben erősen artikulált, felvonta gyakran a szemöldökét és... olaszul válaszolt a telefonban lévő személynek. Én is húzogattam a szemöldököm,  hiszen eddig nemigen hallottam Jessicát az - úgymond- anyanyelvén beszélni.
Mikor letette, csodálkozó volt az arca.
- Na,  mi az? Ki volt? Valakit lekapcsoltak? - vetettem fel nevetve. Barátnőm sápadtan válaszolt.
- Attól tartok i-igen. - hangja remegett. Hitetlenkedve néztem rá.
- Komolyan? Ennyire ne legyek jó tippelő! - de már én sem mosolyogtam. Mivel Jessica nem mozdult, dühösen felálltam.
- A francba is Jessica,  kit és miért? Érte kell mennünk és ki kell hoznunk onnan. Biztosan nem is követett el semmit... Ugye? - felemeltem az ágyról és a ajtó felé húztam. Nem szólalt meg. A jó büdös...
- Izé... Andrew...
- Andrew? - meresztgettem a szemem. Legszívesebben felnevettem volna. Na ne. - Mit követett el?
- Nem -  rázta meg a fejét. - Majdnem elütötték. Lena, ha bármi történt vele...  úgy értem annak ellenére, hogy biztosított róla, hogy kutya baja.. - láttam mindjárt elsirja magát. Magamhoz szorítottam.
- Jessica nyugodj meg, ha ő hívott, hogy semmi baja, akkor az úgy is van. Hiszen legalább értesíteni tudott, akkor ott nem lehet nagy baj. - elhúzódtam.
- Na vedd a kabátod. Hol is van?


Jessicával szerencsére biztonságosan, szinte egyből megtaláltuk a rendőrőrst,  ahol kihallgatták Andrewt. Jessica azt mondta, hogy egy kamionsofőr azt állítja, Andrew szabálytalanul eléfutott, és tekintve,  hogy a rakomány fele az úton landolt,  nem zárták ki a rendőrök, hogy a pasas igazat mondd.
Miután rohanva baktattunk a másodikra, ahol zajlott az egész - mint ahogy azt a szöszi recepciós volt szíves elárulni nekünk - végül Jessica hosszas drámai játékának köszönhetően,  beengedtek minket az előtérbe,  hogy végignézzük a kihallgatást, tudva,  hogy mindketten a "kihallgatott" rokonai vagyunk.
Mondhatjuk azt, mostmar ennyi hazudozás után, hogy Andrew sosevolt húga lettem.
- Nem. Nézzék, maguk talán azt állítják, hogy nem láttam,  hogy piros volt a lámpa? Ezredjére is elmondom, hogy nem működött! - tagolta lassan az utolsó két szót - a látszólag sértetlen - Andrew a vele szemben ülő rendőrnek.
- Én ezt értem -  biztosította a rendőr. - Viszont a rakománynak a fele nem véletlenül borult le arról a teherautóról.
- De hiszen nekem van elsőbbségem vagy nem? A sofőrt ki se hallgatják?
- A sofőr kihallgatása folyik jelenleg egy másik helységben,  erről biztosíthatlak. Azonban igen hihetetlen, hogy nem láttad, amint közelít feléd egy teherhordó jármű nagy sebességgel. - erősködött a rendőr. Ez ilyenkor mit szeretne bizonyítani? Láthatólag Andrew -  nak is fogytán volt a türelme mert így szólt :
- Teljes sebességgel? Hiszen - állítom -  alig ment harminccal! - nevetett fel kínosan.
- Szóval - kezdte a rendőr, olyan hangon, ami semmi jót nem sejtet. Andrew is észrevette, mert előrébbhajolt - mégiscsak láttad, hogy megy feléd. Miért nem engedted el? Ha már ő nem olyan szívélyes, hogy elsőbbséget ad, akkor - ha már láttad, hogy nem áll szándékában megállni- miért nem adtál neki, te elsőbbséget? - fejezte be.
- Na de kérem! - emelkedett fel ültében a "kihallgatott". - Hiszen nem láttam, hogy nem akar megállni!
- Oké. - mondta a rendőr, fáradtan. Hát igen Andrew-val láthatólag nem könnyű. Oldalra pillantottam Jessicára és megkönnyebbülten vettem észre, hogy ő is hozzám hasonlóan fuldokol a visszatartott nevetéstől. Ez tényleg nevetséges volt már. -  Viszont nem hathatjuk figyelmen kívül a tényt, miszerint a teherautó sofőrje be is perelhet téged, mivel jelentős mennyiségű tejet szállított és annak közel a fele az úttesten landolt. - Itt kész volt! Jessicával egymásra néztünk és elnevettük magunkat. Nane! Csak szerintünk hangzott ez ennyire viccesen? Tej? Egy rakomány tej miatt hallgatják ki?
- Ő baja! Eleve nem is szabadott volna kiborulnia annak a jelentős mennyiségű tejnek egy szimpla fékezéstől. Biztos nem volt jól rögzítve... - itt félbeszakadt a mondatja,  mert egy egyenruhás - gondolom rendőrnő... kimás? - nő szaladt be a terembe és így szólt :
- Jó hírem van fiacskám! A sofőr bevallotta, hogy rosszak voltak már napok óta a kerékgumijai és az lehetett az oka a hirtelen meglendülésnek. Hazamehetsz. - közölte a rendőrnő, ami annyi tesz : ,,Bocs, hogy zavartuk a drága idődet, tedd hát meg nekünk, hogy te nem pazarlod a miénket."
- Na végre! - sóhajtott fel Andrew. - Köszönöm, viszlát.
- Inkább ne! - morogta válaszul a rendőr mosolyogva. Milyen vicces. Haha!
Mihelyt Andrew kijött, Jessica a nyakába ugrott. Mivel elég szerencsétlennek éreztem magam ott egyedül állva ezért, mikor elengedték egymást csak biccentettem Andrew- nak.
- Tudjátok - kezdte- cseppet sem volt vicces. Úgyhogy nem ér nevetni. - az utolsó mondatnál összekócolta húga haját.
- Talán egy köszönöm, hogy eljöttünk? - hangsúlyoztam. Aztán felnevettem.
- Talán....
- Elmész a fenébe! - szólt rá Jessica. - Végig izgultam az egész utat. - Andrew kérdi tekintetére megmagyaráztam.
- Azt hitte, hogy elütöttek,  vagy hogy bajod esett. Igen! Annak ellenére, hogy megmondtad, kutya bajod.
- Aranyos vagy hugi, de még igyekszem nem eltorzítani tökéletes férfias testalkatomat. - Jessicával egyszerre horkantunk fel.
- Most mivan? Mondjátok, hogy nincs igazam!
-Oké te akartad! - figyelmeztette Jessica. - Nincs igazad. Nemigaz Lena? - fordult felém. Én ilyenkor mégis mit mondhatnék?
- Hát persze, hogy nincs! Tudod Andrew! Barátnők mindig összetartanak. Mindenbe egyezik a véleményük. Hogy nézett volna ki, ha egyetértek veled hm? - néztem rá. Ez elég frappánsra bizonyult nem?
- Szóval, ha jól értem, csak azért értettél egyet a húgommal,  mert barátnők vagytok, de mélyen legbelül, elismered férfias mivoltomat.
- Nem. Nem jól érted. Mit nem értesz azon, hogy egyezik a véleményünk? Ez az én véleményem is. Határozottan. Ez van sajnálom. - voltam meg a vállam, nemtörődömséget színlelve.
Andrew összehúzott szemmel nézett rám, majd elmosolyodott.
- Mit mosolyogsz? - gyanakvóan méregettem.
- Tudod Lina, már megvan az első kívánságom...

18. RÉSZ - Tisztábban Látva

Egy kerek hétig volt berekedve a torkom,  a múltkori kitörésem miatt. Furamód le is betegedtem,  így otthon ültem és kortyolgattam a tűzforró teámat,  amit anyu készített.
Egész héten nem kaptam leckét, mivel Jessica nem hozta ki. Nem csodálom. Hiszen már nem vagyunk barátnők. Más meg amúgy sem jár hozzánk.
Következő hét keddre kicsit jobban lettem,  de otthon maradtam pechemre,  mivel apu most tartott valamilyen üzleti partit.
'Hát ez még mindig jobb a sulinál... ' , gondoltam. Kissé rosszul gondoltam, mert mihelyt becsöngettek, én épp a fotelban ültem pattogatott kukoricával az ölemben egy filmet bambulva. Ez nem is lett volna rossz, csakhogy kényelmes volt a fotel, de a közelben egyik szülőm sem volt (mert mért is.,,), így fel kellett állnom,  hogy kinyissam az ajtót nekik.
Sorba özönlöttek be a derűs fickók és nők, alig várva a szórakozást. A mi házunkban. Szuper.
A depis kamaszlánnyal azonban nem számoltak. Amúgy a depim,  kábé senkit sem érdekelt, mindenki befáradt a nappaliba, apa meg tanácstalan pillantást vetett rám. Tudtam most jön az a "tudom,  hogy szarul vagy de nem mennél fel a szobádba? Tudod nem akarom, hogy elrontsd a partim. Kösz" című szemezgetés,  így sóhajtva felálltam, és felbaktattam a lépcsőn a szobámba.
Egyedül apám tudta, hogy mi bajom. Azért szeretem inkább vele megosztani a problémáimat,  s nem anyuval,  mert apu lazán kezel minden helyzetet, mégis együttérző. Egyszóval nem kezd el lelkizni túlzottan. Csak ad egy ölelést, egy hátbaveregetést, aztán ellát pár tanáccsal, s agyő!! Máris jobban érzi magát az ember. Legalábbis én. Apás lány vagyok ez van.
Körülnéztem a szobámba, hogy mit tudnák csinálni. Kedden. Ránéztem az órára pontban délután hármat mutatott. Ötkor kezdődik a műszakom a tékában. Előre beszóltam és betegségre hivatkozva szabadságot kértem ki az előző és a mostani hétre. Azonban ugyebár nem ülhettem ezen a héten is végig itthon, ezért elhatároztam,  hogy bemegyek mától.
Nem akartam szólni, mert mégis, hogy hat az a szöveg, hogy "bocs tudom, hogy azt mondtam, hogy nem jövök de most mégse vagyok beteg". Najo valszeg ezt fogom mondani ha beérek, de telefonon mégis másképp hangzik nem?


Elvileg előző héten Rose - a kegyetlen főnököm,  dehát melyik főnök nem az? - helyettesítette a műszakom, de ezen a héten hétfőn Andrew levitte egészbe egyedül, mert Rose nem ér rá. Mégsem hagyhatom szegényt a pácban. Mégha a leghazugabb és legárulóbb volt barátnőmnek a bátyja akkor sem.
Tehát elképzelhetitek a megdöbenését Andrewnak, mikor meglátott. De nemcsak döbbenet tükröződött az arcán, hanem megkönnyebbülés is.
Nekem meg tátva maradt a szám, mikor körülnéztem. Ugyanis a heteken át tök nyugodt, kihalt vendégtelen videótékában,  most egy egész seregnyi ember özönlött.
Odaszlalomoztam - komolyan ennyire nem volt hely, nem nagy helységről van szó, azonban egy kisebb népségről igen - a pulthoz. Becsúsztattam magam Andrew mellé, ahol volt már valami hely, s csodálkozva ránéztem.
- Reméltem, hogy nem filmért jöttél,  hogy aztán itt hagyhass a pácban ezekkel. - hajolt a fülemhez.
- De mégis kik ezek? - próbáltam túlkiabálni a zajt. Igen, zajt egy csöndes videótekában. Még ilyet!
- Ma van valamilyen film világnap, úgyhogy pont jókor jöttél. Tudod ez a téka bevételének előnyös, de nekünk nem amíg itt maradunk. Ráadásul jött egy csomó új film. -  bökött a sarokban elhelyezkedő dobozokra. Egek! Nekem is ezt a napot kellett választanom,  hogy bejöjjek. Köpni nyelni nem tudtam.
- S miért nem pakoljuk ki őket? Nem azt kéne csinálnunk?
- A nagyját még előttük kiraktam, - intett a vendégek felé - de a többivel nyugodtan megpróbálkozhatsz ekkora tömegben. Ha elviseled,  hogy kábé mindegyik a lábadra fog lépkedni,  sűrű bocsánatkérések közepette,  te meg egy ideig bírod, majd már megsem szólalsz,  nehogy valami ki ne csússzon a szádon.
- Ennyire tájékozott vagy? - erre előre mutatott, ahol némely vendég idegesen megfordult és haragos pillantással jutalmazta a háta mögött állót,  aki feltartott kézzel, feltételezem bocsánatot kért, s hátrálni próbált, de beleütközött másba. Ööö... Inkább hagyjuk. Felejtős.
- S még nem figyeltük azt a tényt,  hogy több filmmel a kezedben rohangálnál, azzal a szándékkal, hogy a polcokra helyezd őket. Tippelj meddig jutsz? - körbenéztem.
- Oké,  szerintem se próbáljuk meg. Konkrétan semeddig nem jutnák el. - nevettem fel. A héten először. Úgylátszik jót tesz egy kis környezetváltozás. - De még sose láttam ekkora tömeget egy videótékában.
- Mielőtt kórházba kerültem, volt pár ilyen alkalom. - mondta.
- Te mégis mióta dolgozol tékában? - kérdeztem gondosan kihagyva a kórházas részt.
- Két éve.
- Dehát ez diákmunka. Sose érdekelt más szak?
- Nemigazán, miután az első tulaj,  az első alkalom után visszavárt nyár után. Aztán már nyáron is várt. Persze nem akartam teljesen szétcseszni a nyaramat,  így megalkudtunk,  hogy alkalmanként benézek.
- Azta ezekszerint te szereted ezt a munkát. - tájékozódtam. Felsóhajtott, majd vállat vont.
- Nem rossz. Igazából tök nyugis,  jól ellehet lenni ezalatt az idő alatt és a filmek is klasszak. A pénz nemigazán izgat, mert elszalad az idő és ez a munka olyan mint egy suli utáni kikapcsolódás.  - fejezte be. Elámultam. Hogy ez mennyire más szemszög! A munkát szinte szórakozásnak tekinti.
- Szóval a jó oldaláról közelíted meg. Értem.

Mindezután felpörgött minden,  ugyanis annyi ember jött oda segítségért, hogy mit ajánlunk neki, így pont ezen a napon, hogy meg sem tudom számolni két kezemen.
Záráskor Andrew felémnézett. Addig nézett zsebretett kézzel, hogy kezdett kényelmetlen lenni a helyzet.
- Miaz? - kérdeztem. Felnevetett.
- Semmi. Rendes tőled, hogy bejöttél. Remélem holnap sem hagyod ki. - pislogtam egyet,  mert belement valami porszemféleség a szemembe,  csak utána tudtam válaszolni.
- Semmiképp sem. - mosolyogtam a sötétben, szóval aligha láthatta. Közelebb lépett.
- Hogy vagy? - először nemtudtam, mire érti, így zavartan még mindig csak pislogtam. - Tudod... A múltkori...
- Jaa-leesett -  Hát jobban. Sokkal. De nekem most haza kell...- megfordultam,  mire megfogta a kezem.
- Tisztázni szeretném, hogy amit hallottál és Daemonnak tulajdonítottál... Tudod a szöveg, hogy sose fog szeretni, meghogy ne hoza össze vele megint egy barátnőjét... - tudtam. De nem akartam emlékezni rá. Le is hajtottam a fejem. Nem mondhatja végig. Tudom milesz a szöveg vége. Mennyire sajnálja stb...
Azonban amit ezután mondott álmomban sem hittem volna.
- ...Én mondtam. - hadarta el.  Erre rekordgyorsasággal felkaptam a fejem. Ugye nem azt mondta, amit hallottam?
Hirtelen rosszullét fogott el. Szédültem. Hátráltam és meg akartam fordulni, de a lábam összecsuklott,  a világ pedig elsötétült,  Andrew-val együtt.

Selymes anyagot éreztem magam alatt. Kinyitottam a szemem, mire Jessica aggódó tekintetével találtam szemben magam. Rendkívül gyenge voltam.
Visszacsuktam a szemem, mert túlságosan is forrónak éreztem.
- Lena! Úristen jól vagy? - ismét ráemeltem tekintetem Jessicára,  aki tartózkodóam viselkedett,  mert nemtudta hányadán állunk. Látszott rajta,  hogy a legszívesebben megölelne. Nem keslekedtem. Felültem erősen átkaroltam,  talán hosszú idők óta a legerősebben, és zokogtam, csakúgy mint Jessica. Felváltva kértünk egymástól bocsánatot, a sok félreértés miatt.
- Annyira sajnálom Jess. Hogy lehettem ilyen hülye? Tisztáznom kellett volna. Sose tisztázom és nézd meg mindig, hogy hova jutunk. Kérlek bocsáss meg. - zokogtam.
- Nem Lena,  nem kellene a hátad mögött intézkednem. Mostmár tudom. Hiszen elég helyes vagy ahhoz, hogy magadnak szerezz fiút. Nem kellett volna Andrew-t is belevonnom, hiszen neki sem tesz jót és.... - megdermedtem, amit Jessica is észrevett. Tudta, hogy rosszat szólt.
- Várj. Akkor igaz? Tényleg össze akartál hozni a bátyáddal? -  húztam össze a szemem.
- Igen, de...
- Nincs de. Jessica nem kavarhatsz a hátam mögött. Ahogy mondtad egyedül is remekül boldogulok, akár így, akár másképp. Ez az én életem és nem szeretném, ha beleavatkoznál főképp a szerelmi életembe. - Jessica azonnal elnémult. Voltaképpen mindketten csendben maradtunk. Volt mit emésztenünk. Kellőképpen megsértettük egymást, s rajtunk múlt, hogy végződik.
 Egészen addig míg Andrew be nem nézett hozzánk.
- Hogy van.... - elhalgatott ő is mikor meglátta a két szótlan lányt a szoba közepén. Mindketten ültünk Jessicával. Három szótlan arc. Andrew törte meg.
- Ki éhes? - kérdezte. Szégyenemre, erre akkorát kordult a hasam,  hogy mindenki hallotta.
- Mióta nem ettél? Lehet, hogy emiatt ájultál el.
- Jézusom Lena azonnal le a konyhába! - tolt ki Jessica. Mire lassan elkezdtem felállni, azon kaptam magam, hogy Andrew felránt, feltesz a vállára és elkezd vinni.
-Hé tegyél le! - kiáltottam. -  Van saját lábam, tudok menni.
- Aha, persze, de mire te kijössz addigra nekem is elkezd korogni a hasam. Nem várhatjuk meg azt a pillanatot. - jelentette ki Andrew.
- Na, ja. Azt nem akarom hallani. - horkant fel Jessica. - Egyszer mozi alatt kordult meg, síri csöndben. Elképzelheted. Nem győztem arrébb telepedni szégyenemben.
- De hát nem is te égtél be. - tájékoztatta Andrew.
- De tudod milyen égő volt, tudva, hogy tudják, hogy veled mentem? - elnevettem magam. Szórakoztató volt hallgatni a testvérpár veszekedését. A legjobb barátnőm és... Nos... Andrew veszekedését.
Aztán eszembe jutott, hogy fejjel lefelé nem valami előnyös nevetni.
- Tegyél le? - ütöttem rá Andrew hátára.
- Na jobban vagy? - kérdezte miután letett.
- Hát mit ne mondjak, nem éppen a legjobb megoldás a hányinger elállítására. - vágtam egy grimaszt.

Aztán eszembe jutott, hogy van még egy elintézni való ügyem.
Hazaszaladtam a biciklimért és elcangáztam Daemonékhoz.
Két percig álltam csak az ajtó előtt majd becsengettem. Ajtót nyitottak.
Azonban nem voltam felkészülve arra, ami odabent várt. Pontosabban az ajtó előtt. Leesett, s döbbent állal álltam ott teljesen elfelejtve, miért jöttem tulajdonképpen ide.
- Lena? - kérdezte egy ismerős hang...