9. Rész - Szakítás

Lena szemszöge ( A-n V. )

Ez tiszta katasztrófa. Nem értem magam sem, ami történt. A kábulatból, még alig ébredtem fel, mire hazaértem.
Anya boldog arcával találtam szembe magam.
- Kicsim, Daemon átjött hozzád, fent vár a szobában. - mondta.
Nem csoda, hogy a szobámba van inkább, mint itt lent. Totális felfordulás lepte el a konyhát.....
Várjunk csak! Daemon mit keres itt? ?
Jesszus már csak ő hiányzott. Ebben az állapotban nem nagyon szerettem volna vele beszélni.
De ahogy Shakespeare drámájában is olvasható - vagy, aki jobban szereti a színházat, annak hallható - ,,A kínok írja egy új fájdalom." . ( 1. felvonás, 2. szín )
Ó ha nem említettem volna nagy Shakespeare rajongó vagyok.
Mindenesetre mikor beléptem a szobába, Daemon az ágyamon ült. Köszöntem és próbáltam mosolyogni, de felhagytam vele, mert mikor felnézett, szemében semmilyen mosolyt, vidámságot nem tudtam felfedezni.
Viszont nekem is eltünt a pillanatnyi kedvem, amikor lenéztem az ölében pihentetett kezeire. Ám nem csak arra, ugyanis a kezében szorongatta azt a bizonyos pulcsit, amit én kidobtam.
Ledermedten néztem rá. Nem vagyok biztos benne, de mintha a szemeiből gúny tükröződött volna vissza.
- Miért dobtad ki? - mondta köszönés helyett.
- Nem tetszett. - rögtönöztem vállat rándítva.
- Lena nagyon rosszul hazudsz. Legalább velem legyél őszinte. - kérte. - Mikor megkaptad tôlem láttam mennyire odavagy érte.
- Azért ennyire ne szállj el magadtól - nevettem fel kinomban. - Különben is majdnemhogy te lennél az utolsó ember, akinek bármit is elárulnák. El akartam adni az E-bay-en. - most rajta volt a sor, hogy felnevessen.
- Akkor most mondd el miért - komolyodott meg. Hiába. Daemon sajnos ismer. És ez rossz. Így azt tettem, amit tennem kellett. Tudom, később ezt még meg fogom bánni.
- Azért, mert nem jelent már számomra semmit sem. - hajtottam le a fejem és figyeltem a reakcióját.
Daemon arckifejezése hirtelen csalódottá és komorrá vált, engem meg a bűntudat emésztett. Aztán megszólalt:
- Értem. Rendben, legyen. Akkor viszlát Lena. - a szavakat, lassan ütemesen mondta ki, ezzel érzékeltetve a súlyát.
Felnéztem, de addigra Daemonnek már csak a hűlt helyét láttam. A bűntudattól zokogva az ágyra borultam.
Később még mindig a szobámban, a bucira sírt fejemmel megpróbáltam higgadtan gondolkodni. Viszont akárhányszor eszembe jutott, hogy jóformán senkim sem maradt a baráti körömben, rámjött a düh, hogy mégis hogy lehettem ennyire ostoba, hiszen egy tényleg kicsi dologból mekkora balhé lett immár. Ráadásul az egész nagyjából miattam. Én hülye! Rájöttem, hogy senki más csakis én tehetek valamit a mostani állapotom érdekében. Először Jessicához szerettem volna menni, hiszen mégiscsak a legjobb barátnőm, akivel összevesztem. Erre a gondolatra megeredtek a könnycsatornáim is szépen.
Ő az egyetlen esélyem, hogy beszélni tudjak valakivel. Tudom most látszólag önzőségnek tűnik ez, de higgyétek el nincs benne több önzőség, mint amennyi ahhoz volt szükséges, hogy veszekedjek Daemonnel.
Már az utcájukban voltam, mikor valakinek nekiütköztem. Elmotyogtam egy ,,bocs"-ot és fel sem nézve továbbmentem.

Jessica szemszöge ( A-n V. )

Éppen csak, hogy kiértem az utcára, hirtelen nekemjött valaki. Egy bocsánatot motyogott és ment is tovább. Meglepődve láttam Lena távolodó alakját. Habozás nélkül gyorsan odarohantam hozzá és megfogtam a karját.
Meglepődött és zavart volt az arca. Látszott rajta, nemrég sirt.
- Ó , pont hozzád jöttem, Jess. - valami miatt bűntudata van, ez egész biztos. Máskülönben nem szólított volna Jessnek. Felébredt bennem a vágy, hogy megöleljem. Csak nem tudtam hányadán állunk.
- Igazán? Öhm....- itt elakadtam. Mégis mit lehetne az ilyen helyzetben mondani?
- Figyelj csak...- kezdte de én beelőztem.
- Ne haragudj. - ezt egyszerre mondtuk ki. Elnevettük magunkat. Feloldódott a hangulat, így megöleltem . Végre. Szorosan a karjaimba tartottam. Nem akartam elengedni, de beszélnünk kellett.
Felmentünk hozzám.
- Jajj, Jess olyan ostoba voltam. Felfújtam egy kis dolgot ilyen óriásira. - kezdte és eleredt a könnye. Vigasztalóan átöleltem.
- Jól van ne sirj. Nekem nem kellett volna egy hónapot várnom. Biztam benned, csak nehéz volt. - vallottam be. -Nade mesélj, látom rajtad, hogy valami bánt miaz? - és mesélni kezdett. Mondta, hogy Daemonnel azt hiszi, hogy szakítottak. Állítása szerint volt egy pulcsi és kidobta mire Daemon észrevette. Lenának nem igazán voltak összeszedettek a mondatai. Sőt szerintem a gondolatai sem igazán voltak egyben. Szegény. Elmesélte, hogy járt Jacobnál, mire én ráztam a fejem. Szerintem nem volt jó ötlet. Tudom Jacob, hogy érez Lena iránt. És azt is tudtam, hogy nem lesz valami szép folytatása ennek az egésznek. De bármi történjék, én Lena mellett állok.

Lena szemszöge (A-n V. )

Nem is értem, hogy haragudhattam rá. Talán most ébredtem csak igazán rá, hogy mennyire jó barátnő. Végig csendben volt és meghallgatott .
- Lena, Daemon tuti, hogy tudja, ami Jacob és közted történt. - kezdte. - Szerintem Daemon már nem érez semmit irántad Lena. És ezen ne kapd most fel a vizet. Csak őszinte vagyok. - Nem kaptam fel. Sőt! Olyan szintû megkönnyebbülés ment át rajtam mint még soha.
- Egyvalamit biztosan tudunk. Jacob szerelmes beléd. - mondta, én meg szédülni kezdtem. Jacob. Szeret. Elmosolyodtam, aztán elkomorult a tekintetem.
- Lenne egy kérdésem - szólalt meg Jessica. Várakozóan néztem rá, mire folytatta. - Érzel bármit is Jacob iránt ?- nem tudtam. Tényleg nem. Azt hiszem igen. Viszont nem álltam készen arra, hogy ezt be is valljam, így csak ennyit mondtam: - Nem tudom. Azt hiszem nem.
- mindenesetre egyet tudtam. Át kell mennem Daemonhöz bocsánatot kérni.

Daemonék ajtaja előtt
- Lena? - szólalt meg Daemon.
- Igen. Én… igazából azért jöttem, hogy bocsánatot kérjek a délelőtti eset miatt. Ne haragudj rám, sajnálom, ostoba voltam. - meg se várta, hogy befejezzem, már húzott is be a nappaliba. Hozzámfordult, közelebb jött és megcsókolt.
- Érzel valamit ? Kérlek mondd meg! Jelent neked ez valamit ?- kérdezte a szemembe nézve.
- Nem. - mondtam tartva a szemkontaktust. Tudtam, hogy neki sem. Csakis ezért voltam, ilyen határozott.
- Akkor jó. - megfordult, lehajolt és kotorászott egy kicsit a fotelon. Aztán visszafordulva odaadta a pulcsim.
- Tartsd meg emlékbe. - megfogta kezem.- Szeretlek - mondta. Tudtam olyan ,,szeretlek " ez amilyet a barátok mondanak egymásnak. Jó volt ez így.
- ... és most mesélj mi a helyzet. - ezt imádtam Daemonben. Lényegretörő és jó barát.
- Ó semmi…csak…- és ezzel elmeséltem neki is az egész sztorit.
- Okké lenne egy kérdésem - mondta miután befejeztem. Jajj csak ezt ne. Azok a kérdések ! Miután ellenvetésemnek hangot os adtam, Daemon mit sem törődve vele, megkérdezte.
- Érzel valamit iránta?
- Nem………nem tudom………nem. Ajj Daemon most mit tegyek? - siránkoztam.
- Mindegyis egy a lényeg. Nektek beszélnetek kell egymással.
- Ha! Azt már nem! - tényleg nem.

8. Rész - Döbbenet!

Ki vagyok akadva. Igen. Én már nem értek semmit. Kiderült ,hogy vége köztük. Pedig én azt, hittem, hogy ők amolyan ,,álompár". Tévedtem. Bevallom egy részem örül. Tudom gonosz dolog de így látszik legalább, hogy Jessica sem tökéletes. Csak ezért örülök. Bizony. Semmi másért...
Viszont nekem még mindig a fejemben van, amit Daemon állított. ,,Ne törődj azzal, hogy miattad...". Miattam? Nem az lehetetlen. Persze könnyebb lenne rámkenni mi? Haha. Az egész gyomrom görcsben van. Jessica miért titkolózott előttem? Miért Jacobnak kellett elmondania? Ennek semmi értelme. Azóta sem szóltam egyikőjükhez sem. Tudom gyerekes dolog de ez van.
Jessica azóta is töri magát. Ha lehet ezt a szót használni rá. Megállás nélkül könyörög a bocsánatomért. Suliban nyaggat. A többiek is ferde és kíváncsi szemmel méregetnek minket, mivel eddig elválaszthatatlanok voltunk. Eddig. Nem hagy békén otthon hívogat. Persze mostanában nem megyünk fel egymáshoz. Jessica egyik nap szeretett volna feljönni hozzánk de elküldtem. Már-már egy kicsit megsajnáltam.
Egyik nap elkapott a kapunk előtt. Felsóhajtottam.
- Lena komolyan mondom nem értelek - dühös volt a hangja. Eddig mindig csak az izgatott vagy örömteli Jessicával találkoztam, de az utóbbi időben megváltozott. Vagycsak én nem figyeltem soha annyira rá.
- Miért nem beszélünk ? - hangját most a kétségbeesés váltotta fel.
Most nekem lett elegem. Megköszörültem a torkom és megszólaltam.
- Igaz, hogy miattam szakítottatok?- mondtam. Szerintem nem ezt akarta hallani, mert zavartan nézett rám. Komor tekintettel és összeszűkült szemmel méregetett.
- Nemcsak miattad. Egyébként is voltak viták közöttünk.
- Viták ? - nevettem fel - Közöttetek? Na ne nevettess. Daemon azt mondta, hogy miattam ...- Jessica a szavamba vágott :
- Daemon? Szóval ő mondott ilyet neked? Amúgy igenis voltak problémák köztünk Jacobbal.
- Jó lehet, de akkor hogy hogy békével és barátságban mentetek szét? Hiszen ez a legtöbb esetben lehetetlen. Ha ,,problémák" merülnek fel.
- Tudom jól Lena, hogy ezt neked nehéz elhinned de hidd el, hogy mi nem elfutottunk a probléma elől hanem megbeszéltük. - csattant fel.
- Szerinted én elfutok a problémák elől ?
- Tudod igen. Többnyire a te hibád.
- Tehát így állunk. Szerinted az én hibám mi? Jobban esik rámkenni, mintsem bevallani magadnak, hogy Nem vagy annyira tökéletes mint hiszed. - kiáltottam.
-Ó tényleg? Akár hiszed akár nem, nem vagyok eltelve magamtól.
- Tudod Jessica azt hittem, hogy ismerlek, de tévedtem. Azt, hittem, hogy barátok vagyunk.
- Igenis azok vagyunk. - felelte. - Ne csináld már Lena.
- Mit ? - kérdeztem, mintha nem tudnám.
- Hát ezt. - mutatott rám. - Ajj tudod mit? Elegem van. Viszlát. - azzal elment. Elege van? Viszlát ? Hova tűnt az a Jessica, aki sikítozott örömében mindig, és vásárolgatni vitt el meg bulikba ? Asszem a helyzetem egyre válságosabbá vált. Csakúgy, mint a Jessicával való barátságom...
később
Történt már olyan veletek, hogy nagyon magányosnak éreztétek magatokat és tudtátok csak az lehet a kiút ha fényt derítetek a titokra?
Mindegyis mert velem ez történt. Ahhoz a személyhez indultam épp, aki tud mindent, de meglepő módon eddig nagyon csendben volt. Nade most!
A legtöbb fiú csak kicsi ideig tud koncentrálni egy dologra aztán valami miatt megtörik az összpontosítása. De ō nem volt ilyen. Tudtam ő figyelni fog rám. Hogy hülye dolog? Lehet. Nem tudom. Tehát ideje kideríteni.
Ajtónyitáskor Jacob meglepett arcával találtam szemben magam. Már majdnem elmosolyodtam,mikor figyelmeztettem magam ,,hé te! Tudod miért vagy itt nem? Na nyomás deritsd ki amit akarsz " Megköszörültem a torkom.
- Hello Lena ! - előzött be. - De örülök, hogy látlak. - Ha! Addig örülj míg el nem kezdek beszélni. Na most.
- Mi járatban erre? - nézett rám. A fenébe te szerencsétlen, mondj már valamit. Szólalj meg! Haho !
- Öhm...beszélni szeretnék veled. - nem is értettem a habozásomat. Egek !
- Nem kell válaszolnod, tudom, hogy miattam szakítottatok ez már nem számít. Csak tudni szeretném ,hogy miért - hadartam el egy szuszra. Szóra nyitotta a száját de én beelőztem - Ne kezd te is, azzal, hogy ,,problémáitok" voltak . Ne higyjétek, hogy annyira hülye vagyok, hogy be is veszem.
- Nem gondolom, hogy hülye vagy. - mondta. Majd egyik kezével megsimította az arcom. Megrezzentem a bőröm felforrósodott az érintésétől.
A gondolataim összekuszálódtak.
Közelebb jött, én meg hátraléptem egyet mire megállt. Hál`istennek.
- Te nem vagy magadnál - vágtam az arcába. - Egészen biztos hogy kiborított a Jessicával való szakítás.
De ő nem foglalkozott az erőszakos hangnememmel és a félig meddig flegma stilusommal. Ő csak egyfolytában nézett, mintha valamilyen bájital hatása alatt állna. Egek! De nem úgy nézett ki mint valaki komplett idióta nem. Elragadoan nézett rám két nagy barna szemével. Én is csak nézni tudtam rá semmi mást. Egyszercsak,mint valami villámcsapás hirtelen úgy kaptuk el mindketten a fejünket. Mit mûvelünk?
Aztán mintha valami ellökött volna onnan, úgy szaladtam tova. Ha nem veszem rá magam erre valószínûleg még mindig ott állnék, mint valamilyen mozdulatlan szobor. ,,Ne felejtsd el neked hiszen van barátod"- emlékeztettem magam. De akkor ott ez jelentéktelennek tűnt. Különben is. Ha erre emlékeztetni kell, akkor itt már valami nagy probléma van.
Tudom hülyeség de annyira haragszom Daemonékre ,hogy mikor hazamentem kidobtam a szobám szemetesébe a tőle kapott pulóvert. Hogy tudjam, el ne felejtsem, hogy már benne sem bízhatok. Sajnos.

Daemon szemszöge
-Azt ugye tudod, hogy ezt nagyon elszúrtad ? - kérdeztem a velem szemben ülő Jacobtól.z Teljesen összezavartad. - világosítottam fel.
- Figyeli Ide!- pattant fel helyéről. - veled ellenben én nem félek az érzéseimtől. Nem szemezgetek vele, mint valami félhülye hogy aztán a karjaimba omoljon. Szeretném ha tisztába lenne az érzéseimmel. - Nyugodj le! - fogtam meg a vállánál fogva és leültettem.- Attól nem lesz tisztában vele, ha simogatod az arcát. -vágtam hozzá. - vagy odaállsz elé és konkrétan elmondod neki, hogy mit érzel, vagy nem ér semmit az egész. Így csak összezavarod .
- Még, hogy én zavarom össze ?- kiáltotta. - hiszen te vagy az, aki elhiteti vele, hogy a fiúja vagy miközben nem is vagy már szerelmes belé, nem érzel semmit iránta.
- Emellett nagyon is jó barátja vagyok-emeltem meg a hangom. - Márpedig most neki arra van szüksége. Olyasvalakire, aki támogatja.
- Há! Tudtommal Lena ugyanúgy haragszik rád, ahogy Jessicára vagy rám, vagy tán elfelejtetted?!- felállt és kiment a házból. ,,Na szép! Én is átjöttem,hogy ápoljam a lelkét miközben ilyeneket mondd! Sokat ért mondhatom."
később
Anyuval épp pakoltam össze apu bőröndjét, mivel elutazik pár hétre egy üzleti konferenciára, mikor egy gondolat ötlött a fejembe.
Így elmentem Lenáékhoz, mire anyukája nyitott ajtót, mondván, hogy a lánya mindjárt jön, addigis menjek fel Lena szobájába, mert lent kupi van. Tehát felmentem. Benyitottam stb. Természetesen üres volt a szoba én meg kihasználtam az alkalmat, hogy kicsit körbenézzek. Poszterek, TV, számítógép...egyéb...
Nézelődtem mire megakadt a pillantásom a szoba sarkán lévő kukán. Egy kapucni lógott ki a sok szemét közül. Az a pulóver volt ott, amit a múltkor ajándékoztam Lenának. Vajon miért dobta ki? Nem volt annyira piszkos de tiszta se... mindenesetre felkaptam.

Jacob szemszöge
Tudtam, hogy félig -meddig igazam van. Ezt még Daemon sem tagadhatta. Hiszen áltatja! Lehet, hogy a barátja sőt biztos de nem szereti.
Lena viszont igen. Akkor ott az ajtónk előtt mikor átjött és mikor néztük egymást éreztem szinte biztos voltam benne, hogy érez valamit irántam.
Mikor még szent volt a béke közte és Daemon között akkor úgy éreztem megszakadok így elmondtam Jessicának az igazat. Tudtam, már nem szerelem ami közöttünk van szimpla megszokás. Már 2éve. Amíg Jessicával voltam nem néztem más lányra soha.. Még Lenára sem vele is csak barátok voltunk aztán megérkezett drágalátos másodunokatesom Daemon és hozzátársult a jó öreg zöld szörnyeteg. A féltékenység.
Most azonban ha minden kötél szakad, tudtam, akkor is küzdeni fogok Lenáért. Mert Daemonnek abban viszont igaza van, hogy eddig tűlkön ültem, ahogy a nagyi mondaná. Nem tettem meg mindent annak érdekében (sőt eddig jóformán semmit nem tettem) ,hogy szeressen. Bár azt mondják ,,ha nem szeret az érzései nem fognak változni" - na majd meglátjuk. Most meglátjuk.

7. Rész - Titkok

Ebben a részben a történet elején jöjjön egy kis ízelítő Jacob szemszögéből.

Jacob szemszöge

Hazaérkeztem. Már alig vártam, hogy újra itthon legyek ,,kedvenc" unokatesómmal Daemonnel, Lenával és ugyebár Jessicával...
Ők a mindenem.
A bált kihagytam, de amúgy sem szeretem a nagy felhajtásokat. Jessica márcsak tudja. Ő ismer engem mindenki közül a legjobban.
- Én el szeretném neki mondani. Nem bírom tovább. - ébresztett fel Jessica a bambulásomból.
-Jessica az ég szerelmére ! Legalább még egy kicsit bird ki. - kértem.
- De mennyi idő kell még ?
- Csak egy kicsi. Miért olyan fontos elmondanod? - kérdeztem. Igazából tudtam. Jessica márcsak ilyen. Nehéz neki nem beszélnie.
- Miért olyan fontos titokban tartanunk? Lena ki lesz készülve.
- jogos volt. A kérdés is. Én se tudtam. Csak a megfelelő alkalomra vártam. Miért is? Ugyan mi baj származik belőle ha eláruljuk ? Már igyis késlekedtünk. Hát ez az. Pont ez a baj.

Lena szemszöge

Ááá! Igen. Ezt el sem hiszem.
Szóval. Ma átjött Daemon mondván, hogy meglepetése van számomra .
Elôször nem tudtam, hogy mi van aztán megjelent a szobám ajtajában kezében egy piros papírszatyorral.
- Szia - köszöntött egy csókkal. - Ez a tiéd. - nyújtotta át a csomagot.
- Az enyém ? - hitetlenkedve vettem át. Aztán belenéztem és kihúztam belőle egy...
- Ez egy kapucnis pulcsi. - mondtam csodálattal a hangomban. - Nagyon köszönöm. - ezzel a nyakába ugrottam és megöleltem. Már régóta vágytam egy ilyenre.
- Nincs mit - szorított magához.
- Minek köszönhetem?
- Nem minek hanem kinek. Természetesen nekem. - nevetett fel. Én csak a szemeimet forgattam. Aztán rám nézett és azt mondta : Meg, hogy vagy nekem. - vallotta be. Válaszul én csak megpusziltam és felnevettem.
Aztán én is ránéztem:
- Valami baj van?
- Nem, nincs. Miért ? - kérdezett vissza.
- Csak hirtelen olyan fura lettél.
Felnevetett.
- Ez nem vicces - löktem oldalba.
Daemonnek megkomolyodott az arca.
- Most mi bajod van?
Zavaromat felváltotta a düh.
- Nekem? Hiszen te titkolózol. - mondtam neki.
- Persze. Tudod mit? - meglepődtem a felindultságától. - Csak az ajándékodat hoztam át, de ha vallatni akarsz valakit, ne engem keress. - Ezután felállt az ágyamról és elment.
Meredtem bámultam az ajtóm. Átgondoltam az egészet és visszanyeltem a könnyeim. Tartottam magam, nem sírtam. Csak egyet tudtam ebből a helyzetből leszűrni. Mégpedig azt, hogy Daemon egészen biztosan titkol valamit, és hogy én ki fogom deríteni, hogy mit.
Tudtam egyedül nem menne ezért áthívtam Jessicát, hogy elmondjam neki, hogy mi történt és megkérni, hogy segítsen kibogózni, hogy mit rejteget Daemon.
- Honnan tudod, hogy tényleg rejteget valamit? - érdeklődött a barátnőm.
- Érzem, látszik rajta, meg mondtam már milyen furán viselkedett. - erősködtem.
- Attól még nem biztos, hogy titkol valamit nemigaz?
- De. Tudod mit inkább mesélj, milyen most, hogy hazajött...- a mondatomat Jessica telefonjának a csörgése szakította félbe.
- Bocsáss meg de most rohanok... - ölelt meg futólag. - anyunak kell otthon segítenem.
- De....
- Szia majd találkozunk. - azzal ő is csakúgy mint Daemon, lelépett. Remek.
Körülbelül két óra múlva, felhívtam Jessicát, hogy megérdeklődjem, volt e valami baj, hogy anyukája hívta, de csak kisipolt a telefon így letettem. Hihetetlen, elrohan, aztán meg nem lehet elérni.
Másnap suliba kellett mennem. Egyedül. Jessica később jött. Első óra után ért be mert fogorvoshoz kellett mennie.
Rám se nézve köszönt és ment volna be az osztályba mikor megfogtam a karját és visszahúztam.
- Jesszus Lena miaz ?- dörzsölgette a karját.
- Ez nagyon bunkó volt Jessica. - világosítottam fel. Jessica válaszul lehajtotta a fejét.
- Mi van veled? Miért viselkedsz így ? Rád sem ismerek. Azt hittem barátnők vagyunk...- mondtam.
- Azok is vagyunk...- mondta gyorsan.
- Figyelj Jessica ha nem mondod el, hogy mivan akkor nem tudok segíteni. Velem van a baj? Mit tettem ?- kezdtem kétségbeesni.
- Nem Lena te semmit nem tettél.
- Akkor? - néztem rá várakozóan.
- Semmi mindegy nem fontos...
- De igen az! - csattantam fel.
- Ez... nehéz Jacob nélkül nem megy majdha ő is itt lesz - azzal becsöngettek így Jessica megkönnyebbülten berohant az osztályba. Mindössze egy ,,sziá "-t dörmögött el az orra alatt.
Én meg ott elakadtam hogy Jacob. Jacob? Neki mi köze lehet mindehhez? Még azt sem tudtam, hogy mi az a minden. Jóformán semmit sem tudtam.
Még. De tudtam nemsoká választ kapok. Hogy jó vagy rossz lesz e rám nézve azt nem tudom.
másnap

Szombat édes szombat. A legjobb napok egyike.
A szokásos monoton tempómba haladtak a dolgok. Anyu elment mert dolgoznia kellett, de apu itthon volt és vele mesés az élet. Tudom. Én már csak ilyen apás lány vagyok. Nem tudom miért. Apukámat szeretem a legjobban a világon. Természetesen anyu mellett. Apu szórakoztató. Kiskoromban állandóan csiklandozott és sokat játszottunk. De már felnőttem ehhez most csak beszélgetünk meg tévét nézünk.
- Lenaa - kiáltott apu a konyhából.
- Miaz - kiáltottam vissza.
- Azt hiszem odaégettem a pizzát. - hát igen anyu nincs itthon mi vagyunk apuval a szakácsok. Nem mindig mennek valami jól a dolgok a konyhában ha mi ketten vagyunk csak ott.
- Megyek - szóltam, aztán már indultam is. - Jesszus apa. - a konyha mondanom se kell romokban állt, apu meg a sütő előtt állt egyik kezében a tűz forró pizza állt a másikban meg a szakácskesztyű. Na igen ezt fordítva kellett volna.
- Apu te nem a pizzát hanem a kezedet égeted oda ha nem engeded el azt - mutattam a pizzára. Azonnal intézkedtem. Apu szabad kezéről levettem a kesztyűt és a másik kezéből kivettem a pizzát. Így most a pizza a kesztyűs kezemben volt.
- Jajj hagyd nem is volt olyan forró. - legyintett így azzal a mozdulattal rácsapott a sütőre. Felkiáltott.
- Ahha nem is olyan forró mi? - gyorsan letettem a pizzát és segítettem apunak hideg vízzel lehűteni a kezét.
Mire végeztünk elnevettem magam.
- Jobban is vigyázhatnál.- mondtam.
- Te mondod ? Te sem vagy jobb. - ja tudok én is ilyen hülyeségeket csinálni.
Csengettek mire ajtót nyitottam. Jessica és Jacob állt ott, figyelmeztetve hogy van egy kis elintézetlen ügyünk.
- Jobb lenne itt kint - mondta Jacob elnézve a vállam felett.
- Rendben - mondtam és becsuktam magam mögött az ajtót. - Szóval mi az?
- Igazad volt Lena titkoltunk valamit és igazad volt megváltoztam, de hidd el nehéz volt...
- Az ég szerelmére Jessica nyögd ki mi a baj .
- ...ez nekem...- kezdtem ideges lenni. Láthatólag Jessica nem is figyel arra amit beszélek.
- ...és ... - folytatta de közbevágott Jacob mert ő is kezdett ideges lenni.
- Szakítottunk! - mondta ki. Ledöbbentem. A hír is megbotránkoztatott de főleg amiatt akadtam ki, hogy nem Jessica a legjobb barátnőm mondta el.
- Mikor - kérdeztem rekedt hanggal.
- Egy hónapja. - felelte Jacob.
- Egy hónapja ???- kiáltottam. - és eddig nem mondtátok el? - kínosan elnevettem magam. - Azért ennyire nem kell megbízni bennem. - Jessicára néztem. Csöndben állt lesütött szemmel.
- Te! - kiáltottam. - Miért nem mondtad el? - meg se várva a válaszát elrohantam. Kivételesen most én voltam az akinek joga volt ehhez. Éltem vele.
Az első utam Daemonhöz vezetett. Miután anyukája beengedett, rárontottam.
- Te mindvégig tudtad - mondtam köszönés helyett.
- Igen - vallotta be. A szédülés fogott el. Mit nem tudok még? Vajon?
- Miért ? - megköszörültem a torkomat. - Miért nem bízott meg egyikőtök sem bennem?
- Lena. Lena hallgass ide. Nem kell felkapnod a vizet...
- Nem ? Igazán ?
- Hallgass meg! - kiáltott most ő.
Elhallgattam .- Tudtuk, hogy ez lesz a reakciód.- nevetett fel. Én meg egyre dühösebb lettem. - De ha belegondolsz ez nem olyan nagy durranás. Szakítottak és ? Mit érdekel? Mindennapos dolog, legalább békével váltak el örülj neki, hogy barátok maradtak. Azért ez nem mindennapos.
Ne törődj azzal, hogy miattad azzal ne foglalkozz...- közbevágtam:
- Micsoda? Miattam ? De miért ?
Daemon elkerekedett szemmel nézett rám.
- Nem mondták el? - zavartan elfordult. - A francba! - tudtam, hogy ennél többet nem fog mondani így kiszaladtam magam mögött erôsen becsapva a szobája ajtaját.