9. Rész - Szakítás

Lena szemszöge ( A-n V. )

Ez tiszta katasztrófa. Nem értem magam sem, ami történt. A kábulatból, még alig ébredtem fel, mire hazaértem.
Anya boldog arcával találtam szembe magam.
- Kicsim, Daemon átjött hozzád, fent vár a szobában. - mondta.
Nem csoda, hogy a szobámba van inkább, mint itt lent. Totális felfordulás lepte el a konyhát.....
Várjunk csak! Daemon mit keres itt? ?
Jesszus már csak ő hiányzott. Ebben az állapotban nem nagyon szerettem volna vele beszélni.
De ahogy Shakespeare drámájában is olvasható - vagy, aki jobban szereti a színházat, annak hallható - ,,A kínok írja egy új fájdalom." . ( 1. felvonás, 2. szín )
Ó ha nem említettem volna nagy Shakespeare rajongó vagyok.
Mindenesetre mikor beléptem a szobába, Daemon az ágyamon ült. Köszöntem és próbáltam mosolyogni, de felhagytam vele, mert mikor felnézett, szemében semmilyen mosolyt, vidámságot nem tudtam felfedezni.
Viszont nekem is eltünt a pillanatnyi kedvem, amikor lenéztem az ölében pihentetett kezeire. Ám nem csak arra, ugyanis a kezében szorongatta azt a bizonyos pulcsit, amit én kidobtam.
Ledermedten néztem rá. Nem vagyok biztos benne, de mintha a szemeiből gúny tükröződött volna vissza.
- Miért dobtad ki? - mondta köszönés helyett.
- Nem tetszett. - rögtönöztem vállat rándítva.
- Lena nagyon rosszul hazudsz. Legalább velem legyél őszinte. - kérte. - Mikor megkaptad tôlem láttam mennyire odavagy érte.
- Azért ennyire ne szállj el magadtól - nevettem fel kinomban. - Különben is majdnemhogy te lennél az utolsó ember, akinek bármit is elárulnák. El akartam adni az E-bay-en. - most rajta volt a sor, hogy felnevessen.
- Akkor most mondd el miért - komolyodott meg. Hiába. Daemon sajnos ismer. És ez rossz. Így azt tettem, amit tennem kellett. Tudom, később ezt még meg fogom bánni.
- Azért, mert nem jelent már számomra semmit sem. - hajtottam le a fejem és figyeltem a reakcióját.
Daemon arckifejezése hirtelen csalódottá és komorrá vált, engem meg a bűntudat emésztett. Aztán megszólalt:
- Értem. Rendben, legyen. Akkor viszlát Lena. - a szavakat, lassan ütemesen mondta ki, ezzel érzékeltetve a súlyát.
Felnéztem, de addigra Daemonnek már csak a hűlt helyét láttam. A bűntudattól zokogva az ágyra borultam.
Később még mindig a szobámban, a bucira sírt fejemmel megpróbáltam higgadtan gondolkodni. Viszont akárhányszor eszembe jutott, hogy jóformán senkim sem maradt a baráti körömben, rámjött a düh, hogy mégis hogy lehettem ennyire ostoba, hiszen egy tényleg kicsi dologból mekkora balhé lett immár. Ráadásul az egész nagyjából miattam. Én hülye! Rájöttem, hogy senki más csakis én tehetek valamit a mostani állapotom érdekében. Először Jessicához szerettem volna menni, hiszen mégiscsak a legjobb barátnőm, akivel összevesztem. Erre a gondolatra megeredtek a könnycsatornáim is szépen.
Ő az egyetlen esélyem, hogy beszélni tudjak valakivel. Tudom most látszólag önzőségnek tűnik ez, de higgyétek el nincs benne több önzőség, mint amennyi ahhoz volt szükséges, hogy veszekedjek Daemonnel.
Már az utcájukban voltam, mikor valakinek nekiütköztem. Elmotyogtam egy ,,bocs"-ot és fel sem nézve továbbmentem.

Jessica szemszöge ( A-n V. )

Éppen csak, hogy kiértem az utcára, hirtelen nekemjött valaki. Egy bocsánatot motyogott és ment is tovább. Meglepődve láttam Lena távolodó alakját. Habozás nélkül gyorsan odarohantam hozzá és megfogtam a karját.
Meglepődött és zavart volt az arca. Látszott rajta, nemrég sirt.
- Ó , pont hozzád jöttem, Jess. - valami miatt bűntudata van, ez egész biztos. Máskülönben nem szólított volna Jessnek. Felébredt bennem a vágy, hogy megöleljem. Csak nem tudtam hányadán állunk.
- Igazán? Öhm....- itt elakadtam. Mégis mit lehetne az ilyen helyzetben mondani?
- Figyelj csak...- kezdte de én beelőztem.
- Ne haragudj. - ezt egyszerre mondtuk ki. Elnevettük magunkat. Feloldódott a hangulat, így megöleltem . Végre. Szorosan a karjaimba tartottam. Nem akartam elengedni, de beszélnünk kellett.
Felmentünk hozzám.
- Jajj, Jess olyan ostoba voltam. Felfújtam egy kis dolgot ilyen óriásira. - kezdte és eleredt a könnye. Vigasztalóan átöleltem.
- Jól van ne sirj. Nekem nem kellett volna egy hónapot várnom. Biztam benned, csak nehéz volt. - vallottam be. -Nade mesélj, látom rajtad, hogy valami bánt miaz? - és mesélni kezdett. Mondta, hogy Daemonnel azt hiszi, hogy szakítottak. Állítása szerint volt egy pulcsi és kidobta mire Daemon észrevette. Lenának nem igazán voltak összeszedettek a mondatai. Sőt szerintem a gondolatai sem igazán voltak egyben. Szegény. Elmesélte, hogy járt Jacobnál, mire én ráztam a fejem. Szerintem nem volt jó ötlet. Tudom Jacob, hogy érez Lena iránt. És azt is tudtam, hogy nem lesz valami szép folytatása ennek az egésznek. De bármi történjék, én Lena mellett állok.

Lena szemszöge (A-n V. )

Nem is értem, hogy haragudhattam rá. Talán most ébredtem csak igazán rá, hogy mennyire jó barátnő. Végig csendben volt és meghallgatott .
- Lena, Daemon tuti, hogy tudja, ami Jacob és közted történt. - kezdte. - Szerintem Daemon már nem érez semmit irántad Lena. És ezen ne kapd most fel a vizet. Csak őszinte vagyok. - Nem kaptam fel. Sőt! Olyan szintû megkönnyebbülés ment át rajtam mint még soha.
- Egyvalamit biztosan tudunk. Jacob szerelmes beléd. - mondta, én meg szédülni kezdtem. Jacob. Szeret. Elmosolyodtam, aztán elkomorult a tekintetem.
- Lenne egy kérdésem - szólalt meg Jessica. Várakozóan néztem rá, mire folytatta. - Érzel bármit is Jacob iránt ?- nem tudtam. Tényleg nem. Azt hiszem igen. Viszont nem álltam készen arra, hogy ezt be is valljam, így csak ennyit mondtam: - Nem tudom. Azt hiszem nem.
- mindenesetre egyet tudtam. Át kell mennem Daemonhöz bocsánatot kérni.

Daemonék ajtaja előtt
- Lena? - szólalt meg Daemon.
- Igen. Én… igazából azért jöttem, hogy bocsánatot kérjek a délelőtti eset miatt. Ne haragudj rám, sajnálom, ostoba voltam. - meg se várta, hogy befejezzem, már húzott is be a nappaliba. Hozzámfordult, közelebb jött és megcsókolt.
- Érzel valamit ? Kérlek mondd meg! Jelent neked ez valamit ?- kérdezte a szemembe nézve.
- Nem. - mondtam tartva a szemkontaktust. Tudtam, hogy neki sem. Csakis ezért voltam, ilyen határozott.
- Akkor jó. - megfordult, lehajolt és kotorászott egy kicsit a fotelon. Aztán visszafordulva odaadta a pulcsim.
- Tartsd meg emlékbe. - megfogta kezem.- Szeretlek - mondta. Tudtam olyan ,,szeretlek " ez amilyet a barátok mondanak egymásnak. Jó volt ez így.
- ... és most mesélj mi a helyzet. - ezt imádtam Daemonben. Lényegretörő és jó barát.
- Ó semmi…csak…- és ezzel elmeséltem neki is az egész sztorit.
- Okké lenne egy kérdésem - mondta miután befejeztem. Jajj csak ezt ne. Azok a kérdések ! Miután ellenvetésemnek hangot os adtam, Daemon mit sem törődve vele, megkérdezte.
- Érzel valamit iránta?
- Nem………nem tudom………nem. Ajj Daemon most mit tegyek? - siránkoztam.
- Mindegyis egy a lényeg. Nektek beszélnetek kell egymással.
- Ha! Azt már nem! - tényleg nem.