De én tényleg nem éreztem magam elég jól és nem volt kedvem egyáltalán ehhez. Pontosabban Daemon játékhoz, amiben az állt, hogy ,,várunk valakit" és, ehhez nekem egyáltalán nem volt kedvem. Ennyi. Szóval két dolgot tehettem összesen. 1. Nyíltan megkérdezem tőle, hogy mégis ki a francra várunk, és aztán vallatni fogom az ügyben is, hogy mit keres itt, mikor én éppen Rosszul vagyok. 2. Ügyesen kutatgatom a tekintetét és próbálok magam rájönni, ki jöhet. +1. Addig nézem teljesen zavarbaejtően és lépkedek hozzá, amíg elege nem lesz és maga elmondja. Jó tudom beleiktattam plusz egy pontot de anélkül nem az igazi nemigaz? Miközben gondolkodtam melyiket is válasszam és már majdnem odamentem, hogy a tőlem megszokott módon vallatóra fogjam és őszintén valószínűleg leégessem magam, ismétlem, ahogy szoktam (!), sajnálatomra megszólalt a csengő. "A várva (várt) váratlan vendég". Daemon felé csak egy gyilkos pillantást küldtem, hogy ezt még megbánja, aztán szaladtam is. Na jó tulajdonképpen nem kellett volna szaladnom, mert ott volt az ajtó tőlem két lépésre, de így legalább csak egy ugrással elintéztem az odaérkezést. Ajtót nyitottam és azzal a lendülettel vissza is csuktam. Dühösen Daemonra meredtem. - Ezt nem gondoltad komolyan ugye? - kérdeztem. - Hogy küldhetted ide? És mégis ha jön akkor te miért vagy itt? - Először is, nem én küldtem ide Jacobot. Másodszor, tudtam róla, hogy ide jön, és harmadszor pedig, nélkülem úgysem engedted volna be, élő példa, ahogy becsaptad előtte az ajtót. Tényleg akarod hagyni kint fagyoskodni? - Mert kiiratkozott a Cloud-ból és, mert számos esetben össze törte a szívem? Igen. Faggyon halálra. - Daemon felnevetett. Nagy kezeit, fekete farmeros térdére tette és előre dőlt, hogy megtámaszkodhasson. - Be fogod engedni. - jelentette ki. Felháborodott arrcal néztem rá. - És te mióta tudod ilyen jól a dolgaimat? Hogy mit teszek és mit nem? Ha pedig utasításnak szántad akkor szólok, hogy engem te csak Ne utasítgass! Világos? - vigyora még szélesebb lett. Felállt, közelebb jött és az arcomhoz hajolt. Leheletét a nyakamon is éreztem. Aztán a fülembe súgott. - Mint a nap. - megpuszilta az arcom. Jó erősen meglökött. - Na nyomás. Esküszöm Daemon még ilyenkor is meg szokott lepni. Bár tőle igazán nem meglepő, hogy könnyen meglep. Szerintem nem csak engem. Majd boldog lehet az a lány, aki megkapja. Remélem szeretni is fogja. Ha megbántja velem gyűlik meg a baja azok után, amit ketten átéltünk. Meg, hogy így törődik velem. Újból kinyitottam az ajtót, és kelletlenül biccentettem. Jacob láthatólag zavarba jött ettől nem tudta mit csináljon, de csak egy pillanatig. - Szia Lena. Bejöhetek? - beljebb engedtem. - Kérsz valamit enni , inni? - érdeklődtem közömbös hangon. - Köszi, egy pohár víz jól esne. - bólintott. Fiúk! Úgy döntöttem, mivel kettő is van, nemes hím mivoltú emberekből, ezért nem foglalkozok az előbbi kijelentéssel, hanem hoztam a konyhából kólát, (mostanában rendszeres kólaivó lettem) ásványvizet, és rágcsálnivalónak háztartási kekszet vittem ki a nappaliba. A fiúk rögtön neki is kezdtek. Bár Jacob vonakodott, de rárivalltam. Komolyan, mintha valami kellemes, közös teadélutánt tartanánk de nem? Egy kis kekszet esetleg a fájó fogakra? Roppant nyomban kipotyognak tőle a rossz fogak. Szemeket becsukni, mély levegőt tessék venni. Röhejes. - Jacob mondd csak, - kezdtem negédes mosollyal, mire a fiúk rámnéztek. Én most csak az alanyomra néztem. - tulajdonképpen miért vagy itt? - Én... - kezdte, de Daemon félbeszakította. - Na jó - nevetett fel. - Tényleg én hívtam. - A győztesek mosolyával ajándékoztam meg. - Mi célból? - próbáltam higgadt maradni. Már fájt a szám a sok mosolygástól. - Nem bírtam elviselni, hogy ti ketten marakodtok. Tudom szar időszakon mentetek át mindketten, de megbékélhetnétek attól még egymással. - jelentőségteljes pillantásal jutalmazott meg mind a kettőnket. Jó tudom hülyeség és tuti azért van ez, mert még nem hevertem ki Jacobot, de elképzeltem, mi lenne ha most azonnal megcsókolna. Itt ebben a percben. Hibbant vagyok? Á dehogy. De szeretek hibbant lenni. Valamiben nekem is jónak kell lennem nem? Ahogy Andrew mondta, ki is tűnök ezzel. De az legalább vigasztal, hogy Jacob javíthatatlanul hibbant még nálam jobban is ezerrel. Ezen a gondolaton mosolyognom kell. Már éppen szóra nyitnám a szám, újra csengetnek. Kérdőn Daemon felé fordulok, hogy kit várunk még mire megrázza a fejét. Nem tudja. Olyan teadélután feelingem van. Nektek nem? Meglepetésemre Jessica áll az ajtóban, mögötte pedig Andrewt fedezem fel. Értetlenül felvonom a szemöldökömet. Aztán elnevetem magam ezen a képtelenségen. Most akkor tényleg mind össze fogunk gyűlni? Újdonsült vendégeim értetlen fejet vágnak ehhez. Szegények nem értik min nevetek. - Mi bajod Lena? - érdeklődik aggódva Jessica. - Ittál, vagy mi?- Ezen a képtelenségen mégjobban nevetnem kell így feltartott mutatóujjal időt kérek. Jessicából is hirtelen kirobban a nevetés. Szerintem rajtam nevet. Vagy, amit a bátyja öt másodperce súgott bele a fülébe épp előttem. Bár az egyik nem zárja ki a másikat. - Hé... Társ... Társaságban nem illik súgdolólzni. - intem őket be, mire abba bírom hagyni a hahotázást. Mindketten, pardon úgyertem mind a négyen meglepődnek a másik láttán. Pontosítok nem mindenki. Andrew halál nyugodtnak látszik, Daemon viszont a szokásos lazaságától eltérően valamiért feszültnek tűnik. Pedig az előbb mennyire Segítőkész akart lenni nemde? Lehervadt a mosolyom. Sokan vagyunk. Tehetetlenek. Ez igen. Jessica felé fordultam. - Hali mizujs? Miért jöttetek? - Csak meg akartuk nézni, hogy vagy, de nem gondoltuk, hogy vannak vendégeid, akkor mi már nem is zavarunk. - nem engedtem. Megfogtam a karját. - Ebédidőben nem illik lelépni. - förmedtem rá kedvesen. - Egyáltalán nem zavartok. Andrew elvitte a cica a nyelved? Szólalj már meg, fiúk nem értem miért vágtok ilyen savanyú arcot. - szó szerint mindenki csendben van. Daemon töri meg a csendet. - Hát ti? - hangjában nemtetszést fedezek fel. Jessicáékhoz beszél. - Látjátok Lena jól van. Miért jöttetek? Jessica nahát! Új a felsőd? - megtorpantam. "Új a felsőd"? Ilyet Daemon nem kérdez. Eldöntöttem, csökkentek a feszült helyzeten. - Tényleg dejo! - odamentem Jessicához és megöleltem. Viszonozta, majd Jacob hangját hallottam meg magam mögül. - Na nekem mennem kell. - megfordultam. Szembenéztem vele. Nem tudtam mit mondani. - Lena! - Igen? - érdeklődtem, mire körbenézett a szobába. Megrázta a fejét, s beletúrt a hajába. - Majd beszélünk... Szia - puszit adott az arcomra, majd ment volna. - Semmit nem akartál mondani? - kérdeztem. Rámnézett. - Nem. Na szia. - kiment. Jessica felkiáltott. - Naaaaa!..... Mozizzunk! - belémkarolt, mire a fiúk felnevettek, majd összenéztek. - Nincs esélyetek ellenünk! - kiáltottuk. Bementünk a szobába és kutakodni kezdtünk mit nézzünk. Andrew a romantika polcomra nézett - mivel nálam kategorizálva vannak a filmek annyi van- és felhúzta a szemöldökét. - Szereted a romantikát? - Haver melyik csaj ne szeretné a romantikát? - világosította fel Daemon. Andrew egy "bocs, hogy megkérdeztem látom hiba volt" pillantással jutalmazta meg, majd kutatott tovább. Végül egy amerikai vígjátékot választottunk, amelyik kivételesen, hosszú vita után, mindenkinek megfelelt. (...) Filmnézés közben popcornt ettünk, amit anyu fűszerespolcán találtam. Milyen kincsekre lelhet manapság az ember nemde? Egy fotelben helyezkedtünk el mind a négyen. Jessica akart a szélén ülni, így én kerültem Daemon mellé, s Andrew is a szélén ült. Jessica elég sokszor nyúlt át Andrewhoz, hogy chipset kérjen, amit szintén hoztunk be és az ő ölébe volt. Eléggé zavart, hogy ezért folyamatosan le kellett állítani a lejátszót, mert a barátnőm nem akart semmiről lemaradni, de nem szóltam semmit. Daemon, viszont szóvá tette. - Nem maradnál nyugton? Valaki szeretne filmet nézni. Ha nem bírsz magaddal, ülj át a bátyjád mellé, de ne nyújtózkodj itt előttem. - Megőrültél? Ez a legjobb hely át nem ülök. - makacskodott. - Andrew nem ülnél át ide? - Andrew húgára nézett, összehúzott szemmel, majd barátnőm kezébe nyomta a zacskót. Felnevettem. - De Andrew légyszi. - bociszemeket meresztett Jessica. - A beteg maszkáljon? Egyedül is tudsz enni nem? - sóhajtott, majd húgára nézve nyögve felállt. Jessica csatát nyerve megpuszilta. Daemonnal arrébb mentünk. Andrew beült kettőnk közé. Daemonra néztem, aki csak előre nézett a filmre amit immár elindított. A vállára hajtottam a fejem, mire átkarolt. Így meredtünk tovább a képernyőre. Időközben elaludhattam (jól odafigyeltem... No comment.), mert egyszercsak hangokat hallottam meg. - Csak megkértelek, hogy ülj oda, mit kapod fel a vizet?- szólalt meg Jessica. - Csak... Elegem van, hogy állandóan intézkedni akarsz. - suttogás. Valamelyik fiú, nem tudtam kivenni. - S most pontosan mit is intézkedek? - Hidd el Jessica nem lesz ez így jó. Sose fogom szeretni. - ez Daemon. Andrew huginak szólítja Jessicát. Kit nem fog szeretni? - Ha eddig nem szerettem, azután sem fogom. - De kit? - De... - Nincs semmi de. - Lena megérdemli, hogy szeressék. - Sajnálom, de nem én vagyok az embered, és Most fejezd be, hogy a barátnőcskéddel próbálsz összehozni Megint. - kihangsúlyozta az egyes szavakat. Szorosan csukva tartottam a szemem, bár már könnyeztem. Megint? Akkor ez biztos Daemon. Nem hittem volna, hogy ilyen. Léptek. Daemon kimegy a szobából. Jessica utánamegy. Nem gondolkodok. Szóval ezért akart kibékíteni Jacobbal. Hátha összejövök vele és eltűnök az útjából. Nem zavarom többé. De... Jessica miért akar összehozni vele? Hacsak nem... Ha már az elején is ő avatkozott bele. Ezekszerint az egész Daemonnal töltött idő kamu volt. Akkor...... Nem, nem, nem, nem, nem, nem. Nem!!!! Felugrottam a fotelból, s körülnéztem. A szoba üres volt. Elmentek. A falhoz léptem és egy jó nagyot belerúgtam. A fájdalommal mitsem törődve kimentem a nappalin át az utcára, magam mögött az ajtót erősen becsapva.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése