7. Rész - Titkok

Ebben a részben a történet elején jöjjön egy kis ízelítő Jacob szemszögéből.

Jacob szemszöge

Hazaérkeztem. Már alig vártam, hogy újra itthon legyek ,,kedvenc" unokatesómmal Daemonnel, Lenával és ugyebár Jessicával...
Ők a mindenem.
A bált kihagytam, de amúgy sem szeretem a nagy felhajtásokat. Jessica márcsak tudja. Ő ismer engem mindenki közül a legjobban.
- Én el szeretném neki mondani. Nem bírom tovább. - ébresztett fel Jessica a bambulásomból.
-Jessica az ég szerelmére ! Legalább még egy kicsit bird ki. - kértem.
- De mennyi idő kell még ?
- Csak egy kicsi. Miért olyan fontos elmondanod? - kérdeztem. Igazából tudtam. Jessica márcsak ilyen. Nehéz neki nem beszélnie.
- Miért olyan fontos titokban tartanunk? Lena ki lesz készülve.
- jogos volt. A kérdés is. Én se tudtam. Csak a megfelelő alkalomra vártam. Miért is? Ugyan mi baj származik belőle ha eláruljuk ? Már igyis késlekedtünk. Hát ez az. Pont ez a baj.

Lena szemszöge

Ááá! Igen. Ezt el sem hiszem.
Szóval. Ma átjött Daemon mondván, hogy meglepetése van számomra .
Elôször nem tudtam, hogy mi van aztán megjelent a szobám ajtajában kezében egy piros papírszatyorral.
- Szia - köszöntött egy csókkal. - Ez a tiéd. - nyújtotta át a csomagot.
- Az enyém ? - hitetlenkedve vettem át. Aztán belenéztem és kihúztam belőle egy...
- Ez egy kapucnis pulcsi. - mondtam csodálattal a hangomban. - Nagyon köszönöm. - ezzel a nyakába ugrottam és megöleltem. Már régóta vágytam egy ilyenre.
- Nincs mit - szorított magához.
- Minek köszönhetem?
- Nem minek hanem kinek. Természetesen nekem. - nevetett fel. Én csak a szemeimet forgattam. Aztán rám nézett és azt mondta : Meg, hogy vagy nekem. - vallotta be. Válaszul én csak megpusziltam és felnevettem.
Aztán én is ránéztem:
- Valami baj van?
- Nem, nincs. Miért ? - kérdezett vissza.
- Csak hirtelen olyan fura lettél.
Felnevetett.
- Ez nem vicces - löktem oldalba.
Daemonnek megkomolyodott az arca.
- Most mi bajod van?
Zavaromat felváltotta a düh.
- Nekem? Hiszen te titkolózol. - mondtam neki.
- Persze. Tudod mit? - meglepődtem a felindultságától. - Csak az ajándékodat hoztam át, de ha vallatni akarsz valakit, ne engem keress. - Ezután felállt az ágyamról és elment.
Meredtem bámultam az ajtóm. Átgondoltam az egészet és visszanyeltem a könnyeim. Tartottam magam, nem sírtam. Csak egyet tudtam ebből a helyzetből leszűrni. Mégpedig azt, hogy Daemon egészen biztosan titkol valamit, és hogy én ki fogom deríteni, hogy mit.
Tudtam egyedül nem menne ezért áthívtam Jessicát, hogy elmondjam neki, hogy mi történt és megkérni, hogy segítsen kibogózni, hogy mit rejteget Daemon.
- Honnan tudod, hogy tényleg rejteget valamit? - érdeklődött a barátnőm.
- Érzem, látszik rajta, meg mondtam már milyen furán viselkedett. - erősködtem.
- Attól még nem biztos, hogy titkol valamit nemigaz?
- De. Tudod mit inkább mesélj, milyen most, hogy hazajött...- a mondatomat Jessica telefonjának a csörgése szakította félbe.
- Bocsáss meg de most rohanok... - ölelt meg futólag. - anyunak kell otthon segítenem.
- De....
- Szia majd találkozunk. - azzal ő is csakúgy mint Daemon, lelépett. Remek.
Körülbelül két óra múlva, felhívtam Jessicát, hogy megérdeklődjem, volt e valami baj, hogy anyukája hívta, de csak kisipolt a telefon így letettem. Hihetetlen, elrohan, aztán meg nem lehet elérni.
Másnap suliba kellett mennem. Egyedül. Jessica később jött. Első óra után ért be mert fogorvoshoz kellett mennie.
Rám se nézve köszönt és ment volna be az osztályba mikor megfogtam a karját és visszahúztam.
- Jesszus Lena miaz ?- dörzsölgette a karját.
- Ez nagyon bunkó volt Jessica. - világosítottam fel. Jessica válaszul lehajtotta a fejét.
- Mi van veled? Miért viselkedsz így ? Rád sem ismerek. Azt hittem barátnők vagyunk...- mondtam.
- Azok is vagyunk...- mondta gyorsan.
- Figyelj Jessica ha nem mondod el, hogy mivan akkor nem tudok segíteni. Velem van a baj? Mit tettem ?- kezdtem kétségbeesni.
- Nem Lena te semmit nem tettél.
- Akkor? - néztem rá várakozóan.
- Semmi mindegy nem fontos...
- De igen az! - csattantam fel.
- Ez... nehéz Jacob nélkül nem megy majdha ő is itt lesz - azzal becsöngettek így Jessica megkönnyebbülten berohant az osztályba. Mindössze egy ,,sziá "-t dörmögött el az orra alatt.
Én meg ott elakadtam hogy Jacob. Jacob? Neki mi köze lehet mindehhez? Még azt sem tudtam, hogy mi az a minden. Jóformán semmit sem tudtam.
Még. De tudtam nemsoká választ kapok. Hogy jó vagy rossz lesz e rám nézve azt nem tudom.
másnap

Szombat édes szombat. A legjobb napok egyike.
A szokásos monoton tempómba haladtak a dolgok. Anyu elment mert dolgoznia kellett, de apu itthon volt és vele mesés az élet. Tudom. Én már csak ilyen apás lány vagyok. Nem tudom miért. Apukámat szeretem a legjobban a világon. Természetesen anyu mellett. Apu szórakoztató. Kiskoromban állandóan csiklandozott és sokat játszottunk. De már felnőttem ehhez most csak beszélgetünk meg tévét nézünk.
- Lenaa - kiáltott apu a konyhából.
- Miaz - kiáltottam vissza.
- Azt hiszem odaégettem a pizzát. - hát igen anyu nincs itthon mi vagyunk apuval a szakácsok. Nem mindig mennek valami jól a dolgok a konyhában ha mi ketten vagyunk csak ott.
- Megyek - szóltam, aztán már indultam is. - Jesszus apa. - a konyha mondanom se kell romokban állt, apu meg a sütő előtt állt egyik kezében a tűz forró pizza állt a másikban meg a szakácskesztyű. Na igen ezt fordítva kellett volna.
- Apu te nem a pizzát hanem a kezedet égeted oda ha nem engeded el azt - mutattam a pizzára. Azonnal intézkedtem. Apu szabad kezéről levettem a kesztyűt és a másik kezéből kivettem a pizzát. Így most a pizza a kesztyűs kezemben volt.
- Jajj hagyd nem is volt olyan forró. - legyintett így azzal a mozdulattal rácsapott a sütőre. Felkiáltott.
- Ahha nem is olyan forró mi? - gyorsan letettem a pizzát és segítettem apunak hideg vízzel lehűteni a kezét.
Mire végeztünk elnevettem magam.
- Jobban is vigyázhatnál.- mondtam.
- Te mondod ? Te sem vagy jobb. - ja tudok én is ilyen hülyeségeket csinálni.
Csengettek mire ajtót nyitottam. Jessica és Jacob állt ott, figyelmeztetve hogy van egy kis elintézetlen ügyünk.
- Jobb lenne itt kint - mondta Jacob elnézve a vállam felett.
- Rendben - mondtam és becsuktam magam mögött az ajtót. - Szóval mi az?
- Igazad volt Lena titkoltunk valamit és igazad volt megváltoztam, de hidd el nehéz volt...
- Az ég szerelmére Jessica nyögd ki mi a baj .
- ...ez nekem...- kezdtem ideges lenni. Láthatólag Jessica nem is figyel arra amit beszélek.
- ...és ... - folytatta de közbevágott Jacob mert ő is kezdett ideges lenni.
- Szakítottunk! - mondta ki. Ledöbbentem. A hír is megbotránkoztatott de főleg amiatt akadtam ki, hogy nem Jessica a legjobb barátnőm mondta el.
- Mikor - kérdeztem rekedt hanggal.
- Egy hónapja. - felelte Jacob.
- Egy hónapja ???- kiáltottam. - és eddig nem mondtátok el? - kínosan elnevettem magam. - Azért ennyire nem kell megbízni bennem. - Jessicára néztem. Csöndben állt lesütött szemmel.
- Te! - kiáltottam. - Miért nem mondtad el? - meg se várva a válaszát elrohantam. Kivételesen most én voltam az akinek joga volt ehhez. Éltem vele.
Az első utam Daemonhöz vezetett. Miután anyukája beengedett, rárontottam.
- Te mindvégig tudtad - mondtam köszönés helyett.
- Igen - vallotta be. A szédülés fogott el. Mit nem tudok még? Vajon?
- Miért ? - megköszörültem a torkomat. - Miért nem bízott meg egyikőtök sem bennem?
- Lena. Lena hallgass ide. Nem kell felkapnod a vizet...
- Nem ? Igazán ?
- Hallgass meg! - kiáltott most ő.
Elhallgattam .- Tudtuk, hogy ez lesz a reakciód.- nevetett fel. Én meg egyre dühösebb lettem. - De ha belegondolsz ez nem olyan nagy durranás. Szakítottak és ? Mit érdekel? Mindennapos dolog, legalább békével váltak el örülj neki, hogy barátok maradtak. Azért ez nem mindennapos.
Ne törődj azzal, hogy miattad azzal ne foglalkozz...- közbevágtam:
- Micsoda? Miattam ? De miért ?
Daemon elkerekedett szemmel nézett rám.
- Nem mondták el? - zavartan elfordult. - A francba! - tudtam, hogy ennél többet nem fog mondani így kiszaladtam magam mögött erôsen becsapva a szobája ajtaját.