17. Rész - Szembesítés

Utálom Daemont. Már megint laza, és én megint nemtudtam haragudni rá. Pedig kerülöm. De ő mindig ott van mellettem. A tékába tegnap,  olyan természetességgel beszélt - létszámítva a mogorva tekintetét, amivel Andrewt jutalmazta -, hogy teljesen megfelejtkeztem róla.

De elhatároztam, hogy ma ha bejön, tudomást sem fogok róla venni.
Mire beértem a melóhelyemre (még mindig fura volt, hogy lett munkám), a felhőn viharfelhők kezdtek gyülekezni, azt a benyomást keltve, hogy pillanatokon belül elázhatok.
Hát majdnem sikerült, de szerencsére szárazon értem be a tékába. Andrew frissen vasalt ingjében és tengerészkék nadrágjában már a kietlen üzlet, pultja mögött ücsörgött. Valami eszméletlenül béna vígjáték társaságában.
Annyira belemerült, hogy csak arra figyelt fel, ahogy a táskámat lecsapom - szándékosan - mellé.
Felhúzta a szemöldökét.
- Szia - köszörülte meg a torkát, majd bizonytalanul kinézett. - Odakint nem esik? - ezt úgy mondta, mintha idebent esne. Gúnyosan ránéztem, mire visszafordult.
- De. Esik. Csak én tudod már előtte beértem és itt vagyok egy ideje. Szóval heló. - láthatólag megfontolta mit mondjon, de végül, úgy dönthetett. figyelmen kívül hagyja szarkazmusomat, mert ezt mondta:
- Ma még nem volt senki. - szólt. Na mintha meglepett volna.
- Azt mindjárt gondoltam. Nem kapcsolnád ki? - böktem a tévészerűség felé.
Válasza meglepett.
- Nem. - ezen máskor felhúztam volna magam, de ma valószínűleg az idő is befolyásolt, mert csak legyintettem.
- Nekem tök mindegy. - azzal bekászálódtam a helyemre és, csakhogy ne kelljen azt a borzalmas filmet bámulnom, elkezdtem a pénztárgéppel szemezgetni.
Egy idő után meguntam és elindultam a filmekkel téli polcok felé.
Hirtelen megfordultam, mert úgy éreztem, hogy Andrew néz. Megérzésem beigazolódott. Ráadásul vigyorgott.
- Mit vigyorogsz? - förmedtem rá.
- Nem tudsz egyhelybe maradni igaz? - mostmar nevetett. - Fogadjunk, hogy nem bírnál ki egy órát,  hogy mélyebb levegőt ne vegyél vagy unalmadat ne jelezd valahogyan. - Erre összehúztam a szemem.
- Látom nemcsak én unatkozok.
- Komolyan beszélek. - előrenyújtotta a kezét. Félrelöktem. -  Tudtam, hogy nem lennél...... - félbeszakítottam.
- Mit nyerek ha kibírom? - vettem egy mélyebb levegőt. Ő megint elnevette magát.
- Azt hiszem emiatt nem kell izgulnunk. Mikor nyerek, akkor azonban lehet három kívánságom tőled. - felfigyeltem, hogy a "ha" helyett "mikor" - t használt. Ennyire biztos volt benne, hogy nyer. Nem jó jel. De nem hagyom magam, határoztam el.
- Éspedig? - kérdeztem.
- Ezt majd hagy döntsem el én a játszma végén.
- S mi lesz ha én nyerek?
- Ugyanmár....
- Akkor nekem is lehet három kívánságom. - nyújtottam felé a kezem. Elfogadta.
- Rendben.

Elindultunk a pult felé. Észre sem vettem, hogy idáig visszatartottam a lélegzetemet, s sóhajtanom kellett, viszont akkor vesztek. Vékony hangon megszólaltam.
- Andrew. - visszafordult.
- Miaz?
- Előtte hagy vegyek egy nagy levegőt légyszi. - elnevette magát. Valószínűleg láthatta a kékülő fejem.
- Vegyél  Lina, vegyél. -  megkönnyebbülten sóhajtottam egy mélyet, felkészülve a győzelemre. Léptem egyet, aztán megrorpantam. Lina?
- Már bocs de a nevem Lena. Mintha nem tudnád.
- A Linát könnyebb kimondani. - a szemembe nézett - Lina. Amúgy is nem mindegy, hogy Lina, vagy Lena? Olyan egyforma mindkettő.
- Dehogy egyforma. Engem Lenaként kereszteltek nempedig Linaként, világos?
- Azt hagy döntsem el én. Ha nyersz ez lehet az egyik kívánságod.
- Ó, szóval szerinted már van esélyem a nyerésre? - csodálkoztam. Megfogtam. Legalábbis azt hittem.
- Én ilyet nemmondtam - kis szünetet tartott majd megfordult és a válla fölött eleresztette: -  Lina.
- Na start! - szólt mikor leültem mellé. -  Ez élvezetes lesz.
- Azt te csak hiszed -  már épp felnyögtem volna, de rájöttem az is számít.

Negyed óra múlva világossá vált számomra, mit kellett volna tennem a nyereségem érdekében. Leváltani a filmet. Ugyanis még mindig az ment, amit berakott legelőször. Igen halálra untam magam, de próbáltam legalább annyira belemélyedni a sztoriba, mint ahogy azt Andrew is tette. Néha néha felém pillantott,  de nem foglalkozott különösebben velem. Azt tudtam, hogy észrevenné, ha jelét adnám unalmamnak, így meg sem próbálkoztam kisebb dolgokkal. Köhögni sem mertem pedig, már nagyon kellett.
Ehhez az sem segített hozzá, hogy prüszkölnöm is kellett, amit még szabad is lett volna, de elnyomtam és néha megugraltama széken ettől, mire Andrew vigyorogva felémfordult. Feltartottam a hüvelykujjam jelezve, hogy kibirom, ne örüljön és ráadásként mosolyogni próbáltam.
Körülbelül két ásítást nyomtam el,  ami bosszúból most emésztett.
Nemtudom mikor telt le az egy óra, de mikor kikapcsolta Andrew a tévét, akkorát ásítottam, hogy a számba belefért volna, akár egy labda is.
Fogadópartnerem csak állt előttem és vigyorogva figyelte magánprodukciómat. Mikor végeztem megszólalt.
- Másfél órát is kibírtál.... Csak egyszer bóbiskoltál el. - elbóbiskoltam volna? Észre sem vettem. Akkor nyert? Várjunk csak mivan?
- Másfél órát? - pattantam fel, teljesen felrázva.
- Igen, kicsit hosszabb volt a film, de nyertem szóval...
- Ohohohoho-ohohohoho. Álljunk meg egy szóra. Nem nyertél. Érvénytelen ha nem tartod be a szabályt. Jelenesetben az egy órát.
- Már megbocsáss, de az órára te is nyugodtan figyelhettél volna. A nyereségem nincs eltörölve. Majd értesítelek, ha megvan az első kívánságom. -  elkezdett készülődni.
- Te mégis hova mész? - álltam ott totál kómásan.
- Haza, hiszen vége van a műszaknak. Te is készülődhetnél, mert nálam vannak a kulcsok. - nem kellett több, bár totál elkeseredve a vesztésem miatt, de összecuccoltam.
Kimenünk, majd én sokkal hátrébb mentem, hogy Andrew bezárhasson. Nem rá vártam, hanem Jessicára, csakhogy sehol nem láttam.

Mikor Andrew végzett, nem csodálkozott, hogy még mindig ott vagyok, hanem meglepő fordulattal, lendült a keze és már röpítette felém a kulcsokat.
Jó reflexeimnek köszönhetően azonnal elkaptam, csakhogy mivel ezzel együtt figyelmetlen is vagyok, hátraléptem, megbotlottam a járdaszegélyben és elestem.
Feljajdultam, mire Andrew odasietett hozzám, és kezetnyújtott.
- Nehogy megsérülj itt nekem -  mielőtt azonban komolyan vehettem volna aggodalmát, hozzátette: -  Hát hogyan fogom, elhasználni a kívánságaimat?
- Nevetve megfogtam a kezét, mire valami átfutott az arcán, s felsegített. De lehet, hogy képzelődtem.
Leporoltam a ruhámat, majd megpödülve Jessicával találtam szembe magam.
Biztos voltam benne, hogy tanúja volt az előbbi jelenetnek. Na és? Csak elestem, mármint ugyanolyan béna voltam, mint mindig.
Jessica nevetett.
- Jolvan Lena... Nem csalódtam.
Hazamenet eszembe jutott, hogy ma nem is láttam Daemont.


Ma már mennem kellett suliba is. Mostantól délutáni műszakban dolgoztam csakúgy, mint Andrew. De ő nem ugyanabba a suliba járt,  mint én.
Néha néha eszembe jutott Jacob, de ilyenkor jött a világ legjobb figyelemelterelő barátnőm, Jessica. Hihetetlen volt, hogy rá mindig számíthattam.
Jövőhéten lesz a Cloud Nap, ami annyit tesz, hogy valószínűleg az ünnepség miatt,  szabadságot fogok kivenni. De lehet,  hogy nem is megyek. Egy buliba, ami jóformán bál? Annyi lehetőségem lehetett volna Jacobbal...... Ajj gyorsan meg kell keresnem Jessicát.

A sulit túlélve - szerencsére vagy nem... - dolgozni mentem. Ezúttal én nyitottam, és ezt a zsebemben lapuló kulcscsomó is megerősítette. Azt nem tudtam, hogy fogunk kinyitni, ha nyolc vagy annál több óránk lesz, véletlenül egybe talán?
Elhúztam a fémes rácsot, kizártam az ajtót, majd a pult mögé lepakoltam.
Kezdődhetett a nap ezen része.
A tegnapi semmi forgalomhoz képest a mait nevezhetjük csúcsforgalomnak.
Sorba igazítottam útba az embereket, eleinte egyedül, mire betoppant Andrew csekély félóra késéssel. Tudtommal ma nem volt neki nyolc órája.
- Téged is látni? - kérdezte köszönés helyett, ahogy tegnap ő. Andrew sem fáradt a köszönéssel.
- Ja gond volt a kocsival.
- Nem is tudtam, hogy kocsival jársz ide - próbáltam kipillantani a sok vendég mögött.
- Hát ma kaptam egyet - felnevettem.
- És máris baj van vele?
- Úgy néz ki. -  felsóhajtott. -  Olcsó vacak.
Eszembe jutott valami.
- Na mi az első kívánságod?
-Mi? - kérdezett vissza. -  Jaaa. Hát Lina tudod, azt én döntöm el mikor kérem az elsőt. Türelem. -  Minden voltam csak türelmes nem. Már épp szóra nyitottam, volna a szám, de ekkor megérkezett Daemom.
Becsuktam a szám és ezentúl senkiről nem vettem tudomást. Elfogott a végtelen elkeseredettség. Elvonultam a pulttól és Andrewnak leesett, hogy most nem akaródzik nekem Daemonnal beszélnem. Odasétált elé és megszólalt:
- Miben segíthetek? - ha nem lettem volna a sírás szélén, akkor bizonyára felnevetek, azon mennyire figyelmen kívül hagyja a tényt, hogy Daemon hozzám jött. Úgy csinál, mint minden más vendég esetében.
- Lenához jöttem. Csak beköszönök és már ittsem vagyok. - hallottam Daemon hangját, de nem néztem rá. Úgy meredtem az előttem heverő teáscsészére, mintha valami varázslat alatt állnék. Éreztem, hogy néz és kénytelen voltam felnézni. Elkaptam a fejem, mihelyt a szemembe próbált belenézni és elmentem mellette. Pechemre karonragadott. Nem tudtam kiszabadulni.
- Már korábban is észrevettem, de Lena mi bajod van? -  Andrew próbált közbeszólni.
- Szerintem nem szeretne most veled beszélgetni...
- Te maradj ki ebből - szólt rá Daemon. Visszafordult hozzám. - Mi  miatt vagy ilyen letört? Miattam? Mit tettem? Válaszoljál már, az isten szerelmére! -  már sírtam, de erre elfogott a düh, s végre sikerült kiszabaditanom magam. Ezzel együtt felszínre törtek az indulataim. Kiabálni kezdtem.
- IGEN TE VAGY A BAJOM! - kiáltottam. -  HOGY HAZUDTÁL! HOGY AZ EGÉSZ KAPCSOLATUNK KAMU VOLT! HOGY KÉNYSZERBŐL VOLTÁL CSAK VELEM! JESSICA KÉNYSZERÉBŐL!! - erről eszembe jutott, hogy rá is haragudnom kéne. Itt már berekedt a torkom és Daemon ezt az időt kihasználta area, hogy megszólaljon. Miután kiesett döbbenetéből. Andrew szintén meg volt lepődve. Gondolom nem az állitásomon lepődött meg, mintsem amiatt, hogy kitörtem.
- Lena miről beszélsz? - tette fel a kérdést Daemon. Begurultam.
- HOGY MIRŐL BESZÉLEK??? AZT HISZED NEM HALLOTTAM, MIKOR NÁLAM VOLTATOK FILMNÉZÉSKOR, HOGY RÓLAM BESZÉLTEK??? HIDD EL JESSICA NEM LESZ EZ ÍGY JÓ. SOSEM FOGOM SZERETNI!!! HA EDDIG NEM SZERETTEM, EZUTÁN SEM FOGOM!!!! -  idéztem mostmar zokogva. -  Meg azt is mondtad, hogy nem fog összehozni megint a barátnőcskéjével mármint velem. - ezt a részt suttogtam, immár a padlón ülve.
Felnéztem és az ajtónál megláttam a döbbent Jessicát.
- Lena szerintem itt tévedés lesz - meglepetésemre ezt Andrew mondta. De hát mi köze lehet neki ehhez. Semmi az ég világon.
- Lena én ilyeneket nem mondtam. - kifelé menet, motyogtam még olyasmit, hogy "persze tagadd csak" míg Jessica megnem állított.
- Lena ezeket nem......

Kifutottam a zuhogó esőre, s nem érdekelt semmi, még az se, hogy nem fejeztem be a műszakom. Sírtam, zokogtam egész úton hazafelé.

16. Rész - Furcsa helyzetek

Egész héten... Sőt talán két héten át is kerülöm Daemont. Sok mondanivalónk, amúgy sem akad a másiknak, így ez megkönnyíti a helyzetet. Nem is sokat látom, de mikor látom mindig próbál beszélni velem. S én mindig elküldöm. Elkerülöm.
Háborog látszik rajta, de én is. Nekem viszont ezúttal több okom van.
Fáj ha ránézek, mert csakis azt látom, hogy minden, ami egykor ketten voltunk hazugság volt. Vajon miért áltatott? De a legérdekesebb kérdés : Jessica hozott össze vele? Hiszen az lehetetlen. Akkor ez azt jelenti, hogy nem is szeretett? Csak kényszerből volt velem?
Nem maradt elég gondolkodni való időm, mert a következő pillanatban tudtomon kívül, tettem egy száznyolcvan fokos fordulatot és szembe találtam, magam azzal az iránnyal, ahonnan jöttem. Felnéztem, a pörgetőmre és Jessicát pillantottam meg. Akaratlanul is próbáltam elhúzni onnan a csíkot, de lefogott. Felsóhajtottam. - Mit akarsz Jessica?  -  ez a kérdés kissé gorombára sikerült. Szúrós szemmel méregetett. Aztán lehunyta a szemét, s mikor már azt hittem állva elaludt, kinyitotta. Mély levegőt vett s, láthatóan valamit eldöntött magában.
- Figyelj ide! Tudom, hogy valami bánt, akár én követtem el valamit, akár nem, de neked segítségre van szükséged. - mondta. Na-ne!! Ácsi. Nem szorulok segítségre, de mire bármit is válaszolhattam volna közbeszólt:
- Nem olyan segítségre gondoltam könyörgök... - olvasta ki a gondolataimat. Jobban el kéne zárnom, s nem kéne nyitott könyvnek lennem. - hanem olyan..... Munkaféleségre. -  meredten néztem rá. Ez tényleg munkára akar rávenni?!?
-Jessica - mosolyogtam rá. Hihetetlen, hogy ő még akkor is mosolyt csal ki belőlem, ha haragszom rá. - Mégis elmondanád, hogy hova??? Hol dolgozhatnák? S a legfontosabb, az, hogy mit?
- Lena, ne aggódj én is találtam már.
- Mit?
- Egy kávézóban, pultos, tudod kiszolgáló.
- Tudom mi az. - világosítottam fel. -  S mégis hol van ez a kávézó?
- Mindkettő a Road Streeten van nyugi.
- Mindkettő? - visszhangoztam.
- Ja, igen.... Nos nem egy helyen dolgoznánk, mert sajnos nincs elég hely. De szomszédosak majdnem. Neked amúgy mást kellene csinálnod...
- Mégis mit? - néztem rá riadt szemekkel. Egek!!
- Hát... Gondoltam szereted a filmeket..... - szúrósan néztem rá mire felnevetett- hát egy videótékában, helyeztelek el voila!!
- De hát.... Mégis... Hogyan.....
- Nemtudom - nevetett fel. - Apropó hétfőn kezdesz.
Ránéztem. Nagy szemekkel.
- Semmi beszélgetés, felmérés meg ilyenek?
- Hát, gondolom majd ott munka előtt elmondanak pár dolgot.
- Aha értem. -  igazából örültem, hogy nem most rögtön kell bemennem, mert volt mit átgondolnom. - Még szorulsz, hogy nem vittél magaddal.

A délután nagy részén gondolkodtam a munkámon, meg azon milyen ügyesen elkerültem a héten mindenkit. Kivéve ma Jessicát. Hihetetlen milyen könnyen el tudja feledtetni a haragomat. Talán néha, inkább tanuljunk meg felejteni, s megbocsátani, mint hogy örökké haragban legyünk a másikkal.
Még akkor is visszafogtam magam, mikor Jessica közölte, hogy az újdonsült bátyjával Andrewval fogok együtt dolgozni. Bizony. De mikor hazaértem, az ágyamra borultam és úgy maradtam hosszú ideig.

Hétfőn összesen egy dologra koncentráltam. Najo, próbáltam, mivel egyszerre, akartam jó ruhát találni a Főnökkel (milyen ironikus) való találkozásra, s a munkába illő is jó lett volna. Csakhogy ez egy videótéka. Itt csak ülni kell, majd ha az elkövetkező hónapokban egyszer betoppan egy emberke,- aki vásárolni is akar nemcsak végigtapogatja a filmborítókat, majd egy köszönömmel távozik - akkor fel kell állni a kényelmetlen székből és körbevezetni az illetőt, s ellátni csomó film ötlettel, amit ha szerencsém van még nem látott. Majd rá kell venni, hogy nagyon jó és feltétlenül meg kell vennie , mégha nem az ő stílusa akkor is.
Nagyjából ennyi.
Kikaptam egy piros V-nyakú felsőt, egy szürke farmerral, kasmírpulcsival a hideg ellen és már indulhattam is.
Vittem egy kistáskát is az irataimmal,  ha esetleg kérné. Lehet, hogy az első napon mégcsak elmagyarázza nekünk a dolgokat, aztán majdcsak olyan három nap múlva vagy a jövőhéten fog be munkára. Bár amilyen könnyű, elég egy nap is.
Busszal mentem, majd miután leszálltam, indultam is a téka felé. Útbaesett Jessica kávézója, mire megálltam és benéztem. Barátnőm a pultnál volt két srácot szolgált ki épp, csakhogy az egyik a rutintalan Jessicát leöntötte valamivel, mire az hátraugrott s, amennyire kitudtam venni ilyen távolról az arcát, nem tűnt boldognak. De ki lenne az?
Nevetve továbbmentem. Legalább Jessicának is van miért izgulnia ma. Na lássuk mit tartogat a mai nap számomra.
A téka ajtaja elé értem,  s beléptem.

Valósággal letaglózott a látvány. Mindenhol filmek rengetege sorakozott a faltól falig erő polcokon. Bal oldalon volt a pult, ahogy elnéztem, s egy csinos szőke lány ült a mögötte. Igen ült. Vendég jó ha volt egy vagy kettő, de jól elbujva a sorok között nehogy észrevegyem, mert még azt hinném elegendő pénz gyűlik össze az alkalmazottak kifizetésére.
Bár a látvány lenyűgöz, legszívesebben elmenekülnék, míg nem késő. Ez rosszabb, mint a mozipult.
Mikor a szöszi észrevesz, felhúzott szemöldökkel próbál kedvesen nézni - nem sok sikerrel.
- Miben segíthetek?
- Kéne talán egy nagyobb tévé ide. -  vizslatom a kis készüléket. A szöszi természetesen értetlenül néz. Jolvan édes, nem csalódtam.
-  Mivan?
- A.... Főnök merre van? - kérdezem ideges tördelve az ujjaimat. A túlhidrogénezett hajú lány hátranéz majd kiált egyet :
- Rosie!! Téged keresnek!! - ám, amint meglátom a másik hidrogénezett szőkét kishijan elnevetem magam. Nane! Andrew mégis, hogy hogy kibirja itt!?
Elvileg ő tegnap kezdett, amit nem  értek, hiszen vasárnap ki dolgozik? Pár pillanattal később kijött ez a bizonyos "Rosie".
Eszméletlenül kirívó tűzpiros hajjal megáldott nő jött ki egy hátsó kis irodaféleségből, ami engem egy  bunkerre emlékeztetett. Ráförmedt a szöszire.
 - Ide figyelj te szőkeség! Nemegyszer megmondtam már , hogy te engem ne rosiezz le. Úgyhogy tűnés!
 - M-micsoda? - azt hittem itt fog elájulni, olyan sápadt lett hirtelen.
- Jól hallottad - folytatta feltételezem,hogy Rose. -  Ki vagy rúgva. Ez a helyes kis fekete fogja átvenni a helyedet. - pillant rám, nekem pedig elmegy a kedvem mindentől. Miaz, hogy kis fekete? Ez sötétbarna ha nem tudná. Színvak.
A szöszi sírva rohant ki az üzletből, mire sóhajtva rámnézett Rose.
- Na akkor- csapta össze a két kezét, mire felriadtam, ábrándozásaimból. - Mennyire értesz a filmekhez?
- Hát... Szeretem őket, és már egy csomót láttam. -  a nő egy ideig latolgatta, a lehetőségeket, majd úgy gondolva, hogy okosabb lehetek valamivel a szöszinél,  a pult mögé vezetett. Értetlenül rámeredtem.
- Már most be kéne állnom?
- Miért mit gondoltál mikor? Nem az előbb az orrod előtt rúgtam ki azt a picsát? De. Na nekem mennem kell. - nézett a karórájára. - Tíz perc múlva jön a társad, így nem egyedül kell lenned. Addig is ha kedved támad hozzá berakhatsz egy másikat - mutatott a kistévére, amiben egy Bud Spencer film ment éppen. A forgalmat elnézve lesz időm válogatni.

Negyed órával később tényleg betoppant a társam, Andrew. Kint szakad az eső, így a pulóver rátapadt,- ahogy most elnézem - igen feszes felsőtestére. Kezével megborzolta haját, majd rámnézett.
- Hallottam te is itt fogsz dolgozni. -  Bólintottam.
- Úgy néz ki. - válaszoltam.
- Akkor hozok egy széket - mondta, majd bement a kisirodaféleségbe és kihozott onnan egy széket. Letette az enyém mellé és leült.
Összesen kettő másodpercig bírtam nézni  azt a vackot a tévében, majd felálltam és Andrewra néztem.
- Akarod még nézni?
- Dehogy -  nevetett fel. - Csak nem akartalak megbántani hátha szereted. -  Ez tényleg nem látta a szenvedő fejem? De észrevettem kedvességét. Elmosolyodtam.
- Hát inkább körülnéznék valami másért. Jössz? Nem biztos, hogy ugyanazt szeretjük.
- Menj csak én elfáradtam már addig kibírom, csak siess. - Mégis miben fáradt ez el? Aztán leesett. Hiszen most jött ki a kórházból. Lehet, hogy előtte vizsgálatra is ment vagy valami ilyesmi. Szó nélkül hagyva, előrementem, miközben a sorokra pillantottam. El voltam ámulva. Marha sok film sorakozott a polcokon, s látszott, valaki igen sok időt eltölthetett vele, hogy kategóriára szétválogassa. Azon belül is abc sorrendben helyezkedtek el, a különböző borítók.
- Ez jó lesz? - mutattam fel egy thrillert.
- Szereted a thrillereket? - húzta fel a szemöldökét.
- Képzeld igen. Mégis mi ebben a hihetetlen?
- Semmi. Hagyjuk. Na gyere ide rakd be. - még szívesen vitatkoztam volna- egyrészt, mert unalom elterelő-, de inkább, odaültem, mert nézni akartam, amit kiválasztottam.

Daemon délután benézett. Felvidult arccal néztem rá. Visszamosolygott, majd mikor észrevette a mellettem elhelyezkedő Andrewt, elhalványult a mosolya.
- Szia, mi járatban errefelé?
- Jessica mesélte, hogy itt dolgozol. Szép kis hely. Bár egy-két részletet elfelejtett megemlíteni. - nézett szúrósan a társamra.
- Na akkor most veszel ki valamit vagy mi lesz? - kérdezte Andrew.
- Ha nem látnád Lenához jöttem.
- Ez egy videótéka nem kávézó. - mondta Andrew. Daemon felnevetett.
- Na nekem úgyis mennem kell. Viszlát Lena. -  adott egy puszit majd távozott.
Dühösen Andrewra meredtem, s közben azon töprengtem ez meg mégis mi volt. Ez nem mehet így mindennap határoztam el, majd visszafordultam a tévé felé,  s a továbbiakban csendben néztem a filmet.

15. Rész - Csak lazán!

De én tényleg nem éreztem magam elég jól és nem volt kedvem egyáltalán ehhez. Pontosabban Daemon játékhoz, amiben az állt, hogy ,,várunk valakit" és, ehhez nekem egyáltalán nem volt kedvem. Ennyi. Szóval két dolgot tehettem összesen. 1. Nyíltan megkérdezem tőle, hogy mégis ki a francra várunk, és aztán vallatni fogom az ügyben is, hogy mit keres itt, mikor én éppen Rosszul vagyok. 2. Ügyesen kutatgatom a tekintetét és próbálok magam rájönni, ki jöhet. +1. Addig nézem teljesen zavarbaejtően és lépkedek hozzá, amíg elege nem lesz és maga elmondja. Jó tudom beleiktattam plusz egy pontot de anélkül nem az igazi nemigaz? Miközben gondolkodtam melyiket is válasszam és már majdnem odamentem, hogy a tőlem megszokott módon vallatóra fogjam és őszintén valószínűleg leégessem magam, ismétlem, ahogy szoktam (!), sajnálatomra megszólalt a csengő. "A várva (várt) váratlan vendég". Daemon felé csak egy gyilkos pillantást küldtem, hogy ezt még megbánja, aztán szaladtam is. Na jó tulajdonképpen nem kellett volna szaladnom, mert ott volt az ajtó tőlem két lépésre, de így legalább csak egy ugrással elintéztem az odaérkezést. Ajtót nyitottam és azzal a lendülettel vissza is csuktam. Dühösen Daemonra meredtem. - Ezt nem gondoltad komolyan ugye? - kérdeztem. - Hogy küldhetted ide? És mégis ha jön akkor te miért vagy itt? - Először is, nem én küldtem ide Jacobot. Másodszor, tudtam róla, hogy ide jön, és harmadszor pedig, nélkülem úgysem engedted volna be, élő példa, ahogy becsaptad előtte az ajtót. Tényleg akarod hagyni kint fagyoskodni? - Mert kiiratkozott a Cloud-ból és, mert számos esetben össze törte a szívem? Igen. Faggyon halálra. - Daemon felnevetett. Nagy kezeit, fekete farmeros térdére tette és előre dőlt, hogy megtámaszkodhasson. - Be fogod engedni. - jelentette ki. Felháborodott arrcal néztem rá. - És te mióta tudod ilyen jól a dolgaimat? Hogy mit teszek és mit nem? Ha pedig utasításnak szántad akkor szólok, hogy engem te csak Ne utasítgass! Világos? - vigyora még szélesebb lett. Felállt, közelebb jött és az arcomhoz hajolt. Leheletét a nyakamon is éreztem. Aztán a fülembe súgott. - Mint a nap. - megpuszilta az arcom. Jó erősen meglökött. - Na nyomás. Esküszöm Daemon még ilyenkor is meg szokott lepni. Bár tőle igazán nem meglepő, hogy könnyen meglep. Szerintem nem csak engem. Majd boldog lehet az a lány, aki megkapja. Remélem szeretni is fogja. Ha megbántja velem gyűlik meg a baja azok után, amit ketten átéltünk. Meg, hogy így törődik velem. Újból kinyitottam az ajtót, és kelletlenül biccentettem. Jacob láthatólag zavarba jött ettől nem tudta mit csináljon, de csak egy pillanatig. - Szia Lena. Bejöhetek? - beljebb engedtem. - Kérsz valamit enni , inni? - érdeklődtem közömbös hangon. - Köszi, egy pohár víz jól esne. - bólintott. Fiúk! Úgy döntöttem, mivel kettő is van, nemes hím mivoltú emberekből, ezért nem foglalkozok az előbbi kijelentéssel, hanem hoztam a konyhából kólát, (mostanában rendszeres kólaivó lettem) ásványvizet, és rágcsálnivalónak háztartási kekszet vittem ki a nappaliba. A fiúk rögtön neki is kezdtek. Bár Jacob vonakodott, de rárivalltam. Komolyan, mintha valami kellemes, közös teadélutánt tartanánk de nem? Egy kis kekszet esetleg a fájó fogakra? Roppant nyomban kipotyognak tőle a rossz fogak. Szemeket becsukni, mély levegőt tessék venni. Röhejes. - Jacob mondd csak, - kezdtem negédes mosollyal, mire a fiúk rámnéztek. Én most csak az alanyomra néztem. - tulajdonképpen miért vagy itt? - Én... - kezdte, de Daemon félbeszakította. - Na jó - nevetett fel. - Tényleg én hívtam. - A győztesek mosolyával ajándékoztam meg. - Mi célból? - próbáltam higgadt maradni. Már fájt a szám a sok mosolygástól. - Nem bírtam elviselni, hogy ti ketten marakodtok. Tudom szar időszakon mentetek át mindketten, de megbékélhetnétek attól még egymással. - jelentőségteljes pillantásal jutalmazott meg mind a kettőnket. Jó tudom hülyeség és tuti azért van ez, mert még nem hevertem ki Jacobot, de elképzeltem, mi lenne ha most azonnal megcsókolna. Itt ebben a percben. Hibbant vagyok? Á dehogy. De szeretek hibbant lenni. Valamiben nekem is jónak kell lennem nem? Ahogy Andrew mondta, ki is tűnök ezzel. De az legalább vigasztal, hogy Jacob javíthatatlanul hibbant még nálam jobban is ezerrel. Ezen a gondolaton mosolyognom kell. Már éppen szóra nyitnám a szám, újra csengetnek. Kérdőn Daemon felé fordulok, hogy kit várunk még mire megrázza a fejét. Nem tudja. Olyan teadélután feelingem van. Nektek nem? Meglepetésemre Jessica áll az ajtóban, mögötte pedig Andrewt fedezem fel. Értetlenül felvonom a szemöldökömet. Aztán elnevetem magam ezen a képtelenségen. Most akkor tényleg mind össze fogunk gyűlni? Újdonsült vendégeim értetlen fejet vágnak ehhez. Szegények nem értik min nevetek. - Mi bajod Lena? - érdeklődik aggódva Jessica. - Ittál, vagy mi?- Ezen a képtelenségen mégjobban nevetnem kell így feltartott mutatóujjal időt kérek. Jessicából is hirtelen kirobban a nevetés. Szerintem rajtam nevet. Vagy, amit a bátyja öt másodperce súgott bele a fülébe épp előttem. Bár az egyik nem zárja ki a másikat. - Hé... Társ... Társaságban nem illik súgdolólzni. - intem őket be, mire abba bírom hagyni a hahotázást. Mindketten, pardon úgyertem mind a négyen meglepődnek a másik láttán. Pontosítok nem mindenki. Andrew halál nyugodtnak látszik, Daemon viszont a szokásos lazaságától eltérően valamiért feszültnek tűnik. Pedig az előbb mennyire Segítőkész akart lenni nemde? Lehervadt a mosolyom. Sokan vagyunk. Tehetetlenek. Ez igen. Jessica felé fordultam. - Hali mizujs? Miért jöttetek? - Csak meg akartuk nézni, hogy vagy, de nem gondoltuk, hogy vannak vendégeid, akkor mi már nem is zavarunk. - nem engedtem. Megfogtam a karját. - Ebédidőben nem illik lelépni. - förmedtem rá kedvesen. - Egyáltalán nem zavartok. Andrew elvitte a cica a nyelved? Szólalj már meg, fiúk nem értem miért vágtok ilyen savanyú arcot. - szó szerint mindenki csendben van. Daemon töri meg a csendet. - Hát ti? - hangjában nemtetszést fedezek fel. Jessicáékhoz beszél. - Látjátok Lena jól van. Miért jöttetek? Jessica nahát! Új a felsőd? - megtorpantam. "Új a felsőd"? Ilyet Daemon nem kérdez. Eldöntöttem, csökkentek a feszült helyzeten. - Tényleg dejo! - odamentem Jessicához és megöleltem. Viszonozta, majd Jacob hangját hallottam meg magam mögül. - Na nekem mennem kell. - megfordultam. Szembenéztem vele. Nem tudtam mit mondani. - Lena! - Igen? - érdeklődtem, mire körbenézett a szobába. Megrázta a fejét, s beletúrt a hajába. - Majd beszélünk... Szia - puszit adott az arcomra, majd ment volna. - Semmit nem akartál mondani? - kérdeztem. Rámnézett. - Nem. Na szia. - kiment. Jessica felkiáltott. - Naaaaa!..... Mozizzunk! - belémkarolt, mire a fiúk felnevettek, majd összenéztek. - Nincs esélyetek ellenünk! - kiáltottuk. Bementünk a szobába és kutakodni kezdtünk mit nézzünk. Andrew a romantika polcomra nézett - mivel nálam kategorizálva vannak a filmek annyi van- és felhúzta a szemöldökét. - Szereted a romantikát? - Haver melyik csaj ne szeretné a romantikát? - világosította fel Daemon. Andrew egy "bocs, hogy megkérdeztem látom hiba volt" pillantással jutalmazta meg, majd kutatott tovább. Végül egy amerikai vígjátékot választottunk, amelyik kivételesen, hosszú vita után, mindenkinek megfelelt. (...) Filmnézés közben popcornt ettünk, amit anyu fűszerespolcán találtam. Milyen kincsekre lelhet manapság az ember nemde? Egy fotelben helyezkedtünk el mind a négyen. Jessica akart a szélén ülni, így én kerültem Daemon mellé, s Andrew is a szélén ült. Jessica elég sokszor nyúlt át Andrewhoz, hogy chipset kérjen, amit szintén hoztunk be és az ő ölébe volt. Eléggé zavart, hogy ezért folyamatosan le kellett állítani a lejátszót, mert a barátnőm nem akart semmiről lemaradni, de nem szóltam semmit. Daemon, viszont szóvá tette. - Nem maradnál nyugton? Valaki szeretne filmet nézni. Ha nem bírsz magaddal, ülj át a bátyjád mellé, de ne nyújtózkodj itt előttem. - Megőrültél? Ez a legjobb hely át nem ülök. - makacskodott. - Andrew nem ülnél át ide? - Andrew húgára nézett, összehúzott szemmel, majd barátnőm kezébe nyomta a zacskót. Felnevettem. - De Andrew légyszi. - bociszemeket meresztett Jessica. - A beteg maszkáljon? Egyedül is tudsz enni nem? - sóhajtott, majd húgára nézve nyögve felállt. Jessica csatát nyerve megpuszilta. Daemonnal arrébb mentünk. Andrew beült kettőnk közé. Daemonra néztem, aki csak előre nézett a filmre amit immár elindított. A vállára hajtottam a fejem, mire átkarolt. Így meredtünk tovább a képernyőre. Időközben elaludhattam (jól odafigyeltem... No comment.), mert egyszercsak hangokat hallottam meg. - Csak megkértelek, hogy ülj oda, mit kapod fel a vizet?- szólalt meg Jessica. - Csak... Elegem van, hogy állandóan intézkedni akarsz. - suttogás. Valamelyik fiú, nem tudtam kivenni. - S most pontosan mit is intézkedek? - Hidd el Jessica nem lesz ez így jó. Sose fogom szeretni. - ez Daemon. Andrew huginak szólítja Jessicát. Kit nem fog szeretni? - Ha eddig nem szerettem, azután sem fogom. - De kit? - De... - Nincs semmi de. - Lena megérdemli, hogy szeressék. - Sajnálom, de nem én vagyok az embered, és Most fejezd be, hogy a barátnőcskéddel próbálsz összehozni Megint. - kihangsúlyozta az egyes szavakat. Szorosan csukva tartottam a szemem, bár már könnyeztem. Megint? Akkor ez biztos Daemon. Nem hittem volna, hogy ilyen. Léptek. Daemon kimegy a szobából. Jessica utánamegy. Nem gondolkodok. Szóval ezért akart kibékíteni Jacobbal. Hátha összejövök vele és eltűnök az útjából. Nem zavarom többé. De... Jessica miért akar összehozni vele? Hacsak nem... Ha már az elején is ő avatkozott bele. Ezekszerint az egész Daemonnal töltött idő kamu volt. Akkor...... Nem, nem, nem, nem, nem, nem. Nem!!!! Felugrottam a fotelból, s körülnéztem. A szoba üres volt. Elmentek. A falhoz léptem és egy jó nagyot belerúgtam. A fájdalommal mitsem törődve kimentem a nappalin át az utcára, magam mögött az ajtót erősen becsapva.

14. Rész - Kórházmentes terület

Jessicát, amint hazaengedték a kórházból, azonnal el akart menni Jacobhoz. Leállítottam dühösen.
- Nem! Te most szépen hazamész és lepihensz. Ha szépen megkérsz elmegyek, és kideritem mi folyik itt.
- Azt már nem - folytatta - én is ott akarok lenni.
- Aha persze. - elkísértem hazáig, s felmentünk a szobájába. Leült az ágyra, s figyelt. Értetlenül néztem rá.
- Miaz?
- Hajlandó vagyok nem elmenni hozzá, ha elmész te, s végül egyenesen idejössz, és elmondasz szépen mindent. - nézett a szemembe. Ez a tipikus 'nem menekülsz úgyse' tekintet.
- Hát...... - fontolgattam ajánlatát. - Ha megígéred, hogy végig itt, maradsz fekve és nem mész sehova... Akkor oké. Elmegyek.
Körülbelül még negyedóráig ott maradtam ő meg biztosította, hogy nem megy sehova, míg végre elindultam.
Egek mit gondoltam!!! Mit fogok csinálni? Odamegyek és milesz? Nem épp kellemesen váltunk el és most elmegyek hozzá, hogy kifaggassam miért ment el. Jajj mit is gondoltam! Hiszen ezt Jessicának kellene intéznie. Mégis mindig én kerülök ilyen cikis helyzetekbe.
Már az utcájukba voltam mikor megbotlottam egy kavicsba. Remek. Még essek is el. Ennél rosszabb már úgyse lesz. Úgylátszik tévedtem, mikor a házuk elé értem ahhoz a ponthoz, hogy becsöngessek. Mély levegőt vettem és rászántam magam, hogy megnyomjam azt a nagy fémes gombot, ami az ajtófélfához volt rögzítve.
Padlórecsegés... És egy...kettő...három... Kinyilt az ajtó és én századjára is megbántam, hogy eljöttem. A póló nélküli (!) meglepett tekintetű Jacob nyitott ajtót. Nem bírtam felhagyni a bámulásával pedig míg Jessicával járt számos alkalommal megtekinthettem gyönyörű izmos felsőtestét ruha nélkül. Elmosolyodott. Közelebb lépett és nekitámaszkodott az ajtófélfának.
- Hello - szólalt meg valamivel mélyebb hangon, mint szokott. Hm.
- Ohm... Szia - köszöntem zavartan. Na mostmár össze kéne, hogy szedjem magam.
- Szeretnél valamit? - kérdezte. Ez úgy hangzott kábé, mint amikor a kedves édességgel teli szomszédnéni azt mondja hogy ,,Melyiket szeretnéd választani? Van bőven. Vegyél csak. "
- Igen - köszörültem meg a torkomat. - Szeretném megtudni, hogy miért iratkoztál ki a gimiből, de kezdhetnéd azzal is miért nem látogattad meg Jessicát a kórházban??? - emeltem fel a hangom.
- Melyik érdekel jobban? - vonta fel a szemöldökét. Ez olyan "tudom mire gondolsz engem nem vesz át" fajta kérdés volt. Ez olyan Daemonos volt. Daemon kérdésein sose jutok át, de ő nem Daemon. De látom tanult valamit tőle.
- A Jessicás. Miért nem látogattad meg? - Daemon ezen simán átlátott volna de Jacob nem olyan.
- Meglátogattam. Csak nem voltál akkor bent.
- Na ne szórakozz Jessica nem is.... - említette. De azt sem mondta, hogy nem ment be. Francba. Körültekintőbbnek kellene lennem. Megint belesétáltam a csapdába.
Jacob látta rajtam, hogy elakadtam s elmosolyodott újra. Miért én kerülök ilyen helyzetekbe mindig?
- Na ha csak ezt akartad... - fordult hátra.
- Várj! - vajon miért éreztem úgy mintha ragaszkodnék ehhez a beszélgetéshez?
Várakozóan visszanézett rám.
- Miaz?
- Miért iratkoztál ki?
- Untam. - nagyra nyitottam szemeim.
- És nem fogsz már suliba járni sehova? - erre felnevetett.
- Dehogynem csak nem ide. Megyek a Maxiba. - a Maxi a velünk szomszédos városban elhelyezkedő Iskola. De még igyis messzebb van mint a Cloud.
- Hiszen sokkal messzebb van - mondtam neki. - Ennyire nem szeretted a Cloudot? - hajtottam le a fejem szomorúan.
- De szerettem magát a sulit. Az oda járókat már kevésbé. - felnéztem. Most rám értette? Tudom önző gondolat, de mégis hogy értette?
- Mármint rólam van szó? Csakmert az utóbbi időben nem nagyon akarsz hozzám szólni. És... Csak hogy tudd... - Itt elakadtam. Mit mondjak?
- Lena... - fogta meg az állam. A szemembe nézett. Most az övé olyan sötétkéknek tűnt. - Mi miatt jöttél ide? Mert biztos nem emiatt. Simán visszafordultál volna hiszen tudod, hogy ha én kiiratkozom akkor oda már nem megyek vissza. Mégis itt vagy. Miért?
- De hiszen.. Jessica küldött.. Emiatt vagyok itt. - néztem rá zavartan s egyben dühösen. - De ha zavarok akkor már megyek is. S-szia. - megfordultam s nekiütköztem valakinek. Felnézve Andrew-t Jessica bátyját láttam meg. Ezer kérdés kavargott a fejemben, hogy mit keres itt, s mi miatt van itt de mivel könnyeim utat kértek, nem törődve semmivel és senkivel elszaladtam mellette ki egyenesen az útra ahol menet közben keservesen sírtam. Bár hallottam, hogy Jacob a nevemet kiáltja de tudtam úgyse jön utánam... Soha nem jön utánam... A gondolat, hogy mindig egyedül sírok még több könnyet előhozott. A gyengeségtől majdnem összeestem az úton de valaki elkapott. Andrew arcát pillantottam meg. Erőlködött, hogy fogjon. Nehéz lehetett neki, ha nemrég került ki a kórházból. De... Nem értettem semmit, s kérdéseimet későbbre raktározva felálltam. Ránéztem a fiúra és elsirtam magam. Utánam jött. Andrew utánam jött.
- Úristen mi a baj? Jessica küldött.. - felnevettem. Jessica... Hát persze.
- Nem bír magával.
- Hát nem - mosolyodott el mikor látta, hogy jobban vagyok. Felálltam aztán láttam, hogy Andrew is készül felállni, leültem, megfogva a vállát, hogy maradjon. Jobb neki ülve. - Az a csaj kikészít. Nagyjából míg kórházba voltam, ő volt szíves elmesélni a történetedet, mondván, hogy a kettőnk élete nem olyan színes izgalmas mint a tied... Így kénytelen voltam végighallgatni. - elfintorodott.
- Amint látom nem nagyon örültél neki. Sajnálom.
- De ahogy elmesélte tényleg izgalmasabb. Legalább jól szórakoztam. - nevetett fel.
- Kösz, hogy szórakoztatónak találod a szenvedésem. - de én is nevettem.
- Nembaj nincs mégegy ilyen lány, mint te. - nézett a szemembe. Csak néztem vissza rá nem tudtam mit mondjak. - Senki más nem tudja így elszúrni a dolgokat. - felnevettem.
- Kösz. Ezt bóknak veszem. Legalább egyedi vagyok. Van valami amiben én is tehetséges vagyok.
- Ja. Jól eltolod a dolgokat.
- Hidd el elég volt egyszer hallani. Nem kell többször. - morogtam. Elfordította a fejét.
- Elhiszem. De nem lehet mindenki kegyes nemigaz?
- Velem senki sem az. Mindegy most megyek. - álltam fel. Megfogta a kezem.
- Mindig besértődsz? - nem válaszoltam. - Ezzel nem oldódik meg minden.
- Tudom.
- Nem szerintem nem tudod. Ha tudnád nem sértődnél állandóan be. - lenéztem az összefonódó kezeinkre. Elnyomtam egy mosolyt.
- Néha az ember már megszokásból csinál dolgokat. Sok mindenhez nem kell indok. - mondtam. Pillantása követte kezeinket, majd mikor felnézett valami megváltozott a szemeiben. Nem tudtam kivenni mi lehet az.
Már szóra nyitotta száját, mikor lépteket hallottunk meg. Odanéztünk és Jessica állt ott tágra nyílt szemmel. Olyan hirtelen engedtem el Andrew kezét, mintha egy tüzes vasat szorongattam volna. A fiú gúnyosan elvigyorodott.
- Hugi nem megmondtam, hogy pihenj?
- Te mondod ?- nézett rá Jessica .- Mindenhol kerestelek. Anya érdeklődött felőled. El nem tudtam képzelni, hol. ...- félbeszakítottam.
- Mi? - hiszen azt mondta, hogy Jessica küldte ide. Andrewra néztem, aki haragos pillantással nézett húgára.
- Na megyek anya ne aggódjon. - nyomott egy puszit Jessica homlokára, majd elment mellette, de még visszafordult. - Viszlát Lena. - nézett a szemembe. Elsétált.
- Mi történt? - Jessica meglökte a kezem. Ránéztem.
- Semmi. Jacob unta a sulit. Legalábbis ezt mondta.- utána könnyek közepette elmeséltem, hogy milyen zavaros volt minden meg, hogy mit mondott Jacob miszerint  nem is azért mentem, hogy ezt megkérdezzem.
Így visszahallva a sztorit saját magamtól, el kell ismernem elég hülyeségnek tűnik az egész.
- Nyugodj meg szépen. - simogatta meg a hátam. - Figyelj. Szerintem ne foglalkozz vele. Szegénykének elment az esze. -
Tudom ezzel Jessica csak vigasztalni akart, de tényleg fura volt Jacob.
Jessica rámnézett, s a szeme mosolygott. Értetlenül visszanéztem, mire megszólalt.
- Megtudhatnám, hogy futottál össze a bátyámmal? Nem hibáztatlak, csak aggódom érte... - összeráncolta a homlokát. - Apropó nem is mondtam, hogy kiengedték.
- Aha azt észrevettem - bólintottam.
- Nem! - megrázta a fejét. Elsírta magát - Úgy értem... Csak egy-két kezelésre kell járnia rendszeresen, és ha tünetmentes - márpedig eddig az- akkor nem kell újra befeküdnie. - Rádőlt a vállamra az utolsó két szónál és felzokogott. Aztán megtörölte a szemét, és rámnézett. - Tudod örömömben sírok ám, itt neked. A bátyám végre, két év után megszabadult attól a helytől.
- Két évig bent volt? - nem bírtam megállni, hogy meg ne kérdezzem.
- Nem. Csak pár hónapig feküdt bent. Vizsgálatokra jár már két éve. S csodák csodájára nem lett elmebeteg. Sőt! Ha lehet mondani most van a legjobb formájába. - megcsillant a szeme. - Szóval? Miként futottál össze vele?
- Hát éppen rohantam el Jacobéktól, mikor nekiszaladtam drágalátos bátyádnak. Azt nem tudom igazából mit keresett ott, de azt állította te küldted, hogy nézze meg nem e ugrottunk egymásnak Jacobbal. Apropó kösz, hogy elmesélted neki az élettörténetemet, roppant szórakoztatónak találta. - Jessica felnevetett, majd furcsán nézett.
- Én nem küldtem el hozzád, hogy nézzen meg. Maximum magától akart megnézni. - oldalba lökött, majd kacsintott. - De azért fura. Önként tényleg nem menne messzebbre. Túlságosan lusta hozzá.

A nap hátralevő része iszonyúan telt. Anyáék nem tudták mi bajom, ahogy én sem jöttem rá. Szörnyű rosszullét tört rám, s nem akart múlni. Fájt a fejem. S ehhez nem segített az sem, hogy vendégem lett. Daemon tényleg a legrosszabb alkalmat fogta ki ezúttal.
- Figyelj nem vagyok túl jól. - pillantottam rá. A lehető legártatlanabb tekintetemet vettem elő.
- Aha látom - bólintott, majd beljebb jött. Leült a nappaliba szemben a bejárati ajtóval. Megrökönyödve néztem felé felhúzott szemöldökkel.
- Várunk valakit? - vetettem föl poénosan. Ő a halálnak megfelelő nyugodsággal bólintott:
- Igen.

13. Rész - Barátok ~

Rokonok bejöhetnek' ez volt azaz a pillanat, mikor valamennyien beléptünk a kórházi terembe. Természetesen egyikőnk sem volt Jessica rokona. Odaléptem Daemonhoz.
- Te mit mondtál, kije vagy Jessicának? - súgtam a fülébe.
- Azt mondtam a bátyja vagyok, te?
- A húgának vallottam magam. - ránéztem. - Te! - szólítottam meg mire visszanézett rám - Szerinted ő mit mondhatott? - böktem, az ötperce megismert Andrew felé. Daemon megrántotta a vállát.
- Fogalmam sincs róla, de nem is érdekel. - válaszolta.
Mikor megláttam, az ágyon fekvő, gyenge Jessicát, könnyek szöktek a szemembe. Mire az ágyához értem, és esetlenül megöleltem, már zokogtam.
Jessica erőt vett magán és megveregette a vállam.
- Jajj, Lena nehogy itt nekem bőgjél, mert esküszöm én is elsírom magam.
- Ne merészelj mégegyszer így rámijeszteni, megértetted? - böktem meg a mutató ujjammal.
- Hidd el édesem jól vagyok, ne aggódjatok itt nekem, mert szólok a nővéreknek, hogy lelkileg legyengítetek. - nevetett fel. Na! Jó. Legalább jó kedve van.
- Látom a kedved ugyanolyan, mint volt - mosolyodtam el halványan.
- Rám se merj mégegyszer így rámijeszteni világos? - szólalt meg mögülem egy mély férfihang. - Tudod mit át nem aggódtam, mikor megtudtam, hogy behoztak? Örülj, hogy nem fenekellek el.
- Remek! Hát így kell bánni egy beteggel? Itt ordítotok, meg fenyegettek, miközben én itt fekszem betegen. Könyörgöm, egy kis tiszteletet! - csattant fel Jessica. De nem értette komolyan.
- Egyenlőre neked kéne az idősebbet- vagyis engem - tisztelned. Itt vagyok már hónapok óta, te meg mióta ígérgeted, hogy belátogatsz. Hugi, nem így értettem a látogatást. - mondta Andrew. Várjunk csak?!!
- Hugi? - néztem hol az egyikükre, hol a másikukra. - Ti......
- Jah én vagyok Jessica bátyja, gondolom már hallottál rólam...... - elgondolkozva nézett rám. - Bár, ahogy látom a meglepetést az arcodon...... Hugi, hogy hogy nem meséltél rólam a barátaidnak?? - nézett tettetett haraggal Jessicára. Az említett ártatlan arccal felelt : Én megemlítettelek Lenának....... - mondta majd rámnézett - Elfelejtetted Lena? - visszapörgetem az agyamban az elmúlt tizenvalahány évet...... Gondolkozz! Jah igen említette Jessica valamilyen rokonát, hogy beteg és kórházba van, de nemsokára felépül..... Nos lehet, hogy elraktároztam a nem fontos adatok közé...... Szerintem azt hittem, hogy felgyógyult már. Vagy valami ilyesmi. Zavartan néztem rá.
- Jah igen már emlékszem, meséltél egy rokonodról, aki........ Ahogy te mondtad... Nem képes leszállni rólad és nyaggat, hogy....... - de nem fejezhettem be a mondatot mert Jessica kivette a feje alól a párnát és nevetve, megdobott vele :- Lena!
- ártatlanul néztem vissza rá - Miaz te hoztad fel - immár nekem is jobb kedvem lett. Daemon is odajött, s megölelte óvatosan Jessicát.
- Kell neked autók előtt rohangálnod.....
- Egyszer élünk - nézett rá barátnőm.
- Gyógyulj fel minél hamarabb, mert a dolgozatokat te sem úszhatod meg -kacsintott, mire Jessica felnyögött.
- Kösz, hogy emlékeztetsz, talán nem is olyan rossz itt a kórházba...... Távol a sulitól- ábrándozott, mire megütöttem a karját.
- Au- szisszent fel és elkezdte dörzsölgetni, a helyét.
- Ne hagyjatok magamra, nagyon unatkozom..... - sikoltotta, mikor a nővérke, kitessékelt minket a folyosóra. Leültem Daemon mellé egy székre. Daemon másik oldalára odaült Andrew Jessica bátyja. Mikor ránéztem mélységes szomorúság fogott el. Milyen lehet úgy élni, hogy minden egyes nap azon aggódsz, mi lehet épp a testvéreddel, milyen vizsgálati eredmények készülnek, és meggyógyul e. Bár Jessica azt mondta - még régebben -, hogy Andrew (bár akkor még nem tudtam a nevét) fel fog épülni, mivel már annyi kezelésen átesett, és a javulását kilencvenkilenc százalékosra biztosították. De akkor is nehéz lehet, egy ilyen aggódási teherrel együtt élni. Én nem tudom, milyen ez, mert még nem volt ilyenbe részem, s remélem nem is lesz. Hiszen mindenki ezt reméli nem?

Másnap azt ígérték Jessicának, hogy következő nap ha minden jól megy hazaengedik. Hatalmas megkönnyebbülés ment át mindkettőnkön.
Aznap ismét bejött Daemon, meg Jessica anyukája - és én is bementem látogatóba. Vittem Jessicának unaloműző magazinokat, amiket szeret, meg a kórházi koszt mellé, csokikat, meg különböző csipeszeket. Jessica a sok kaja láttán felnyögött.
- Jesszusom Lena el akarsz hizlalni?
- Nyugodj meg nem fogsz te sehova hízni. - hallottam meg a bátyja hangját. Jessica hála a bátyjának, nem teljesen unatkozik míg én suliba vagyok, s nincs egyedül. Hátrafordultam. Andrew azok közé a betegek közé tartozott, akik nem a kórházi hálóinget hordják hanem saját - bár lenge- ruhájukat. Ez ilyen melegítőt takar persze. De lehet, hogy azt is a kórház adja neki. Nem tudhatom.
Jobban megnéztem, és láttam, hogy nagyon sokan hasonlít Jessicára. Jessicáért oda vannak a fiúk. És irigylik a lányok. Szerintem Andrewért is oda lehetnek a lányok rendesen. Tökéletes bőre van akárcsak a húgának, és..... Kék szeme, szintúgy, mint a barátnőmnek. Irigylésre méltók azok a szemek, mindkettőjüknél.
- Lena? - ébresztett fel Jessica hangja. Már értem miért irigylik a lányok...
Úgy fordultam oda, mint aki eddig is odafigyelt, csak a rágóját köpte ki.
- Ha?
- Épp most mondtam Andrewnak milyen jó barát vagy, hogy mindig ott vagy ha baj van meg ilyenek.. - büszkén kihúztam magam.
- Teljes mértékben. Hiszen tudod, hogy szeretlek - guggoltam le hozzá, mert láttam "aha persze" pillantásával jutalmazta mondatom, célozva arra, hogy nem figyeltem az előbb. Andrew felnevetett. Bejött egy nővér s visszahívta a szobájába mondván, hogy pihennie kell. Aztán a nővér kiment a fiú meg elkáromkodta magát, amin Jessica nevetett.
- Hugi ez nem vicces. Egész nap nincs egy normális látogatóm, csak anya, és halálra unom magam.
- Hidd el én mennék hozzád, ha nem lennék ideszögezve ehhez az ágyhoz. - mondta Jessica.
- Mindenen lehet segíteni - húzta ravasz mosolyra a száját a bátyja.
- Nem ajánlom, ha bármit is előmozdítasz onnan- mutattam a gépek felé - sípolni kezd és az kiakasztó, meg jönnek az orvosok meg.......
- Hidd el tudom mi a rendszer, vagy azt hiszed nem? Elég sok ideje benne dekkolok ahhoz, hogy tanulmányozzam ezeket, meg hogy mit hogyan csinálnak, úgyhogy nem kell az okítás. Na szia- azzal kiment, becsapva maga mögött az ajtót. Elcsodálkozva Jessicára néztem.
- Ne szívd mellre, nem rád mérges, csak már hosszú ideje bennt tartják, és alig van látogatója. - kinézett az ablakon, mintha töprengene. - Kérhetek tőled valamit?
-Persze bármit! - néztem rá kedvesen. - Mit szeretnél?
- Bemennél hozzá? Tényleg ritkán jönnek be hozzá a barátai, jó mondjuk egy héten háromszor de az neki kevés, mert a többi napon nincs mellette senki.
- De... - kezdtem.
- Kérlek...
- Jó rendben - sóhajtottam. - Mégis mit mondjak neki?
- Az igazat. Én küldtelek, hogy meg nézd mi van vele, s hogy van. A kedvemért léci, próbáld meg szórakoztatni..
- Jó rendben - ismételtem, kifele menet. Még utolért Jessica hangja, mire megfordultam.
- De azt is mondhatod, hogy te voltál kíváncsi arra, hogy mi van vele, hogy ne tűnjön úgy, mintha a rabszolgám lennél - mosolyodott el sejtelmesen. Magam sem értem de elvörösödtem.

Andrew kórterménél

Kopogtam, mire hallottam, egy 'gyere be' fajta morgást. Benyitottam. Jessica bátyja felém fordult, és pislogott egyet. Szemében kíváncsiságot láttam. Odament az ágyához és leült rá. Azon nyomban kezdett egyre több kétségem lenni Jessica ötletének okosságán. Mégis mivel lehetne lekötni ezt a fiút? De Jessica szemében láttam, hogy bízik bennem. Csakis Jessica miatt jöttem ide be.
- Szia - szólaltam meg.
- Hello- mondta, de többet nem volt képes mondani, s rájöttem ennél szerencsétlenebb helyzetbe nem is kerülhettem volna.
- Jessica mondta, hogy nézzek be hozzád, mert láttuk, hogy milyen mérgesen jöttél onnan ki.
- Ja igen. Bocs, hogy rádtörtem, csak hosszú napom volt. - mégcsak dél van és nincs más dolga, minthogy feküdjön. Szóval....
- Semmi gond. Fáj valamid?
<>Nem dehogy egyáltalán nem mondta - makk egészséges vagyok.
- Dehiszen rákos vagy- zavarodtam össze.
- Ahha de van egy jó hírem.
- S mi lenne az? - érdeklődtem.
- Egy hónap múlva kiengednek.
- Ez nagyszerű - válaszoltam. - Hogy-hogy?
- Néha majd be kell járnom vizsgálatokra meg ilyenek. Gyere látogassuk meg Jessicát. Biztos örülni fog nekünk.

Bementünk, de Jessica nemcsak nem látszott rajta, hogy örülne nekünk, de még boldognak sem lehetett nevezni. Daemont láttam meg az ágya mellett.
- Mi történt? - rohantam oda hozzá. - fáj valamid?
<>Nem.... Hanem.. Jacobról van szó.... - hófehér lett az arca. Daemon segített volna neki elmondani. De közbevágtam: Igen én is akartam róla beszélni. Mi a fenéért nem látogatott meg eddig téged? Ez lenne tőle a minimum. - felszínre jöttek az iránta érzett vágyaim, amit elnyomott a düh.
- Kiaz a Jacob? - kérdezte Andrew. De Daemon még mindig nem tudta befejezni.
- Jacob kiiratkozott a Cloud Gimiből.. - szólt közbe. Fordult velem egyet a világ. Hogy micsoda? Miért? Hirtelen keserű ízt éreztem a számban. Akármennyire is dühös voltam rá fel kellett tennem egy kérdést mindannyiunk nevében.
Milyen lesz az élet Jacob nélkül? Na persze még mindig találkozhatunk vele suli után, de mi lesz velünk? Hiszen akár bevallom akár nem valami elkezdett alakulni köztünk. Érzek még valamit iránta.
Miért iratkozott ki? Elhatároztam, hogy kideritem. Nem mehet másik iskolába... Azt nem bírnám ki. Hiszen ha más nem is, de egy nagyon jó barátom.

12. Rész - Krízishelyzet

Jessica szemszöge

Második nap. Kerek két napja nem láttam, színét se Lenának, s a mobilját sem veszi fel. Igen, átmentem hozzájuk, de senki nem volt otthon. Hát akkor hol van?
Aggódom, de nem hagyhatok ki egy napot se a suliból, mert a tanárok felhívnák a szüleimet, mivel így sem állok túl jól, s azt nem akarom. Bár sajnálom Lenát, most a Jacob ügy miatt. Ő is hibás, mert nem tud az egyről a kettőre jutni, s ha azt hiszi, hogy nem tudok a, Mr. Anonimes ügyről, akkor rosszul hiszi, bár már megmondtam neki, erről a véleményem.
- Jess mik a mai terveid? - kérdezi egy ölelés és egy intenzív csók közepette Rich a barátom.
- Sajnálom Rich, de meg kell keresnem Lenát, s érdekel mi történt vele.
- Honnan gondolod, hogy valami történt vele? Lehet, hogy lóg. Vagy beteg. - megfordultam, hogy a szemébe tudjak nézni. Felemeltem a fejemet, s belenéztem, a sötétkéken ragyogó szempárba. Nekem szinte Jacob előtt, sose jöttek össze hosszútávú kapcsolataim, aztán jött Jacob, akivel jó sok ideig együtt voltunk, s most itt van Rich. Imádom. Nagyon aranyos, jófej, s nem állít le ha sokáig beszélek. Jó igazából kicsit tartok attól, hogy milesz ha ugyanúgy végződik ezis, mint Jacobbal, de ettől szerintem nem kell tartanom. Ámbár nemcsak Lenát tartom bűnösnek, Jacobbal kapcsolatban. Hanem magát Jacobot is. Nemtudom hogy hihette, hogy Lena a karjaiba omlik, ha nem tesz semmit a cél érdekében. Miközben hagytam elkalandozni a gondolataim, rájöttem, hogy Rich még mindig az én válaszomra vár.
- Lena sose lóg, nem az a fajta típus. A másik meg az, hogy mindig ír ha van valami. Szóval ha beteg lenne, arról én már tudnék, s nem panaszkodnék neked.- Rich tovább próbálta megmagyarázni, hogy lehet, hogy elkobozták a telójat, vagy nincs a keze ügyénél, de mind lesöpörtem magamról. Ugyanis tudtam, Lena igyis úgyis megpróbált volna üzenni nekem, mint negyedikben, mikor elhagyta a telóját, s télen szakadó hóban, eljött délután a suli elé, hogy elmondja, mi történt. Aztán persze beteg lett, mert megfázott odakint, mire lehülyéztem. Erre rávágta, hogy ugyanezt megtettem, volna én is, és nem hagyhatta, hogy feleslegesen aggódjak. Most viszont volt okom.
Elhatároztam, elmegyek Daemonhoz, ő hátha tud valamit, vagy sejt e esetleg. Rendes fiú, de komolyan. Látszik, hogy igazi barát. Legfőképpen Lenának.
Másnap sulinál pont meglátom.
- Daemon! - szólítom meg, mire kérdőn rám néz. - Lénáról szeretnék veled beszélni. Nemtudod, mi van vele?
- Sajnos nem, azt reméltem te tudod.
- Ezt hogy érted - táncoltam össze a szemöldököm, zavarodottan.
- Úgy, hogy..... - kezdené, de meglátja a felénk közeledő Dianát. Fúh, de utálom azt a csajt.
- Sziasztok - mosolygott ránk, mire kelletlenül visszaköszöntünk. - nem mintha hallgatóztam, volna hiszen nem szokásom..... - na persze!! Ez rosszul kezdődik. - de ha észrevettétek, Jacob is furcsa nem? Kissé érdekes, hogy összefügg. S szerintem igenis összefügg. Ugyanis azt vallom, hogy Lena azért van távol, s Jacob azért olyan mint egy zombi,, mert igazából Lena visszautasította Jacob közeledését, ami igazán nagy hiba volt, mivel Sarah Wilson már ki is vetette, információim szerint, rá a hálóját. Szerintem figyelmeztetni kéne, mielőtt eluszik a nyeremény. - fejezte be s ránk kacsintott. Daemon közelebb lépett hozzá, s fenyegetően felmutatta a hüvelykujját.
- Ide figyelj missz, cicababa. - kezdte, mire kezdett leolvadozni, Diana arcáról csábos mosolya. - inkább menjél, s vásárolj méregdrága plázákban, milliókért apuci pénzén. De maradj ki abból, ami rohadtul nem tartozik rád. Világos?? - Diana krétafehér arccal hátrálni kezdett, majd megfordult, s a mozgás közepette még visszanézett:- ne mondjátok, hogy nem szóltam.
....
Jacobék ajtaja előtt

-Jessica! Mit szeretnél? - kérdezi, a láthatóan meglepett Jacob.
- Tudni, hogy mégis mi a franc bajod van - jelentem ki nemes egyszerűséggel.
- Nekem? - felnevet. - Semmi. Te, hogy vagy?
-Ne kertelj Jacob. Szeretném tudni, hogy, miért vágsz savanyú képet. - kerek fél óra után se lettem gazdagabb tudás birtokában, így eldöntöttem elmegyek Lenához.

Útban barátnőmék felé, rájövök, hogy nem is voltam mostanában olyan jó barátnő, sőt elhanyagoltam Lenát. Már a ház ajtaján kopognák, be mire gondolok egyet és megfordulok. Legbelül szidom magam, hogyan hihetem el azt a pletykát amit Diana terjeszt. Felfordul, a gyomrom attól a csajtól. Bűzlik a rosszindulattól. Szerintem annak nincsenek is érzései.
Útközben hazafele, belerúgok egy kavicsba, ami az utamat zavarta, aztán tovább megyek...
Dudaszó, fékek nyikorgására leszek, figyelmes rájövök, túlságosan is elkalandoztam, de már késő........ Sötétségbe borul a világ......

Lena szemszöge
Épp Jessicáékhoz tartok. Tanácsot szeretnék kérni tőle és szeretnék megmagyarázni mindent. Biztos már halálra aggódta magát szegény. Útközben próbálom megcsörgetni de nem veszi fel, írok neki SMS-t de nem reagál. Rosszat sejtek. Felhívom anyut. Második csörgésre, mint általában most is felveszi.
- Szia anyu még beugrok Jessicáékhoz és..... - félbeszakit:
- Drágám, az sajnos most nem fog menni... Azonnal gyere haza mondanunk kell valamit. - De.... - Semmi de.
Szinte két perc alatt hazaérek, gyomromban görccsel, mert rosszat sejtek, de nyugtatgatom magam.
Anyám arca sajnos nem segít ehhez hozzá.
- Anya, mi a baj mi történt?? Úristen szét izgultam magam áruld el. Csak nem Natival van valami? Vagy apu munkahelyén vannak gondok? - sorolom.
-vagy miaz áruld már el kérlek.....
-Lena..... Jessicát baleset érte, elütötte egy autó, kórházba szállították... -
-Micsoda?????????? - letaglóztam a gyomrom ha lehet, mégjobban elszorult, a torkomon hirtelen a levegő sem fért már át, elkezdtem szédülni. Elsírtam magam. Aztán összegörnyedtem, a félelem, hogy a legjobb barátnőmet elveszithetem jeges rémületként futott át rajtam.
Anyu mondta, hogy elvihetem a kocsiját ha be szeretnék menni hozzá. Még ki se mondta, már fogtam is a kocsikulcsot és kiviharoztam a nappaliból.
Fél óra múlva már a kórházban voltam, s szinte-najo nemcsak szinte - sírva, kérdeztem a recepción, hogy hol találom Jessicát. Harmadjára végre sikerült érthetően elsirnom az orvosnak, kit és miért keresek. A recepciós gyanakodva felhuzta szemöldökét :
- Családtag? - kérdezte enyhe akcentussal a hangjában. Reflexből rávágtam, hogy igen, de látszott rajta, hogy nem hisz nekem, s csak azért enged be, mert láthatta, milyen szarul nézek ki.
- A beteg húga vagyok - tettem hozzá, csakhogy legyen valami biztosítékom. Bólintott majd egy rövid úteligazítást adott. Három másodperc múlva már ott is voltam a kórterem előtt ahol megpillantottam Jessica anyukáját, aki éppen olaszul vitatkozott az orvossal, amiért nem képes beengedni őt a lányához. A mutogatásból jöttem rá véletlenül sem, azért, mert tudok olaszul. Mikor meglátott felkiáltott:- Oh, Cospetto. Hát te is értesültél a rossz hírről. - azzal egymás nyakába borulva sírdogáltunk.
Rángató sírógörcsek közepette, felhivtam Jacobot,s biztos voltam benne, hogy eszméletlenül szomorú lesz. Nem vette fel. Daemon viszont igen.
-Lena hála istennek, hogy jelentkezel....
- Nem ezt fogod mondani mert..... - s itt megint elsirtam magam.
-Lena mi történt?? - hangjában kétségbeesést és aggódást véltem felfedezni.
- Jessica..... Itt van... Kórházban.... -próbáltam elmondani a sírás ellenére.
- Mi miatt - megváltozott a hangja.
- Elütötte egy autó...
- Azonnal ott vagyok! - s letette.
Odamentem Jessica anyukájához, mikor egy beteg közelített felénk. Hagytam utat neki, mire legnagyobb meglepetésemre odaállt kettőnk közé és megszólalt :
- Szia, hogy van Jessica? - kérdezte Jessica anyukájától.
Az orvos azt mondta csak pár sebet kellett bevarrni, még eszméletlen- sírva, válaszolt mire a fiú (mert fiú volt) átkarolta a vállát. Valószínűleg észrevette, hogy nézem mert felém fordult és kezét nyújtotta :
- Ó bocsáss meg, Andrew vagyok szia - tétován, de elfogadtam a kezét.
- Én meg Lena - néztem rá komoran, mosolytalanul. Képtelen voltam rávenni magam, még arra is, hogy köszönjek.
- Szép név - mondta és már vissza is fordult Jessica anyukájához.
- Kösz - motyogtam, aztán kimentem s leültem a lépcsőre. Egy perc se telt le mire Daemon közeledő alakját pillantottam meg. Odarohantam hozzá mire átölelt, s én telesírhattam neki, gyönyörű fekete bőrkabátját. Együtt mentünk be majd ő odament beszélni Jessica anyukájával. A beteg fiú - Andrew- odajött addig hozzám. Nem bírtam ki túl kíváncsi voltam így megkérdeztem tőle :
- Te miért vagy itt? - mikor kérdőn nézett rám, rájöttem, hogy talán nem a legjobban fogalmaztam. - Úgy értem, hogy milyen beteg vagy? - csak remélni tudtam, hogy nem vagyok tapintatlan.
- Rákos vagyok - jelentette ki. Én meg elcsodálkoztam. Hú szegény.
- Honnan ismered Jessicáékat?- felnevetett, de mielőtt válaszolhatott volna, kiszólt egy nővérke: - Rokonok bejöhetnek!

11. Rész - Ráébredés

Nem tudom kiverni a fejemből azt, az estét Nate buliján. Már eltelt négy nap, de még mindig azon morfondírozok, mi történhetett. Na persze nem vagyok hülye nehogy azt gondolja valaki, hiszen tudom, hogy tök részeg voltam,megismertem egy anonim emberkét,akit fogadásból megcsókoltam,ami persze hiba volt, aztán kiszaladtam ahhoz a fiúhoz, aki tetszik ő meg szintén megcsókolt. Utána meg elszaladt. Szóval ne higgye senki, hogy nem vagyok tisztába a történésekkel, csak nem értem. Hiszen elvileg van csaja. Vagy legalábbis aznap volt egy újabb. Én ugyan be nem állok a sorba, Jessica akármit is mond. A csókról nem beszéltem neki, úgy éreztem nem fontos tudnia róla. Mármint amit Jacob adott. Természetesen Mr. Anonimet rendesen kitárgyaltuk. Mi már csak ilyen pletykások vagyunk. Jessica nem dijazta a fogadásomat, sőt meg van győződve arról, hogy Jacobnak ez nem fog tetszeni, ha tudomást szerez róla. Nade kit érdekel Jacob? Jessica épp az ágyamon ült keresztbe tett lábbal. Felsóhajtottam. - Jacob tuti féltékeny lesz ha megtudja, és én mint egy jó barát aggódom érte. - darálta el a - szerintem betanult - szövegét újra és újra. - Ugyan mért lenne féltékeny?- de a barátnőm szó nélkül hagyta a kérdésem . Mikor megint megszólalt ezt mondta: - Jacob már nem is randizik.- nem szóltam egy szót sem. - Fura, mivel azóta a buli óta hagyta abba. - mondta mire felkaptam a fejem. - Vajon hogy-hogy?  Te tudsz erről valamit? - Mi?  Ugyan miért tudnék nem látok a lelkébe és nem is nagyon beszélgettünk a bulin- próbáltam lazának tûnni, de a gyomrom folyamatosan görcsben volt. - Fura, de énsem beszéltem vele azóta. Egésznap ezen pörgött az agyam, hogy mivan ha Jessica rájön az igazságra, mert ha ez megtörténik, nem lesz tőle egy perc nyugtom se. Mellettem jött hazakísérve engem. Útközben egyfolytában beszélt. - Képzeld Rich olyan jófej - áradozott. - Rich?  Miaz már becézgetitek egymást?<>vigyorogtam. - Mi a te beceneved? - Elvörösödve válaszolt. - Semmi. Ő Jessnek hív. - erre bólintottam. A nap hátralévő részében gondolkodtam. Tudom ez veszélyes feladat rám nézve ,de senki ne féltsen engem. Azon járattam az agyam, hogy tuti, hogy Mr. Anonim már nem fog jelentkezni.  Másnap reggel lementem, hogy anyunak segítsek. Éppen hagymát pucoltam, mikor megcsörrent a mobilom a farzsebemben. Mr. Anonim volt az. Furcsa érzésem lett. - Hallo? szóltam bele mikor felvettem. - Szia Lena....<>kezdte majd megbeszéltünk végre egy találkozót este a közeli híd lábánál. Ujjongtam. Végre vártam rá,mert egyrészt kíváncsi voltam (ugyanis elhatároztam, hogy kiderítem az igazi nevét), másrészt nem unatkoztam. Délután hatkor pontban ott álltam a helyszínen várva Mr. Anonimet. Direkt pontban a megadott időre jöttem nehogy azt gondolja megváratott . S én se akartam őt megváratni. Mivel nagyon türelmetlen ember vagyok, egyfolytában az órámat nézegettem. Teltek a percek, hosszú percek . Anonim még mindig nem érkezett meg. Kezdtem ideges lenni . Az se könnyítette meg a dolgomat, hogy elképesztően fáztam. Nem akartam elhinni, hogy átvert. Tomboltam. És persze fáztam. Bosszús gondolataimból a telefonom rezgése ábránditott ki. Egy olvasatlan üzenet. Mr. Anonim. Megnyitottam. Az állt benne, hogy sajnálja, de nem tud eljönni, mert lebetegedett . Máskor szívesen bepótolná. Hogy az a.. .... Fuh. ..én olyan ideges lettem. Azt csak gondolni lehet. Belerúgtam egyet a közelebbi oszlopba jó erősen. Ettől megfájdult a lábam de nem foglalkoztam vele . Elindultam a buszmegállóba, először normális léptekkel, aztán futva ugyanis itt állt a  buszom, aminek az ajtaja elkezdett összecsukódni. Lèlekszakadva futottam, ahogy csak bírtam, hogy elérjem . Elment. Franc!! Tudtam a következô csak húsz perc múlva jön. Úgy döntöttem elindulok gyalog hiszen csak. ...Öhm. ..csekély öt megálló . Jó nem rövid út de majd az egyik megállónál megállok. Már úton voltam sötétedett és én egyre reménytelenebbnek láttam, hogy valaha is hazaérjek gyalog, buszt meg sehol nem lehetett látni. A telefonomra elég volt egy pillantást vetnem, hogy megállapítsam, ez bizony lemerült. Remek még segitséget se tudok hívni. Minek van az is.... Fájt a lábam és gondolni lehet, hogy nemcsak az oszlopba rúgástól. Szinte lejártam. Najo nemcsak szinte. Tényleg. Várjunk csak.. .hirtelen fénysugárra lettem figyelmes. Valamilyen bárféleségnek nézett ki így bementem . Mármint nem azért, hanem mert nem volt más választásom. Bementem a csapos rámnézett: -Mit adhatok? -furán méregetett. Jó lehet, hogy nem úgy néztem ki mint aki ide szándékozott menni, a felpár cipőmben - útközben elhagytam...-de vendég voltam szomjasan - aki fizetett igy nem tudott mit csinálni. Kértem egy kólát - mániákus kóla ivó lettem az utóbbi idôben - s miközben ittam körülnéztem. Na igen. Úgy nézett ki mint egy tipikus bár . Szerelmeskedő párok, berúgott tizenévesek , meg idősebbek, balhézó romák. Megköszöntem az italom az oda sem figyelő csaposnak. Hát igen ilyenkor este (sőt minden este ) nyilván tömeg van az ilyen helyeken. Szépen kisétáltam. Ahogy ismét sétáltam, egyre jobban elhomályosult a látásom, egyszóval kerülgetett a sírógörcs. Nem bírtam tovább fogtam magam és leültem egy padra. Ò bárcsak megvártam volna azt nyamvadt buszt. ...már rég otthon lennék. ... Töprengtem. Amiből sose jövök ki jól hiszen az egyenlő a gondolkodással. Majdnem. Ajj. Anyuék biztos tökre aggódhatnak, hogy mi van velem. Ki tudja lehet,  hogy már a rendőrséggel kerestet. Szegény. Tuti életfogytig tartó szobafogságot kapok érte. De ez a legkisebb gondom. A legnagyobb egyelôre az, hogy miként fogok én hazajutni. Még elég pénz sincs nálam taxira....Dudaszó . Remek még a végén azt hiszik hogy hajléktalan vagyok. Akkor már tényleg elsirom magam. Hirtelen a nevemet hallom meg de oda se figyelek. Aztán megint. Nem hiszek a fülemnek. - Lena? Te mit keresel itt? - néz le rám megmentőm. - Csak gondoltam itt töltöm az éjszakát - jegyeztem meg jó nyersen. Mit gondolt? Hogy tényleg igaz ez? Erik - a megmentőm - aranyosan figyelmen kívül hagyva szarkasztikus megjegyzésemet felajánlotta hogy hazavisz. Mondjuk nem volt túl sok választása. ...(nem majd ott hagy.. ..) Én meg hálásan megköszöntem. *másnap * Jó igen a szüleim örök szobafogságra ítéltek. Nem is vártam mást, tehát nem ért váratlanul. Felkészültem. Azonban arra nem, hogy Erik elárulja a történteket Daemonnek és a többieknek szóval Jessicától is kaptam. Ijjj. - Figyelj ez nagyon felelőtlen dolog volt. .- mondta Daemon . - Jó kösz de nem kérek okitást. Eleget kaptam otthon és elég fárasztó volt a tegnapi nap is.. . - Azt elhiszem - vágta rá Daemon. Eltelt a nap. Útban egyedül - mert Jessica randevúzott- hazafelé, Jacob futott felém. Sóhajtottam. Kezdődik megint - gondoltam. Elhatároztam most megelőzöm. - Szia Lena csak azt szerettem volna mondani ,hogy. ....- nem fejezhette be mert máris közbevágtam. - Jó igen már kaptam elég okitást köszi . Igen elszúrtam, nem kellett volna megcsókolnom egy Anonim azaz ismeretlen emberkét egy bulin csak azért hogy  ......- itt elakadtam. Jacob várakozó tekintettel meredt rám. Elmosolyodott. Mérgesen rámeredtem. <>Mit mosolyogsz? förmedtem rá. - Jó igen elszúrtam mindent ebbe az egészbe nem kellett volna belemennem . Na. Csak éppen nagyon pocsékul éreztem magam, mert. ..<>itt Megint elakadtam. Nem igaz,  hogy egy normális mondatot nem tudok összehozni. Namár!!! - Mert ? érdeklődött Jacob mostmár komoly arccal. <>"mert szeretlek basszus mert mióta élek azóta eszemet vesztem ha a közeledben vagyok az van na. Melletted összekuszálódnak a gondolataim s egy értelmes mondatot nem tudok összehozni amint látod, pedig nagyon szeretnék imponálni neked. Azért mert SZERETLEK és veled akarok lenni csak gyáva nyúl vagyok hozzá hogy bevalljam neked és irtóra féltékeny voltam mikor megtudtam hogy mindenféle csajokkal kavarsz. Jó nem mondom megteheted de én akkor is Szeretlek .... Ezt akarod hallani? ?" Csak nem fogod és mindenkitől bocsánatot kérek aki azt, hitte hogy most tényleg bevallottam neki. Csakhogy ez nem a valóság. A valóság az, hogy nekem szóra van nyitva a szám de hang természetesen nem jön ki rajta és Jacob várakozóan néz le rám . - .....mert .....az egész napom rossz volt én rosszul éreztem magam és a vizsgáim se úgy sikerültek ahogy azt én vártam - motyogtam magam elé.  Jacob szóra nyitotta a száját majd láthatólag csalódottan csak megrázta a fejét és ennyit mondott : - Értem. Sajnálom. - mondta de tudom hogy nem erre értette azt a sajnálom -ot. - Én is - suttogtam. Jacob már megfordult hogy elmenjen, de. ...... ismét csalódnotok kell- itt nem történt semmi. Elment. Megfordult és elment. Nem állítottam meg. Se én se senki más . Majd megszakadt a szívem. Éreztem nem cselekedtem helyesen. A gond hogy nemcsak éreztem hanem tudtam is........

10. Rész - Zöldszemű szörny!

*Shakespeare egyszer azt írta: ,,vigyázz, hogy féltékeny ne légy! / A zöldszemű szörny csak kacag az étken, / Amelyből él. "*
Itt ülök Jessicával a fodrásznál. Bizony. Eldöntöttük, hogy megváltoztatjuk a hajunkat. Én csak egészen sötét barnára festettem. Szerintem egészen klassz. Majdnem, olyan mintha fekete lenne. Jessicának is ez a véleménye.
Az ő haján csak ámulni tudtam. Jessica ugyanis gyönyörûséges hullámos fekete haját levágatta. Viszont nemcsak ettől volt sírógörcsöm. Befestette. Igen ám de nem akármilyen színre, a csodálatos fekete- vörös haját. Szőkére!!!!
Tehát most a haja, váll alá érő majdnem egyenes és szőke. Nem mondom jól áll neki, de mégis MIÉRT?????? Hiszen olyan szép volt hosszú hullámos fekete hajával...
- Na azért Lena ne nézz így rám - kérte Jessica. Legalábbis azt hiszem, hogy ő volt.
- Hova tűnt a hajad??- fogtam kétségbeesetten ujjaim közé az immár szőke tincseit.
- Változtatni akartam. - vonta meg a vállát és körbejárt. - Hm... jól áll neked a majdnem fekete.
- Köszi - szorítottam össze a fogaim.- Olyan más vagy így Jessica.
- Tudom, de nekem tetszik.
- Jól áll. - dicsértem meg.
- Köszi - mosolygott rám. Tényleg jól nézett ki benne. - Tudod arra gondoltam, mivel mindketten új hajat varázsoltattunk magunknak, elmehetnénk Nate bulijára. - várta a reakcióm.
Na igen a suliban mindig híre van ha Nate bulit szervez. Általában az övéi a legjobb házibulik.
Ami kettőnk között történt annak már úgyis ezer éve. Mért ne mehetnénk el?
Bólintottam.
- Felőlem. Szerintem tök jó ötlet. - aztán eszembe jutott valami - Nade Jessica, hogyan megyünk el mikor nincs partnerünk ?
- Hát ketten ! - Jessicának sose volt gondja, ha valahova el kellett mennünk szinglin. Mindig ketten mentünk aztán ott Jessica úgy is talált partnert magának. Sőt attól, hogy ilyen lett a haja még megkapósabb lett.
Ezt bizonyította az is mikor a suli előtt megdicsérték a hajunkat. Jessicát már körül is rajongták. Ő sokkal de sokkal többet változott mint én. Hiszen nekem csak sötétebb lett a hajam. Bár jóval, attól még Jessica volt a középpont. Megsúgom, hogy szeret az lenni. Azért páran hozzám is odajöttek, hogy dicsérjenek.
Délután Jessica közölte, hogy valamilyen Richárd randira hívta, igy sajnos nem tud hazajönni velem.
Egyedül baktattam haza, mikor hátulról valaki megijesztett.
- Jesszus Daemon majdnem, halálra rémisztettél - megütöttem a karját.
Ő csak nevetett.
- Ajjmár csak majdnem? - szinlelve felnyögött. Megpróbáltam fellökni de megbotlottam és elestem.
- Ez nem vicces - mondtam mikor Daemon kinevetett. Kinyújtotta a karját, hogy felsegítsen, mire én megfogtam és rántottam egyet rajta, így elvesztette az egyensúlyát és mellém esett.
Már mindketten nevettünk. Elkezdtem köhögni.
- Vigyázz nehogy megfulladj a nagy nevetésben - ment el mellettünk Jacob. Ránk se nézve mondta mindezt, gúnnyal a hangjában. Nagyranyitott szemmel néztem utána.
Daemon megsimította a hátam.
Másnap
Másnap reggel alig, hogy felkeltem eszembe jutott az a szörnyű gondolat, hogy megint suliba kell mennem. Útközben vallattam Jessicát az előző napi randijáról.
Állítása szerint egész rendes srác ez a Richárd. Reméltem, hogy igaza van mivel Jessica megérdemli, hogy boldog legyen. Ezzel egyben azonban a gyomrom görcsben volt, mert mi lesz velem ha Jessica mégis inkább ezzel a Richárddal megy el a buliba. Erre gondolni sem mertem. Szívesen mentem el abba a buliba, de egyedül kizárt lett volna, hogy elmenjek. Jessica csak nem hagy magamra...
Kétségek gyötörtek. Max megkérem Daemont, hogy kísérjen el. Vagy nem. Nem tudom.
Suliba érve elénk ugrott Diana.
- Hallottátok az új hírt ? - kérdezte.
- Nem, miért mi történt? - csodálkoztam. Temperamentumos egy lány az biztos. Hű.
- Hát Jacobról ! - na erre Jessica is odafordult.
- Mit hallottál róla ? - szegezte neki a kérdést.
- Hát……csak azt…, hogy váltogatja a lányokat.
- Micsoda ? - kérdeztem.
- Bizony ! Állítólag tegnap Gabriellát vitte randira, ma meg a végzős Sindy-t hívta vacsorázni. - mondta halkan, mivel az emlegetett személy most haladt el mellettünk.... Szédültem. Nem akartam elhinni. Biztosan téved. Csakhogy Diana eddig még soha nem tévedt a sulis pletykákkal kapcsolatban.
- Te! - fakadt ki Jessica. Ajjajj. - Hogy mersz ilyet állítani róla ? - halk volt. Megbökte Dianat.
- Egek ! Nem kell hinned nekem ha nem akarsz. - vont vállat a pletykazsák aztán továbbment.
Jessicával összenéztünk. Mindketten tudtuk, és aggódtunk azért, amit Diana állít. Mi lett Jacobbal?
- Ezt nem értem. - szólt Jessica. - Még sosem volt ilyen.
- Tudom, de nem a te hibád.
- Értem csak aggódok érte. Jacob tud hülyeséget csinálni. Jajj Lena ez neked biztos szörnyű volt hallanod - vigasztalóan a vállamra tette a kezét. Nyeltem egyet.
- Már miért lenne szörnyű? Semmi közöm Jacobhoz meg a barátnőihez. - vontam vállat. Közben meg azon forgott az agyam, hogy mibe üthetnék bele egy nagyot. Amúgy semmi gondom nem volt. Tényleg nem volt sok közöm az ügyhöz. Se Jacobhoz.
- Értem ha így gondolod.....- lassan elvette rólam pillantását.
Aztán nem szóltunk többet.

A buli napján
Nincs partnerem. Se nekem se Jessicának. Bár őt hívták, de szépen diszkréten megmondta nekik, hogy velem megy. Kaptam is jó néhány ferde pillantást ezért...
Mindegyis. Engem is hívtak, de én is elküldtem őket.
Nate háza valami fantasztikusan szép helyen van és a házuk sem éppen egy XVIII. századi lepukkant építmény. Sőt!! Csodálatos lakberendezés. Kívülről is nagyon szép, de a leírásra nem pazarékolnék több időt.
Mikor találkoztunk a házigazdával bevallom kicsit izgultam. Jó kit áltatok nagyon izgultam mi lesz. Kicsit csökkent az izgulásom mikor megláttam Nate-et. Látszott rajta, hogy zavarban van.
De gyorsan előkapta a szépfiú imidzsét. Ránk mosolygott.
- Sziasztok lányok. Hű, azta ti is fantasztikusan néztek ki. Menjetek be és érezzétek jól magatokat. - azzal odaadott nekünk egy-egy lapot. Az állt rajta, hogy ,,buli halálig". Hm… szép kis mottó. Jessica arca egyszercsak felderült. Ajjajj. Tudtam most meglátott valakit.
- Ó ott van Richárd - ugrándozott majd abbahagyta és sajnálkozó de egyben várakozó pillantást vetett rám. Ránéztem,majd sóhajtva bólintottam.
- Menj csak.
- Tényleg nem baj? Elleszel ?
- Persze menj már vár Rómeó - küldtem el. Egyedül maradtam. Lassan özönlettek be a párok. Daemon egy szőke hajú lánnyal jött. Nem ismertem. Mosolyogva köszöntünk egymásnak. Továbbálltak. Csakúgy mint én. Egyszercsak beleütköztem Dianaba.
- Hé, hello Lena. Hallottam, hogy Jessicával jöttél. Hol van most. Amúgy elképesztően nézel ki ebbe a piros ruhában. Most vetted? - kérdezte. Uramisten! Ez máris részeg!
- Hm…igen most vettem, köszi.- Diana csak nevetett.
Eközben a bejárat felé pillantottam, mikor pont Jacobék jöttek meg. Remek, gondoltam. Azt a hülye Sindy-t hozta magával. Tehát Dianának mégiscsak igaza volt. Ezt nem bírom tovább nézni. Dianára néztem. Pontosabban……
- Megiszod még azt?- mutattam a pezsgőspoharára, majd mikor mutatta, hogy ,,csak tessék" , nagyot döntöttem rajta. A hideg folyadék marta a torkomat, de nem törődtem vele. Élni akartam, fájdalmak nélkül.
Pár perc vagy óra (ki tudja ?) múlva csodásan éreztem magam Diana társaságában. Nevettünk, ittunk, ettünk és táncoltunk. Nagyon jól szórakoztam. Egyszercsak Diana szól, hogy ki kell mennie. Egyedül voltam, de semmi kedvem nem volt hozzá így elindultam megkeresni Jessicát. Útközben belém ütközött valaki.
- Jajj bocsánat. - mondja. Morogtam, hogy semmi baj. Mivel elfelejtettem már addigra, hogy hova is indultam , ezért leültem beszélgetni ezzel a valakivel. Megfogadtuk, hogy anonimek maradunk egymással szembe ha esetleg történne valami.
Beszélgettünk és beszélgettünk. Aztán telefonszámot cseréltünk. Úgy mentettük el, hogy anonim. Így tudni fogjuk, hogy kiaz ha beszélgetni támad kedvünk. Aztán fogadott velem, hogy nem merek egy ismeretlent megcsókolni. Messziről még hallottam, amint valaki a nevemet kiáltja. Mr. Anonim felém hajolt és megcsókolt. Fura érzés volt. Mire véget ért mindketten zavarunkban elmosolyodtunk és megöleltük egymást. Aztán a vállam felett meglátok egy alakot, amint kifelé indul. Mivel részeg voltam és nem voltam biztos benne, hogy tényleg Jacobot láttam e, így utánairamodtam.
Kint koromsötét volt. Vajon mennyi idő lehet már ? Nem láttam senkit. Egyszercsak megragadja egy valaki a kezemet. Felsikoltanák,de addigra betapasztja a számat a szájával.
Abbahagyja aztán a fülembe súg.
- Na ez hasonlít Mr. Anonim csókjára? - kérdezi. Nem ez nem hasonlít senki csókjára sem. De……várjunk csak!!
Nagyon sötét van így nem látom az arcát.
- Amúgy - suttog, de a hangja nagyonis ismerős. Bárcsak ne lennék részeg! Eltompitja az agyamat. Már biztos tudnám ki ez a rejtélyes idegen ha józan lennék. - Csodaszép lett így a hajad. - mire felfoghatnám szavait márcsak a távolodó alakját látom. De nem a buliba megy. Az egészen biztos. Egy kicsit kijózanodtam így némileg át tudtam gondolni, hogy mi is történt velem az előbb. Így a következőt tettem. Gyorsan a szám elé kaptam a kezem és elmosolyodtam.

9. Rész - Szakítás

Lena szemszöge ( A-n V. )

Ez tiszta katasztrófa. Nem értem magam sem, ami történt. A kábulatból, még alig ébredtem fel, mire hazaértem.
Anya boldog arcával találtam szembe magam.
- Kicsim, Daemon átjött hozzád, fent vár a szobában. - mondta.
Nem csoda, hogy a szobámba van inkább, mint itt lent. Totális felfordulás lepte el a konyhát.....
Várjunk csak! Daemon mit keres itt? ?
Jesszus már csak ő hiányzott. Ebben az állapotban nem nagyon szerettem volna vele beszélni.
De ahogy Shakespeare drámájában is olvasható - vagy, aki jobban szereti a színházat, annak hallható - ,,A kínok írja egy új fájdalom." . ( 1. felvonás, 2. szín )
Ó ha nem említettem volna nagy Shakespeare rajongó vagyok.
Mindenesetre mikor beléptem a szobába, Daemon az ágyamon ült. Köszöntem és próbáltam mosolyogni, de felhagytam vele, mert mikor felnézett, szemében semmilyen mosolyt, vidámságot nem tudtam felfedezni.
Viszont nekem is eltünt a pillanatnyi kedvem, amikor lenéztem az ölében pihentetett kezeire. Ám nem csak arra, ugyanis a kezében szorongatta azt a bizonyos pulcsit, amit én kidobtam.
Ledermedten néztem rá. Nem vagyok biztos benne, de mintha a szemeiből gúny tükröződött volna vissza.
- Miért dobtad ki? - mondta köszönés helyett.
- Nem tetszett. - rögtönöztem vállat rándítva.
- Lena nagyon rosszul hazudsz. Legalább velem legyél őszinte. - kérte. - Mikor megkaptad tôlem láttam mennyire odavagy érte.
- Azért ennyire ne szállj el magadtól - nevettem fel kinomban. - Különben is majdnemhogy te lennél az utolsó ember, akinek bármit is elárulnák. El akartam adni az E-bay-en. - most rajta volt a sor, hogy felnevessen.
- Akkor most mondd el miért - komolyodott meg. Hiába. Daemon sajnos ismer. És ez rossz. Így azt tettem, amit tennem kellett. Tudom, később ezt még meg fogom bánni.
- Azért, mert nem jelent már számomra semmit sem. - hajtottam le a fejem és figyeltem a reakcióját.
Daemon arckifejezése hirtelen csalódottá és komorrá vált, engem meg a bűntudat emésztett. Aztán megszólalt:
- Értem. Rendben, legyen. Akkor viszlát Lena. - a szavakat, lassan ütemesen mondta ki, ezzel érzékeltetve a súlyát.
Felnéztem, de addigra Daemonnek már csak a hűlt helyét láttam. A bűntudattól zokogva az ágyra borultam.
Később még mindig a szobámban, a bucira sírt fejemmel megpróbáltam higgadtan gondolkodni. Viszont akárhányszor eszembe jutott, hogy jóformán senkim sem maradt a baráti körömben, rámjött a düh, hogy mégis hogy lehettem ennyire ostoba, hiszen egy tényleg kicsi dologból mekkora balhé lett immár. Ráadásul az egész nagyjából miattam. Én hülye! Rájöttem, hogy senki más csakis én tehetek valamit a mostani állapotom érdekében. Először Jessicához szerettem volna menni, hiszen mégiscsak a legjobb barátnőm, akivel összevesztem. Erre a gondolatra megeredtek a könnycsatornáim is szépen.
Ő az egyetlen esélyem, hogy beszélni tudjak valakivel. Tudom most látszólag önzőségnek tűnik ez, de higgyétek el nincs benne több önzőség, mint amennyi ahhoz volt szükséges, hogy veszekedjek Daemonnel.
Már az utcájukban voltam, mikor valakinek nekiütköztem. Elmotyogtam egy ,,bocs"-ot és fel sem nézve továbbmentem.

Jessica szemszöge ( A-n V. )

Éppen csak, hogy kiértem az utcára, hirtelen nekemjött valaki. Egy bocsánatot motyogott és ment is tovább. Meglepődve láttam Lena távolodó alakját. Habozás nélkül gyorsan odarohantam hozzá és megfogtam a karját.
Meglepődött és zavart volt az arca. Látszott rajta, nemrég sirt.
- Ó , pont hozzád jöttem, Jess. - valami miatt bűntudata van, ez egész biztos. Máskülönben nem szólított volna Jessnek. Felébredt bennem a vágy, hogy megöleljem. Csak nem tudtam hányadán állunk.
- Igazán? Öhm....- itt elakadtam. Mégis mit lehetne az ilyen helyzetben mondani?
- Figyelj csak...- kezdte de én beelőztem.
- Ne haragudj. - ezt egyszerre mondtuk ki. Elnevettük magunkat. Feloldódott a hangulat, így megöleltem . Végre. Szorosan a karjaimba tartottam. Nem akartam elengedni, de beszélnünk kellett.
Felmentünk hozzám.
- Jajj, Jess olyan ostoba voltam. Felfújtam egy kis dolgot ilyen óriásira. - kezdte és eleredt a könnye. Vigasztalóan átöleltem.
- Jól van ne sirj. Nekem nem kellett volna egy hónapot várnom. Biztam benned, csak nehéz volt. - vallottam be. -Nade mesélj, látom rajtad, hogy valami bánt miaz? - és mesélni kezdett. Mondta, hogy Daemonnel azt hiszi, hogy szakítottak. Állítása szerint volt egy pulcsi és kidobta mire Daemon észrevette. Lenának nem igazán voltak összeszedettek a mondatai. Sőt szerintem a gondolatai sem igazán voltak egyben. Szegény. Elmesélte, hogy járt Jacobnál, mire én ráztam a fejem. Szerintem nem volt jó ötlet. Tudom Jacob, hogy érez Lena iránt. És azt is tudtam, hogy nem lesz valami szép folytatása ennek az egésznek. De bármi történjék, én Lena mellett állok.

Lena szemszöge (A-n V. )

Nem is értem, hogy haragudhattam rá. Talán most ébredtem csak igazán rá, hogy mennyire jó barátnő. Végig csendben volt és meghallgatott .
- Lena, Daemon tuti, hogy tudja, ami Jacob és közted történt. - kezdte. - Szerintem Daemon már nem érez semmit irántad Lena. És ezen ne kapd most fel a vizet. Csak őszinte vagyok. - Nem kaptam fel. Sőt! Olyan szintû megkönnyebbülés ment át rajtam mint még soha.
- Egyvalamit biztosan tudunk. Jacob szerelmes beléd. - mondta, én meg szédülni kezdtem. Jacob. Szeret. Elmosolyodtam, aztán elkomorult a tekintetem.
- Lenne egy kérdésem - szólalt meg Jessica. Várakozóan néztem rá, mire folytatta. - Érzel bármit is Jacob iránt ?- nem tudtam. Tényleg nem. Azt hiszem igen. Viszont nem álltam készen arra, hogy ezt be is valljam, így csak ennyit mondtam: - Nem tudom. Azt hiszem nem.
- mindenesetre egyet tudtam. Át kell mennem Daemonhöz bocsánatot kérni.

Daemonék ajtaja előtt
- Lena? - szólalt meg Daemon.
- Igen. Én… igazából azért jöttem, hogy bocsánatot kérjek a délelőtti eset miatt. Ne haragudj rám, sajnálom, ostoba voltam. - meg se várta, hogy befejezzem, már húzott is be a nappaliba. Hozzámfordult, közelebb jött és megcsókolt.
- Érzel valamit ? Kérlek mondd meg! Jelent neked ez valamit ?- kérdezte a szemembe nézve.
- Nem. - mondtam tartva a szemkontaktust. Tudtam, hogy neki sem. Csakis ezért voltam, ilyen határozott.
- Akkor jó. - megfordult, lehajolt és kotorászott egy kicsit a fotelon. Aztán visszafordulva odaadta a pulcsim.
- Tartsd meg emlékbe. - megfogta kezem.- Szeretlek - mondta. Tudtam olyan ,,szeretlek " ez amilyet a barátok mondanak egymásnak. Jó volt ez így.
- ... és most mesélj mi a helyzet. - ezt imádtam Daemonben. Lényegretörő és jó barát.
- Ó semmi…csak…- és ezzel elmeséltem neki is az egész sztorit.
- Okké lenne egy kérdésem - mondta miután befejeztem. Jajj csak ezt ne. Azok a kérdések ! Miután ellenvetésemnek hangot os adtam, Daemon mit sem törődve vele, megkérdezte.
- Érzel valamit iránta?
- Nem………nem tudom………nem. Ajj Daemon most mit tegyek? - siránkoztam.
- Mindegyis egy a lényeg. Nektek beszélnetek kell egymással.
- Ha! Azt már nem! - tényleg nem.

8. Rész - Döbbenet!

Ki vagyok akadva. Igen. Én már nem értek semmit. Kiderült ,hogy vége köztük. Pedig én azt, hittem, hogy ők amolyan ,,álompár". Tévedtem. Bevallom egy részem örül. Tudom gonosz dolog de így látszik legalább, hogy Jessica sem tökéletes. Csak ezért örülök. Bizony. Semmi másért...
Viszont nekem még mindig a fejemben van, amit Daemon állított. ,,Ne törődj azzal, hogy miattad...". Miattam? Nem az lehetetlen. Persze könnyebb lenne rámkenni mi? Haha. Az egész gyomrom görcsben van. Jessica miért titkolózott előttem? Miért Jacobnak kellett elmondania? Ennek semmi értelme. Azóta sem szóltam egyikőjükhez sem. Tudom gyerekes dolog de ez van.
Jessica azóta is töri magát. Ha lehet ezt a szót használni rá. Megállás nélkül könyörög a bocsánatomért. Suliban nyaggat. A többiek is ferde és kíváncsi szemmel méregetnek minket, mivel eddig elválaszthatatlanok voltunk. Eddig. Nem hagy békén otthon hívogat. Persze mostanában nem megyünk fel egymáshoz. Jessica egyik nap szeretett volna feljönni hozzánk de elküldtem. Már-már egy kicsit megsajnáltam.
Egyik nap elkapott a kapunk előtt. Felsóhajtottam.
- Lena komolyan mondom nem értelek - dühös volt a hangja. Eddig mindig csak az izgatott vagy örömteli Jessicával találkoztam, de az utóbbi időben megváltozott. Vagycsak én nem figyeltem soha annyira rá.
- Miért nem beszélünk ? - hangját most a kétségbeesés váltotta fel.
Most nekem lett elegem. Megköszörültem a torkom és megszólaltam.
- Igaz, hogy miattam szakítottatok?- mondtam. Szerintem nem ezt akarta hallani, mert zavartan nézett rám. Komor tekintettel és összeszűkült szemmel méregetett.
- Nemcsak miattad. Egyébként is voltak viták közöttünk.
- Viták ? - nevettem fel - Közöttetek? Na ne nevettess. Daemon azt mondta, hogy miattam ...- Jessica a szavamba vágott :
- Daemon? Szóval ő mondott ilyet neked? Amúgy igenis voltak problémák köztünk Jacobbal.
- Jó lehet, de akkor hogy hogy békével és barátságban mentetek szét? Hiszen ez a legtöbb esetben lehetetlen. Ha ,,problémák" merülnek fel.
- Tudom jól Lena, hogy ezt neked nehéz elhinned de hidd el, hogy mi nem elfutottunk a probléma elől hanem megbeszéltük. - csattant fel.
- Szerinted én elfutok a problémák elől ?
- Tudod igen. Többnyire a te hibád.
- Tehát így állunk. Szerinted az én hibám mi? Jobban esik rámkenni, mintsem bevallani magadnak, hogy Nem vagy annyira tökéletes mint hiszed. - kiáltottam.
-Ó tényleg? Akár hiszed akár nem, nem vagyok eltelve magamtól.
- Tudod Jessica azt hittem, hogy ismerlek, de tévedtem. Azt, hittem, hogy barátok vagyunk.
- Igenis azok vagyunk. - felelte. - Ne csináld már Lena.
- Mit ? - kérdeztem, mintha nem tudnám.
- Hát ezt. - mutatott rám. - Ajj tudod mit? Elegem van. Viszlát. - azzal elment. Elege van? Viszlát ? Hova tűnt az a Jessica, aki sikítozott örömében mindig, és vásárolgatni vitt el meg bulikba ? Asszem a helyzetem egyre válságosabbá vált. Csakúgy, mint a Jessicával való barátságom...
később
Történt már olyan veletek, hogy nagyon magányosnak éreztétek magatokat és tudtátok csak az lehet a kiút ha fényt derítetek a titokra?
Mindegyis mert velem ez történt. Ahhoz a személyhez indultam épp, aki tud mindent, de meglepő módon eddig nagyon csendben volt. Nade most!
A legtöbb fiú csak kicsi ideig tud koncentrálni egy dologra aztán valami miatt megtörik az összpontosítása. De ō nem volt ilyen. Tudtam ő figyelni fog rám. Hogy hülye dolog? Lehet. Nem tudom. Tehát ideje kideríteni.
Ajtónyitáskor Jacob meglepett arcával találtam szemben magam. Már majdnem elmosolyodtam,mikor figyelmeztettem magam ,,hé te! Tudod miért vagy itt nem? Na nyomás deritsd ki amit akarsz " Megköszörültem a torkom.
- Hello Lena ! - előzött be. - De örülök, hogy látlak. - Ha! Addig örülj míg el nem kezdek beszélni. Na most.
- Mi járatban erre? - nézett rám. A fenébe te szerencsétlen, mondj már valamit. Szólalj meg! Haho !
- Öhm...beszélni szeretnék veled. - nem is értettem a habozásomat. Egek !
- Nem kell válaszolnod, tudom, hogy miattam szakítottatok ez már nem számít. Csak tudni szeretném ,hogy miért - hadartam el egy szuszra. Szóra nyitotta a száját de én beelőztem - Ne kezd te is, azzal, hogy ,,problémáitok" voltak . Ne higyjétek, hogy annyira hülye vagyok, hogy be is veszem.
- Nem gondolom, hogy hülye vagy. - mondta. Majd egyik kezével megsimította az arcom. Megrezzentem a bőröm felforrósodott az érintésétől.
A gondolataim összekuszálódtak.
Közelebb jött, én meg hátraléptem egyet mire megállt. Hál`istennek.
- Te nem vagy magadnál - vágtam az arcába. - Egészen biztos hogy kiborított a Jessicával való szakítás.
De ő nem foglalkozott az erőszakos hangnememmel és a félig meddig flegma stilusommal. Ő csak egyfolytában nézett, mintha valamilyen bájital hatása alatt állna. Egek! De nem úgy nézett ki mint valaki komplett idióta nem. Elragadoan nézett rám két nagy barna szemével. Én is csak nézni tudtam rá semmi mást. Egyszercsak,mint valami villámcsapás hirtelen úgy kaptuk el mindketten a fejünket. Mit mûvelünk?
Aztán mintha valami ellökött volna onnan, úgy szaladtam tova. Ha nem veszem rá magam erre valószínûleg még mindig ott állnék, mint valamilyen mozdulatlan szobor. ,,Ne felejtsd el neked hiszen van barátod"- emlékeztettem magam. De akkor ott ez jelentéktelennek tűnt. Különben is. Ha erre emlékeztetni kell, akkor itt már valami nagy probléma van.
Tudom hülyeség de annyira haragszom Daemonékre ,hogy mikor hazamentem kidobtam a szobám szemetesébe a tőle kapott pulóvert. Hogy tudjam, el ne felejtsem, hogy már benne sem bízhatok. Sajnos.

Daemon szemszöge
-Azt ugye tudod, hogy ezt nagyon elszúrtad ? - kérdeztem a velem szemben ülő Jacobtól.z Teljesen összezavartad. - világosítottam fel.
- Figyeli Ide!- pattant fel helyéről. - veled ellenben én nem félek az érzéseimtől. Nem szemezgetek vele, mint valami félhülye hogy aztán a karjaimba omoljon. Szeretném ha tisztába lenne az érzéseimmel. - Nyugodj le! - fogtam meg a vállánál fogva és leültettem.- Attól nem lesz tisztában vele, ha simogatod az arcát. -vágtam hozzá. - vagy odaállsz elé és konkrétan elmondod neki, hogy mit érzel, vagy nem ér semmit az egész. Így csak összezavarod .
- Még, hogy én zavarom össze ?- kiáltotta. - hiszen te vagy az, aki elhiteti vele, hogy a fiúja vagy miközben nem is vagy már szerelmes belé, nem érzel semmit iránta.
- Emellett nagyon is jó barátja vagyok-emeltem meg a hangom. - Márpedig most neki arra van szüksége. Olyasvalakire, aki támogatja.
- Há! Tudtommal Lena ugyanúgy haragszik rád, ahogy Jessicára vagy rám, vagy tán elfelejtetted?!- felállt és kiment a házból. ,,Na szép! Én is átjöttem,hogy ápoljam a lelkét miközben ilyeneket mondd! Sokat ért mondhatom."
később
Anyuval épp pakoltam össze apu bőröndjét, mivel elutazik pár hétre egy üzleti konferenciára, mikor egy gondolat ötlött a fejembe.
Így elmentem Lenáékhoz, mire anyukája nyitott ajtót, mondván, hogy a lánya mindjárt jön, addigis menjek fel Lena szobájába, mert lent kupi van. Tehát felmentem. Benyitottam stb. Természetesen üres volt a szoba én meg kihasználtam az alkalmat, hogy kicsit körbenézzek. Poszterek, TV, számítógép...egyéb...
Nézelődtem mire megakadt a pillantásom a szoba sarkán lévő kukán. Egy kapucni lógott ki a sok szemét közül. Az a pulóver volt ott, amit a múltkor ajándékoztam Lenának. Vajon miért dobta ki? Nem volt annyira piszkos de tiszta se... mindenesetre felkaptam.

Jacob szemszöge
Tudtam, hogy félig -meddig igazam van. Ezt még Daemon sem tagadhatta. Hiszen áltatja! Lehet, hogy a barátja sőt biztos de nem szereti.
Lena viszont igen. Akkor ott az ajtónk előtt mikor átjött és mikor néztük egymást éreztem szinte biztos voltam benne, hogy érez valamit irántam.
Mikor még szent volt a béke közte és Daemon között akkor úgy éreztem megszakadok így elmondtam Jessicának az igazat. Tudtam, már nem szerelem ami közöttünk van szimpla megszokás. Már 2éve. Amíg Jessicával voltam nem néztem más lányra soha.. Még Lenára sem vele is csak barátok voltunk aztán megérkezett drágalátos másodunokatesom Daemon és hozzátársult a jó öreg zöld szörnyeteg. A féltékenység.
Most azonban ha minden kötél szakad, tudtam, akkor is küzdeni fogok Lenáért. Mert Daemonnek abban viszont igaza van, hogy eddig tűlkön ültem, ahogy a nagyi mondaná. Nem tettem meg mindent annak érdekében (sőt eddig jóformán semmit nem tettem) ,hogy szeressen. Bár azt mondják ,,ha nem szeret az érzései nem fognak változni" - na majd meglátjuk. Most meglátjuk.

7. Rész - Titkok

Ebben a részben a történet elején jöjjön egy kis ízelítő Jacob szemszögéből.

Jacob szemszöge

Hazaérkeztem. Már alig vártam, hogy újra itthon legyek ,,kedvenc" unokatesómmal Daemonnel, Lenával és ugyebár Jessicával...
Ők a mindenem.
A bált kihagytam, de amúgy sem szeretem a nagy felhajtásokat. Jessica márcsak tudja. Ő ismer engem mindenki közül a legjobban.
- Én el szeretném neki mondani. Nem bírom tovább. - ébresztett fel Jessica a bambulásomból.
-Jessica az ég szerelmére ! Legalább még egy kicsit bird ki. - kértem.
- De mennyi idő kell még ?
- Csak egy kicsi. Miért olyan fontos elmondanod? - kérdeztem. Igazából tudtam. Jessica márcsak ilyen. Nehéz neki nem beszélnie.
- Miért olyan fontos titokban tartanunk? Lena ki lesz készülve.
- jogos volt. A kérdés is. Én se tudtam. Csak a megfelelő alkalomra vártam. Miért is? Ugyan mi baj származik belőle ha eláruljuk ? Már igyis késlekedtünk. Hát ez az. Pont ez a baj.

Lena szemszöge

Ááá! Igen. Ezt el sem hiszem.
Szóval. Ma átjött Daemon mondván, hogy meglepetése van számomra .
Elôször nem tudtam, hogy mi van aztán megjelent a szobám ajtajában kezében egy piros papírszatyorral.
- Szia - köszöntött egy csókkal. - Ez a tiéd. - nyújtotta át a csomagot.
- Az enyém ? - hitetlenkedve vettem át. Aztán belenéztem és kihúztam belőle egy...
- Ez egy kapucnis pulcsi. - mondtam csodálattal a hangomban. - Nagyon köszönöm. - ezzel a nyakába ugrottam és megöleltem. Már régóta vágytam egy ilyenre.
- Nincs mit - szorított magához.
- Minek köszönhetem?
- Nem minek hanem kinek. Természetesen nekem. - nevetett fel. Én csak a szemeimet forgattam. Aztán rám nézett és azt mondta : Meg, hogy vagy nekem. - vallotta be. Válaszul én csak megpusziltam és felnevettem.
Aztán én is ránéztem:
- Valami baj van?
- Nem, nincs. Miért ? - kérdezett vissza.
- Csak hirtelen olyan fura lettél.
Felnevetett.
- Ez nem vicces - löktem oldalba.
Daemonnek megkomolyodott az arca.
- Most mi bajod van?
Zavaromat felváltotta a düh.
- Nekem? Hiszen te titkolózol. - mondtam neki.
- Persze. Tudod mit? - meglepődtem a felindultságától. - Csak az ajándékodat hoztam át, de ha vallatni akarsz valakit, ne engem keress. - Ezután felállt az ágyamról és elment.
Meredtem bámultam az ajtóm. Átgondoltam az egészet és visszanyeltem a könnyeim. Tartottam magam, nem sírtam. Csak egyet tudtam ebből a helyzetből leszűrni. Mégpedig azt, hogy Daemon egészen biztosan titkol valamit, és hogy én ki fogom deríteni, hogy mit.
Tudtam egyedül nem menne ezért áthívtam Jessicát, hogy elmondjam neki, hogy mi történt és megkérni, hogy segítsen kibogózni, hogy mit rejteget Daemon.
- Honnan tudod, hogy tényleg rejteget valamit? - érdeklődött a barátnőm.
- Érzem, látszik rajta, meg mondtam már milyen furán viselkedett. - erősködtem.
- Attól még nem biztos, hogy titkol valamit nemigaz?
- De. Tudod mit inkább mesélj, milyen most, hogy hazajött...- a mondatomat Jessica telefonjának a csörgése szakította félbe.
- Bocsáss meg de most rohanok... - ölelt meg futólag. - anyunak kell otthon segítenem.
- De....
- Szia majd találkozunk. - azzal ő is csakúgy mint Daemon, lelépett. Remek.
Körülbelül két óra múlva, felhívtam Jessicát, hogy megérdeklődjem, volt e valami baj, hogy anyukája hívta, de csak kisipolt a telefon így letettem. Hihetetlen, elrohan, aztán meg nem lehet elérni.
Másnap suliba kellett mennem. Egyedül. Jessica később jött. Első óra után ért be mert fogorvoshoz kellett mennie.
Rám se nézve köszönt és ment volna be az osztályba mikor megfogtam a karját és visszahúztam.
- Jesszus Lena miaz ?- dörzsölgette a karját.
- Ez nagyon bunkó volt Jessica. - világosítottam fel. Jessica válaszul lehajtotta a fejét.
- Mi van veled? Miért viselkedsz így ? Rád sem ismerek. Azt hittem barátnők vagyunk...- mondtam.
- Azok is vagyunk...- mondta gyorsan.
- Figyelj Jessica ha nem mondod el, hogy mivan akkor nem tudok segíteni. Velem van a baj? Mit tettem ?- kezdtem kétségbeesni.
- Nem Lena te semmit nem tettél.
- Akkor? - néztem rá várakozóan.
- Semmi mindegy nem fontos...
- De igen az! - csattantam fel.
- Ez... nehéz Jacob nélkül nem megy majdha ő is itt lesz - azzal becsöngettek így Jessica megkönnyebbülten berohant az osztályba. Mindössze egy ,,sziá "-t dörmögött el az orra alatt.
Én meg ott elakadtam hogy Jacob. Jacob? Neki mi köze lehet mindehhez? Még azt sem tudtam, hogy mi az a minden. Jóformán semmit sem tudtam.
Még. De tudtam nemsoká választ kapok. Hogy jó vagy rossz lesz e rám nézve azt nem tudom.
másnap

Szombat édes szombat. A legjobb napok egyike.
A szokásos monoton tempómba haladtak a dolgok. Anyu elment mert dolgoznia kellett, de apu itthon volt és vele mesés az élet. Tudom. Én már csak ilyen apás lány vagyok. Nem tudom miért. Apukámat szeretem a legjobban a világon. Természetesen anyu mellett. Apu szórakoztató. Kiskoromban állandóan csiklandozott és sokat játszottunk. De már felnőttem ehhez most csak beszélgetünk meg tévét nézünk.
- Lenaa - kiáltott apu a konyhából.
- Miaz - kiáltottam vissza.
- Azt hiszem odaégettem a pizzát. - hát igen anyu nincs itthon mi vagyunk apuval a szakácsok. Nem mindig mennek valami jól a dolgok a konyhában ha mi ketten vagyunk csak ott.
- Megyek - szóltam, aztán már indultam is. - Jesszus apa. - a konyha mondanom se kell romokban állt, apu meg a sütő előtt állt egyik kezében a tűz forró pizza állt a másikban meg a szakácskesztyű. Na igen ezt fordítva kellett volna.
- Apu te nem a pizzát hanem a kezedet égeted oda ha nem engeded el azt - mutattam a pizzára. Azonnal intézkedtem. Apu szabad kezéről levettem a kesztyűt és a másik kezéből kivettem a pizzát. Így most a pizza a kesztyűs kezemben volt.
- Jajj hagyd nem is volt olyan forró. - legyintett így azzal a mozdulattal rácsapott a sütőre. Felkiáltott.
- Ahha nem is olyan forró mi? - gyorsan letettem a pizzát és segítettem apunak hideg vízzel lehűteni a kezét.
Mire végeztünk elnevettem magam.
- Jobban is vigyázhatnál.- mondtam.
- Te mondod ? Te sem vagy jobb. - ja tudok én is ilyen hülyeségeket csinálni.
Csengettek mire ajtót nyitottam. Jessica és Jacob állt ott, figyelmeztetve hogy van egy kis elintézetlen ügyünk.
- Jobb lenne itt kint - mondta Jacob elnézve a vállam felett.
- Rendben - mondtam és becsuktam magam mögött az ajtót. - Szóval mi az?
- Igazad volt Lena titkoltunk valamit és igazad volt megváltoztam, de hidd el nehéz volt...
- Az ég szerelmére Jessica nyögd ki mi a baj .
- ...ez nekem...- kezdtem ideges lenni. Láthatólag Jessica nem is figyel arra amit beszélek.
- ...és ... - folytatta de közbevágott Jacob mert ő is kezdett ideges lenni.
- Szakítottunk! - mondta ki. Ledöbbentem. A hír is megbotránkoztatott de főleg amiatt akadtam ki, hogy nem Jessica a legjobb barátnőm mondta el.
- Mikor - kérdeztem rekedt hanggal.
- Egy hónapja. - felelte Jacob.
- Egy hónapja ???- kiáltottam. - és eddig nem mondtátok el? - kínosan elnevettem magam. - Azért ennyire nem kell megbízni bennem. - Jessicára néztem. Csöndben állt lesütött szemmel.
- Te! - kiáltottam. - Miért nem mondtad el? - meg se várva a válaszát elrohantam. Kivételesen most én voltam az akinek joga volt ehhez. Éltem vele.
Az első utam Daemonhöz vezetett. Miután anyukája beengedett, rárontottam.
- Te mindvégig tudtad - mondtam köszönés helyett.
- Igen - vallotta be. A szédülés fogott el. Mit nem tudok még? Vajon?
- Miért ? - megköszörültem a torkomat. - Miért nem bízott meg egyikőtök sem bennem?
- Lena. Lena hallgass ide. Nem kell felkapnod a vizet...
- Nem ? Igazán ?
- Hallgass meg! - kiáltott most ő.
Elhallgattam .- Tudtuk, hogy ez lesz a reakciód.- nevetett fel. Én meg egyre dühösebb lettem. - De ha belegondolsz ez nem olyan nagy durranás. Szakítottak és ? Mit érdekel? Mindennapos dolog, legalább békével váltak el örülj neki, hogy barátok maradtak. Azért ez nem mindennapos.
Ne törődj azzal, hogy miattad azzal ne foglalkozz...- közbevágtam:
- Micsoda? Miattam ? De miért ?
Daemon elkerekedett szemmel nézett rám.
- Nem mondták el? - zavartan elfordult. - A francba! - tudtam, hogy ennél többet nem fog mondani így kiszaladtam magam mögött erôsen becsapva a szobája ajtaját.